Varga Norman
#Mozgás

50 nap alatt futva Londonig

2012.06.02.
1 perces olvasási idő

Budapestről startol a londoni olimpia nyitóünnepségére futó Varga Norman, aki 50 nap alatt 50 maratoni távot teljesítve érkezik a brit fővárosba július 27-re.

A rajt 13 órakor lesz a budapesti Felvonulási téren, ahol hosszabb-rövidebb szakaszt vállalva színészek, tévések és zenészek is csatlakoznak Normanhoz. A 25 éves sportembert, ultrafutót csomagolás közben érte utol a KamaszPanasz újságírója.

Közel 2100 km 50 nap alatt, gyorsan számolva, naponta 42 km-t kell futnod ahhoz, hogy időben célba érj. Mi a terved?

Forrás: www.xlsport.huNaponta háromszor fogok 14 km-t futni, közben lesz időm pihenni, amire szükség is lesz. Egy lakókocsi is elkísér, benne orvossal, masszőrrel. Ezen kívül lesz egy tolmácsom és egy operatőr-vágó, aki az út során felvett anyagokat készíti el. Az útiterv: Ausztria, Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium és Hollandia, majd Anglia, és annak fővárosa. Minden állomásra szerveztünk szállást, motelekben fogunk aludni. Napközben fogadórendezvényekre megyünk.

Te vagy a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület (NITE) elnöke, mi a célotok?

A fiatalok körében szeretnénk egy szemléletváltást elindítani, hogy sportolni jó, a mozgás nagyon fontos a testi-lelki egészségünk miatt, valamint barátságokat teremt, társadalmilag is hasznos. Nekem 16 évesen volt egy balesetem, a bal karomat visszavarrták, de azt mondták, nem épülök fel, rokkant leszek, azóta teljes életet élek, és ezt a sportnak köszönhetem. A 2100 km alatt bárki csatlakozhat hozzám, akár magyar, akár francia, vagy német a futó, kortól, nemtől függetlenül. Mutassuk meg együtt, milyen jó dolog a sport, amely hatással van az egész életünkre, önbizalmat, kitartást ad!

Egy nagyobb osztálykirándulás – összegezte Norman a vállalkozását.

(Szerző: T.A., újságíró)