terhes
#Vágyak

A tini terhesség „ragályos”

2011.08.12.
2 perces olvasási idő

A tini terhesség ragályos is lehet, legalábbis testvérek esetén gyakoribb jelenség, hogy akarva vagy akaratlanul követik egymás példáját – állítják brit és norvég kutatók.

Egy átfogó tanulmány során, mely több mint 42 000 norvég tinilány bevonásával készült, arra jutottak a kutatók, hogy az érintettek nagyobb eséllyel lesznek terhesek, ha idősebb nővérük tiniként már szült gyereket. A jelenség sokkal kifejezettebb volt olyan körülmények esetén, ahol a testvérek között minimális volt a korkülönbség vagy szegény családból származtak, rossz szociális körülmények között éltek.

Egyes családtervezéssel foglalkozó civil csoportok szerint az eredmények érdekesek ugyan, de nem állják meg a helyüket a brit társadalomra nézve. Bizonyos faktorok, a családi háttér és a műveltségi szint már eddig is ismeretesek voltak, mint befolyásoló tényezők a terhességet illetően. Minél rosszabb körülmények közül való valaki, vagy alacsonyabb a műveltségi szintje az átlaghoz képest, annál nagyobb a nem kívánt vagy korai terhesség bekövetkeztének az esélye.

A tanulmány elkészítésében a Bristoli Egyetem munkatársai is részt vettek. Valamint ebben az esetben, kiemelten a lánytestvérek egymásra gyakorolt hatását és annak összefüggéseit vizsgálták a kutatók. A lánytestvérek általában véve több időt töltenek együtt, mint a barátokkal vagy iskolatársakkal, esetleg külön. Így nagyobb hatással vannak egymásra, jobban befolyásolják egymás döntéseit, viselkedését, mint más külső tényezők.terhes

A tanulmány az 1947-1958 között születettek adatait vizsgálta, olyanokét, akik hasonló családi háttérrel rendelkeztek, de Norvégia különböző részeiről származtak.

„Testvérhatás”

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy annak az esélye, hogy a fiatalabbik lánytestvér tini korában terhes legyen egy az öthöz képest, kettő az öthöz szintre nőtt, ha az idősebb lánytestvér tiniként gyereket szült. A minél több iskolában, tanulással töltött idő ugyan csökkentette a tini terhesség valószínűségét, de nem olyan mértékben, mint ahogy a tiniként terhes idősebb nővér hatása előmozdította azt.

Az egyik kutató úgy írja le a jelenséget, mint a tini anyaság előmozdítóját, ami két tényezőre vezethető vissza: a rossz anyagi-családi háttér és a korban egymáshoz közel álló testvérek egymásra gyakorolt hatása. Úgy véli, hogy a „testvér hatás” mértéke csökken, ahogy a két testvér közötti korkülönbség nő. Ennek oka, hogy az eltérő korú testvérek más életpályát futnak be, eltérőek lesznek az őket befolyásoló külső tényezők, a korban egymáshoz közel álló testvérekkel ellentétben.

A tanulmányban inkább a születéseket vették figyelembe és nem a terhességeket, ugyanis ha az idősebb testvér megtartotta a babát, az pozitívan befolyásolta a fiatalabb testvért, hogy ő is megszülje, mintsem elvetesse a magzatot.

A kutató szerint érdemes figyelembe venni a jelenséget, ha a tini terhesség megelőzése érdekében szeretnének eredményes kampányokat folytatni, már az eredmények tudatában kell végiggondolni az új stratégiákat és alkalmazkodni a változó körülményekhez.

Abban egyetértenek az egyes szakértők, hogy a tini terhesség egy komplikált és összetett dolog, amit kellő körültekintéssel szabad csak megközelíteni.

A társadalmi és gazdasági hanyatlás, valamint az aluliskolázottság mind nagy hatással van a tini terhességek számának növekedésére, valamint ismert probléma, hogy az olyan lány, akinek az anyja tiniként volt terhes szintén komoly kockázatnak van kitéve, hogy ő is tiniként lesz terhes.

Egy másik szakértő szerint ugyan vannak összefüggések a rossz szociális körülmények és a tini terhesség között, de rengeteg egyéb tényező van még, amit számításba kell venni, hogy eredményesen léphessenek fel a tini terhesség ellen, például megfelelő szexuális és párkapcsolati felvilágosítás, valamint jobb nőgyógyászati ellátás szükséges, hogy eredményesen csökkentsék a rossz irányba haladó tendenciát.

(N. L., bbc.co.uk)