üdítő
#Táplálkozás

A szénsavas üdítő agresszíóhoz vezet

2011.12.17.
2 perces olvasási idő

Egy kutatás szerint azok a kamaszok, akik naponta öt doboznál több szénsavas üdítőt fogyasztanak, sokkal hajlamosabbak az agresszióra: puskákat, késeket hordanak maguknál.

A kutatásban résztvevő tinik közül azoknál, akik naponta több, mint öt doboz nem diétás szénsavas üdítőt fogyasztottak, jóval nagyobb valószínűséggel tanúsítottak agressziót társaikkal szemben, és gyakrabban volt náluk puska vagy kés - állapították meg a kutatók.

Az eredmények tartották magukat még azután is, hogy a kutatók számításba vettek más tényezőket is, amik az agresszív viselkedéssel kapcsolatban vannak, beleértve az életkort, alkohol és dohánytermékek fogyasztását, és a közös családi étkezések gyakoriságát.kóla

Korábban már született egy lehetséges kapcsolat az egészségtelen ételek és agresszió közt is. 1979-ben amerikai ügyvédek sikeresen bizonyították, hogy gyilkossággal vádolt védencük nem volt beszámítható állapotban a tettei felméréséhez, annak eredményeként, hogy gyorsételeket kezdett el fogyasztani. Ez a jogi precedens Amerikában a „Twinkie Defense” néven vált ismertté (a Twinkie egy édesség, a „defense” pedig védelmet jelent).

A kutatók szerint lehetséges, hogy a szénsavas üdítőben található koffein és cukor közvetlenül befolyásolja a kamasz viselkedését. Habár, az szintén lehetséges, hogy az agresszív viselkedés hátterében valamiféle „üdítőfüggőség” áll. További kutatások szükségesek, hogy a kapcsolat pontos okát meghatározhassák.

Kóla és az erőszak

A Vermont Egyetem kutatói ezernyolcszázhetvennyolc tini válaszát elemezték a kutatásban, összesen huszonkét bostoni állami iskolából.

A kamaszokat arról kérdezték, hogy mennyi szénsavas üdítőt fogyasztottak az elmúlt héten, és hogy agresszívak voltak-e a társaikkal, testvérükkel vagy azzal, akivel jártak, illetve hogy az elmúlt évben hordtak-e maguknál puskát vagy kést.

A válaszokat két csoportra osztották: azokra, akik azt mondták, hogy maximum négy dobozzal ittak a megelőző héten (keveset fogyasztók) és azokra, akik öt vagy több szénsavas üdítőt fogyasztottak (sokat fogyasztók). A válaszadók közül csupán háromból egy (harminc százalék) esett a sokat fogyasztók kategóriájába.

Minél több cukros italt fogyasztott egy kamasz, annál nagyobb valószínűséggel számolt be agressziója megnyilvánulásáról. Azon tinik esetében, akik nagyon sok nem diétás italt fogyasztottak az agresszív viselkedés valószínűsége 9-15 százalékkal nagyobb volt, mint a keveset fogyasztóké.

Azok közül, akik azt mondták, hogy hetente egy dobozzal vagy egyáltalán nem fogyasztottak ilyen italt, több, mint huszonhárom százalék hordott magánál puskát vagy kést, de azok között, akik tizennégyet vagy még többet ittak meg, az arány már negyvenhárom százalék körül volt. Azoknak a tiniknek az aránya, akik valamilyen agresszív viselkedésről vallottak a partnerükkel szemben tizenötről huszonhét százalékra emelkedett. A kutatók szerint a lappangó cukorbetegség is eredményezheti a szénsavas üdítők iránti fokozott vágyat.

(Sz. D. L., msn.com)