szülő
#Szülőknek

Hogyan segítheti gyermekét felkészülni a vizsgáira?

2014.12.17.
1 perces olvasási idő

Az egyetem vagy főiskola első vizsgaidőszaka sorsfordító lehet a kamaszok számára. A középiskola után egy egészen új közegben kell bizonyítaniuk a tehetségüket, a kitartásukat és a tudásukat. Hogyan segíthet kamasz gyermekének átvészelni az első vizsgaidőszakot?

A helyzet komolyságát jelzi, hogy még a legtehetségesebb, a legokosabb, a legszorgalmasabb fiatalok is kételkedni kezdenek a saját képességeikben, hogy hogyan fognak teljesíteni a vizsgákon. Egyesek viszonylag könnyebben veszik az új akadályokat, azonban a többséget rendszerint igen megterheli a felkészülés is. A szülők igen sokat segíthetnek gyermekeiknek átvészelni ezt a nehéz időszakot. Ha követi a következő öt jó tanácsot, elkerülheti, hogy gyermeke túlságosan aggódjon.

Támogassa gyermekét!

Az egyik legfontosabb dolog, amit a szülő megtehet a gyermekéért az, hogy mindenben segíti, ami a vizsgára való felkészülést előmozdítja. Az egyik lehetséges mód az, hogy beszélget gyermekével a vizsgáról és a felkészülésről, hagyja, hogy gyermeke kibeszélje a félelmeit, valamint megtudhatja, hogy miben bizonytalan gyermeke, és arra koncentrálva segíthet túljutni az akadályon.

Bátorítsa gyermekét!

A szülő feladata, hogy bátorítsa, biztassa gyermekét, ha elakadna a tanulásban, vagy nehezen menne a felkészülés. Néhány jó szó sokat segíthet. A kamasznak tudnia kell, hogy a szülei bíznak benne és a képességeiben, mellette állnak, és segítenek neki.

Aktívan segédkezzen a felkészülés során!

Akár aktívan is részt vehet a felkészülésben, például segédanyagokkal, módszerekkel, tippekkel segítheti gyermeke jobb felkészülését. Az egyik legjobb módszer, ha előkeresik a korábbi vizsgák kérdésköreit. Legegyszerűbb, ha az interneten keres korábbi vizsgaanyagokat.

Bizonyosodjon meg arról, hogy gyermek figyel önmagára is!

Amikor a kamaszok nagyon elfoglaltak, csak egy dologra koncentrálnak, és minden másról elfeledkeznek, néha még az étekzésről is. Éhesen és kiszáradva azonban a teljesítőképesség nagy mértékben romlik, ez pedig igen negatívan befolyásolja a felkészülés sikerességét.

Emlékeztesse gyermekét, hogy hagyjon időt az evésre, vagy vigyen neki egy szendvicset. Érdemes emlékeztetnie arra gyermekét, hogy édességgel ne tömje tele magát, de némi csoki fokozhatja az agyműködést, mivel bőséges és azonnal hozzáférhető kalóriával látja el a szervezetet. Tápláló ételeket és egészséges innivalót adjon neki, például csapvizet, szénsavmentes ásványvizet, gyümölcslét, teát.

Csökkentse a zavaró tényezőket!

A tanulás és a felkészülés idejére próbáljon csendes és nyugodt környezetet biztosítani gyermeke számára. Igyekezzen kiiktatni az olyan zavaró tényezőket, mint a telefon, a tv, a családi események, a testvérek, a barátok. A szülő felelőssége, hogy megfelelő környezetet teremtsen a vizsgáira felkészülő gyermekének.

(Yahoo)