Anglia
#Suli, munka

Nemzetközi diákként Angliában - Mi az az Enrichment?

2014.03.27.
2 perces olvasási idő

Mint az előző cikkemben említettem, az egyetlen kötelező tantárgy, amit mindenkinek fel kell vennie, az az Enrichment. Kis kutatás után rájöttem, hogy az Enrichment oktatása iskolánként változó - én a saját tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek.

Az Enrichment dióhéjban

Az Enrichment lényege és célja, hogy az iskola felkészítse a tanulóit a nagybetűs életre. Ezért különböző modulokat hoztak létre - mindegyik nagyon hasznos a jövőd szempontjából - és minden hónapban új és új modult kell felvenned azzal a csoporttal együtt, amelybe be vagy osztva.

Információk továbbtanulásról és karrierrőlÉn az első körben a továbbtanulással foglalkozó Enrichment csoportba kerültem. Itt az alapvető lépésektől kezdve (találd meg személyes erősségeidet, gyengeségeidet) a karrierválasztásig jutottunk, és közben rengeteget tudtunk meg a felsőoktatásban rejlő lehetőségeinkről, a különböző egyetemekről és követelményeikről, a diákhitelről és úgy általában a továbbtanulásról.

Nagyon tetszett, hogy az óraadó tanár mindenkivel személyesen foglalkozott, és sokat beszélt a nemzetközi továbbtanulásról is, hiszen az angol felsőoktatás köztudottan nagyon drága (még a jól működő diákhitel-rendszerrel együtt is), így sokszor ajánlják, hogy tanuljanak a diákok külföldön. Mindezek mellett a lehetséges ösztöndíjakról és gyakornoki programokról is beszélgettünk.

A főzős modul

A következő hónapban a főzős csoportba kerültem. Sajnos az angol gasztronómia kifejezés egy olyan fogalmat takar, ami szerintem nem létezik, vagy legalábbis sosem fogom megérteni. Elméletben nagyon hasznosnak tartom ezeket az órákat, és a helyieknek valóban az is volt. (Szeretném leszögezni, hogy én már kiskorom óta jól boldogulok a konyhában, és előszeretettel használok fűszereket is, ami az angol konyhával sajnos eléggé összeegyeztethetetlen.)

Számomra meglepő volt, hogy velem egykorú, 16-17-18 éves csoporttársaim nagy százaléka egyáltalán nem tud főzni, szó szerint bámulattal nézték a tanárnőt, aki az első óra alkalmával részletesen elmagyarázta, hogy hogyan kell megpucolni majd felszeletelni egy hagymát.

Viszont nagyon hasznos volt, hogy kifejezetten olcsó és egyszerűen, gyorsan elkészíthető fogásokat tanultunk, és külön órákat szenteltünk az indiai és a kínai konyhának is. (Azokat tényleg élveztem!) A kurzus végén mindenki kapott egy kb. 30 oldalas receptkönyvet, amiben az eddig elkészített fogások receptjeit találhattuk meg, így aki később elköltözik otthonról, és nem szeretne éhenhalni az egyetem alatt, valószínűleg nagyon sokat fogja majd használni.

A továbbiak...

A követekező köröm a karrierről szól. Sokat tanulunk arról, hogy hogyan kell összeállítani egy jó önéletrajzot, hogyan írjunk motivációs levelet, illetve hogy hogyan érdemes viselkedni egy állásinterjú során.

Nem tudom, hogy a jövőben még mi minden vár rám az Enrichment órák keretében, de más csoportoktól tudom, hogy biztosan lesz egy elsősegéllyel foglalkozó modulunk, valamint egy, ami az önkénteskedéssel kapcsolatos, és egy másik során pedig sportolni fogunk. (Hurrá, pedig már örültem, hogy itt a tesióra egy nem létező fogalom.)

Szó ami szó, az Enrichment-et nagyon hasznosnak találom, és örülök, hogy itt az iskola saját feladatának érzi azon plusz képességek átadását, amiket otthon biztosan nem kapnék meg a gimnáziumomtól, különösen nem tanórák keretében. Ti mit gondoltok róla? Várom a kommenteket!

(Gy.A.)