gyerek
#Szülőknek

Hogyan kezelje 17 éves gyermekét?

2014.03.28.
2 perces olvasási idő

Egy 17 éves tinédzsernek általában már kevesebb a konfliktusa a szüleivel, de még mindig több függetlenségre vágyik, és eszerint is cselekszik. Ebben a korban már a szülőknek is feltűnik a különbség, látják, hogy mennyivel érettebb a csemetéjük, és mennyivel több felelősséget vállal.

17 évesen már csillapodnak a kedélyek

A 17 évesek már sokkal inkább képesek uralkodni a hangulatukon és az érzéseiken. Erősebb kapcsolatokat építenek ki, és erős érzelmi köteléket hoznak létre barátaikkal. Kevesebb a kötekedés és a viszály a klikkek között. Már látják maguk előtt a jövőjüket, ami egyszerre tölti el őket izgalommal és aggodalommal.

17 éves kamasz fiú

Egy tini viselkedése 17 évesen már általában sokkal nyugodtabb, mint fiatalabb kamaszkorában, hála a kevesebb szorongásnak és növekedéssel járó problémák csökkenésének. Ilyen idős korukra már több beleszólást nyertek a saját életük szervezésébe, és némi szabadságot is, emiatt pedig jobban kordában tudják tartani a kamaszkori hangulat-ingadozásokat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tinédzser nem válik érzékennyé, mikor egy számára megoldhatatlannak tűnő helyzettel találkozik, vagy valami veszteséggel kell szembesülnie. Ebben a korban még nem rendelkeznek elég tapasztalattal, ez a tapasztalathiány pedig érzelmi hullámvasúthoz hasonló helyzetet válthat ki, egészen addig, míg rá nem jönnek a megoldásra.

Ha például egy tinédzser diákmunkát vállal, és meg kell birkóznia a feladattal, a munkatársakkal és a főnökökkel, akik folyamatosan alábecsülik, könnyedén dühbe jöhet. Az a tini, akinek még soha nem volt dolga ilyen nehéz helyzetekkel és emberekkel, igazságtalannak találja az egész szituációt. Haragja pedig akár odáig is vezethet, hogy elkövet valami hibát, emiatt pedig elveszíti a munkáját. Az élethez szükséges társas készségek elsajátítása kísérletek és kudarcok árán, de végül megvalósulhat, ahogy a kamasz is egyre érettebbé válik érzelmileg és szociálisan is.

Izgatottan várják, mit tartogat a jövő

A 17. életév az álmodozás időszaka, és annak az ideje, hogy elgondolkozzanak, merre folytassák tovább az életüket. A világ számukra olyan, mint egy kagylótelep, ahol ők a legnagyobb gyöngyöt akarják megtalálni. Noha kissé aggódnak is a jövő miatt, még korántsem aggódnak annyira, mint amennyire valószínűleg 18 évesen fognak. Ebben a korban a jövő még egy izgalmas kalandnak tűnik.

A szülők gyakran hallanak majd olyan kezdetű mondatokat, mint „Majd az egyetemen” vagy „Majd, ha elköltözök”. Ez egyszerűen annak a függetlenedési harcnak a folytatása, amiért a felcseperedő kamasz a pubertáskor kezdete óta küzd. A különbség az, hogy mostmár valóban kezdi is elérni azt.

Nagyobb függetlenség = nagyobb felelősség

A tinédzserek még mindig függetlenedni akarnak a szüleiktől, a szüleik pedig egyre inkább kezdik élvezni a helyzetet. A kamasz örülhet, hogy most már megtanulhat vezetni, szerezhet jogosítványt, és előbb-utóbb a kocsit is kölcsönkérheti, ha el akar ugrani a barátaihoz vagy a moziba. A szülők örülnek, hogy hamarosan nem kell majd mindenhová nekik furikázni a csemetéjüket. Ebben az életkorban már a gyerek is tisztában van a szabályokkal az alkoholról, a drogról és egyéb veszélyekről, Ön pedig bízhat benne, hogy tudja, és betartja ezeket. Azért figyelmeztetésekre továbbra is szükség lesz, és hogy mindig tudja, hol tartózkodik gyermeke, nehogy felmerüljön bármilyen probléma. Mivel kevesebb a konfliktus, még nagyobb az esély arra, hogy gyermeke 17. életéve mindenki számára kellemesen telik.