részeg
#Drog, cigi, alkohol

Veszélyes, részeg éjszakák meghökkentő történetei

2023.10.24.
2 perces olvasási idő

Fiatalokat kérdeztünk meg arról, miért bánták meg, hogy alkoholt fogyasztottak. Történeteik tanulságosak és példaértékűek, ezek után érdemes elgondolkoznod arról, hogy miért fontos a mértéktartás és megéri-e csak a buli vagy a haverok miatt piálni.

A nevére sem emlékszem

„Egy bulin voltam az egyik barátom házában, éppen a vakáció elején. Eléggé lerészegedtem ivós társasjátékokat játszva, a következő, amire emlékszem, hogy kint voltam a kijáratnál egy fiúval, akivel egy órával korábban találkoztam. Undorítónak éreztem magam. Valami olyat csináltam neki, amiről inkább nem beszélnék. A következő reggel felkeltem, és a nevére sem emlékeztem. Ami még szörnyűbbé tette a helyzetet, vagy látott minket valaki, vagy ő mondta el a barátainak, mi történt, mert amikor visszajöttem a szünetről, egy barátom mondta, hogy új becenevet kaptam. Még mindig nem tettem túl magam rajta, és úgy érzem, mintha még mindig nevetség tárgya lennék.”

Észre se vette, hogy megerőszakolt

„Ez a fiú, akit igazán kedveltem elhívott egy buliba. Jól éreztük magunkat, és azt hiszem, nagyon részegek lettünk. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szobámba, hogy kettesben legyünk. Csókolóztunk és jól éreztük magunkat, és ez rendben is volt. Aztán ő elkezdett tovább menni, mintha akartam volna. Én mondtam neki, hogy nem akarom, de azt hiszem, azt gondolta, hogy benne vagyok. Azt hiszem, nem is jött rá, hogy megerőszakolt engem.”

Elvesztettem az önkontrollt

„Kata volt az első lány, akivel jártam, mióta kibújtam a csigaházamból, és nagyon megőrültem érte. A második randinkon elmentünk vacsorázni, és valahogy megittam két üveg bort. Aztán visszamentünk a koliszobámba, ahol elkezdtünk belemelegedni a dolgokba. Nem voltam még kész a szexre, mivel minden annyira új volt nekem, azt akartam, hogy az első alkalmam egy nővel nagyon különleges legyen. Annyi bor után azt hiszem, az önkontrollomnak annyi volt, és egyébként is lefeküdtem volna vele. A nagy részére nem is emlékszem. Habár egy részem nagyon kedvelte őt, annyira szégyelltem magam miatta. Azóta nagyon nehéz közel kerülnöm bárkihez is.”

részeg éjjelek

A haverom azóta nem áll szóba velem

„Az év végén egy buliban voltam. Késő volt és mindenki nagyon el volt ázva. Mindannyian csak együtt lógtunk, amikor a barátom barátnője úgy döntött, hogy az ölembe ül. Nem gondoltam, hogy ez annyira nagy dolog lenne, mivel haverok voltunk, de hirtelen elkezdett csókolni engem. Annyira nem voltam magamnál, hogy nem állítottam le.

Ez azok előtt történt, akiket ismertünk. Valaki végül azt mondta nekünk: „Mit gondoltok, mit csináltok?”, és abbahagytuk, de természetesen eljutott a haveromhoz. Ő kibukott. A barátságunk teljesen tönkrement ettől a buta, részeg incidenstől. Úgy gondolom, úgy érezte elvesztette a bizalmát felém. Nem is beszéltünk többet.”

Józanul nem tettem volna meg

„Nyíltan meleg voltam már két éve, és aktívan részt vettem a kampuszunkon egy melegeket támogató szervezetben. Idén ősszel, egy gyűlést követően, meghívtam a csapatot a házamba egy bulira. Izgatott voltam, hogy megint kezdődik az egyetem, de azt hiszem kicsit túlságosan is ünnepeltem. Egyre többet ittam, annak ellenére, hogy tudtam, már épp elég részeg vagyok. Ahogyan mindenki készülődött, hogy lelépjen, egy fiú, akivel az este nagy részében beszélgettem, megkérdezte, hogy maradhat-e egy kicsit tovább. Szexeltünk, amit nem tettem volna meg, ha józan vagyok. Nem hiszek az első randis szexben. Úgy gondolom ő is bánja, mert azóta sem beszéltünk.”

Fertőzött lettem

„Egy csütörtök este a barátaimmal élveztük a hétvégét. Ez a lány meg kihívott egy italversenyre, úgyhogy kiálltam vele, és nagyon berúgtunk. Bejött a szobámba, ittunk még néhány sört, és azt hiszem itt filmszakadásom volt. Nem tudom mennyi idő telt el, de úgy ébredtem, hogy rajtam volt. A testem nyilvánvalóan készen volt a szexre, még akkor is, ha mentálisan teljesen hidegen hagyott a dolog. Már elment, amikor eltoltam magamtól. Nem védekeztünk. Tudom, hogy elég nehéz elhinni, hogy egy fiút megerőszakolhatnak, de igazán úgy éreztem, hogy rámerőszakolták a helyzetet. Nem akartam szexelni vele. Ami még rosszabb, hogy később rájöttem, herpesszel fertőzött lettem.”

(KamaszPanasz)