szifilisz
#Vágyak

A szifilisz tünetei, kezelése

2023.06.18.
1 perces olvasási idő

A szifilisz (luesz, vérbaj) klasszikus nemi betegség, melyek okozója egy baktérium. Terjedhet vérrel, szexuális úton, de a fertőzött anyáról a gyermekére is átszállhat.

Kezelés nélkül a betegségnek különböző státdiumai jelenhetnek meg, mindegyik jellegzetes tünetekkel.

Korai szifilisz

A korai szifilisz fertőző. A kórokozó a behatolás helyén kialakít egy gyulladásos területet, ami később kifekélyesedik, majd körülbelül 6 hét elteltével heget hagyva maga után eltűnik. A korai szifilisz jelentkezhet a nemi szerveken kívül még a szájban és a végbélnyílás körül is. Ebből a sebből a testen nagyrészt egy van, és szinte mindig kíséri a nyirokcsomó fájdalmas duzzanata.óvszer

Jellemző még a korai szifiliszre a pénisz duzzanata. A korai szifilisz második szakaszában ezek a tünetek már nem jelentkeznek, sokkal inkább előtűnnek a bőrön különböző kiütések. Ezek a fertőzéstől számított 2 hónapon belül fejlődnek ki.

Késői szifilisz

A késői szifilisz a betegség nem fertőző, évek múltán kialakuló változata. Napjainkban azonban a fejlett diagnosztika, és antibiotikumok miatt nagyon ritka a kialakulása. Erre a szakaszra jellemző a hegesedő, de fájdalmatlan sebek, a keringési és idegrendszert érintő eltérések, változások.

Ha a fertőzés terhesség közben történik, gyakori lehet a vetélés, a halva születés vagy a gyermek fertőzötten való születése. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a magzat nem kap fertőzést. A kismamákat folyamatosan szűrik, és akiknél találnak szifiliszt, kötelezően végzik el a HIV és egyéb tenyészeti vizsgálatokat. Hiszen ilyenkor nincs kizárva más nemi betegségek elterjedése sem.

A szifiliszt nagy dózisú penicillinnel kezelik, a penicillinre allergiásokat más antibiotikummal kezelhetnek.

(KamaszPanasz - Cs .B.)