titok
#Szülőknek

Miért titkolóznak a tinik?

2020.03.05.
1 perces olvasási idő

Egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy a gyermeked nem jön időben haza az iskolából? Nem tudod, hol és merre járkál iskola után, s ha kérdőre vonod, akkor pedig dacosan vállat von?

Az a kisgyerek, aki nemrég még az anyja szoknyája mellett forgolódott, és nem mert eltávolodni, most kikéri magának, ha az anyja megkérdezi, hogy merre járt. A gyerek pedig esetleg tolakodónak, zavarónak, idegesítőnek tartja a saját szüleit.

Nos, igen, ez a kamaszkor. De az is érthető, hogy a szülők szeretnék biztonságban tudni tini gyermeküket. A szülői kérdéseket azonban a tinik egy része már a magánszférája megsértésének veszi, és minden elkövet, hogy távol tartsa magát a kérdésektől. Nehéz velük ilyenkor szót érteni, de nem lehetetlen.

Közelítsünk másképp

Ha tinikkel kell szót érteni, akkor az egyenes beszéd nem mindig vezet eredményre, sőt legtöbb esetben falba ütközik a szülő. A legjobb, ha ártalmatlannak tűnő kérdésekkel indítjuk a beszélgetést, így a gyerek előbb-utóbb megnyílik, és magától is elmond értékes részleteket. A lényeg, hogy nem szabad erőltetni a dolgot, mert minél erőszakosabban kérdezgetjük, annál inkább bezárkózik. Az ilyen beszélgetések során begyűjtött információmorzsákból megtudhatod, hogy merre jártitkolózás, mit csinál a gyermeked, mikor nem együtt vagytok.

Odafigyelés és meghallgatás

A beszélgetések során nem szabad megismételni, kérdéssé formálni a tini kijelentéseit, meg kell hallgatni, néha részrehajlóan és együttérzően (még ha a szülő más véleményen is van), főleg ha a problémáit sorolja. Legyél segítőkész és ne oktasd ki gyermeked, mert akkor visszahúzódik. Képzeld magad a gyermeked helyzetébe! Mutass érdeklődést és nyitottságot a gyermeked problémái, véleménye iránt! Nem szabad lekicsinyleni a gondjait, sem elviccelni azokat, mert a tinik számára azok igenis komoly dolgok, ellenkező esetben megbántódnak és kerülni fogják a beszélgetéseket.

Alacsonyabbra kell tenni a mércét

Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt a szülő elképzeli. Van, hogy a gyerek kerüli a beszélgetéseket, ilyenkor nem érdemes zaklatni, hiszen nekik is megvan a saját kis életük, ahol nem mindig a szülő van az első helyen. Nem érdemes tolakodónak lenni, de legyél a gyermeked közelében, így idővel közelebb enged majd magához. A kevesebb néha több, az, hogy nem beszél sokat a gyerek, az azért van, mert egyszerűen még nem tudja magát olyan jól kifejezni, megértetni. Hagyni kell időt mindkét fél számára, nem szabad ajtóstul rontani a másikra. Vannak olyan tinik, akiket a túlzott szülői kontroll (amit a szülők szeretetnek és gondoskodásnak hisznek) kergetett el otthonról vagy az alkoholhoz, drogokhoz menekültek az otthoni stressz miatt.

(KamaszPanasz - N. L., kqube.com)