/ LÉLEK / Világjáró pszichológus: M...
  2014-03-04

Világjáró pszichológus: Mi a baj a magyarokkal?

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk magunkat, a helyzetünket, a jövőnket, az egész életünket sokkal rosszabb színben látni, mint ami a valóság. Hogyan lehetséges az, hogy míg több kontinens lakosságánál jobban élünk, az optimizmust tekintve a lista végén foglalunk helyet? Vélemények és tapasztalataok a magyarokról egy világlátott pszichológustól.

Pszichológusként tíz éve foglalkozom emberekkel egyéni tanácsadás, önismereti tréningek és egyéb készségfejlesztő tanfolyamok keretében. Szakmai és személyes érdeklődésemtől sarkallva többször is „világgá mentem” pályafutásom során, ebből a két legjelentősebb utazásom: korábban fél évet töltöttem Ausztráliában és Új-Zélandon, illetve nemrégiben tértem haza egy egyéves útról, mely során Dél-Amerikát és Ázsia keleti részét volt lehetőségem mélyebben megismerni.

- hirdetések -

Örülök, hogy magyar vagyok

Minden egyes utamról hatalmas energiákkal tértem haza, és azzal az igen erős érzéssel, hogy örülök, hogy magyar vagyok! Sokan talán meglepődve olvassák ezt. Mi magyarok ugyanis hajlamosak vagyunk magunkat, a helyzetünket, a jövőnket, az egész életünket sokkal rosszabb színben látni, mint ami a valóság. Hogyan lehetséges az, hogy míg több kontinens lakosságánál jobban élünk, mégis a társadalmak általános elégedettségét, optimizmusát vizsgáló kutatások során rendszeresen a lista vége felé foglalunk helyet?

Tényleg nekünk a legrosszabb?

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekünk a legrosszabb. Ilyenkor persze a nálunk jobb helyzetben lévő nyugati országokhoz hasonlítjuk magunkat, akiknél sokszor valóban kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben vagyunk. A magyarok és a pesszimizmusElfelejtjük azonban azokat a tényeket, amiket vagy saját szemünkkel lehetőségünk volt már megtapasztalni, vagy a médián keresztül eljut hozzánk: óriási a szegénység Dél-Amerika és Ázsia sok országában, Afrikáról nem is beszélve.

Ezeken a területeken az emberek saját maguk termesztette zöldségeket esznek, a hús és tejtermék luxus, az ivóvizet pénzért árulják. A család egy nagy közös helyiségben éli az életét a ház falain belül, melyeknek legtöbbször ajtaja sincsen. Az oktatás és egészségügy kifizethetetlenül drága, elérhetetlen a társadalom 70-95%-a számára. Semmijük sincsen, mégis mosolyognak, kedvesek, barátságosak.

Kambodzsában (Dél-Kelet Ázsia) a 70-es években egy saját nemzetükből származó diktátor milliókat végeztetett ki. Vietnámban az amerikaiak tizedelték a lakosságot a háború idején, a vegyi fegyverek utóhatásai a mai napig érezhetőek, láthatóak. Ezek mind példák arra, hogy a szomorú múlt és a nagy veszteségek ellenére az emberek mégis derűsek, hisznek a jövőben. Hogy lehetséges ez?

Panaszkodni tudunk, lépni azonban nem merünk

Úgy tűnik, az elégedetlenség, pesszimizmus egyfajta magyar szokás és elvárás is egyben. A mi panaszkodással és irigykedéssel teli kultúránkban elégedetlennek illik lenni. Tegyük fel, hogy tegnap előléptettek, viszont mostanság sokat vitatkozunk a párommal, és egy ismerős megkérdezi, hogy vagyok, mivel kezdem? Természetesen a problémákkal.

Vezet ez a panaszkodás valahová? Sokszor semerre. Szeretünk a problémákról beszélni, lépni azonban már nem tudunk, azaz vagy nem merünk, vagy nem akarunk. Félünk a változástól, minden marad a régiben, a kedvezőtlen események keltette feszültséget kibeszéljük magunkból. Sok olyan esetet láthatunk, amikor valaki ragaszkodik a rosszul fizető, kizsigerelő állásához, boldogtalan párkapcsolatához, stb.

Másik oldalról közelítve, a minket megkérdező kedves ismerős is a problémákra kíváncsi jobban. Amikor a másik panaszkodik, az az érzésünk támadhat, hogy nekünk bezzeg milyen jó. Nem tudunk örülni egymás boldogságának, és fordítva, talán nem is illik ugrálni örömünkben. Ennek megfelelően adunk visszajelzéseket is egymásnak.

Kritizálni tudunk, dicsérni nem

Nagyon jók vagyunk, ha kritikát kell megfogalmaznunk, akár magunkban tesszük, akár a másik szemébe mondjuk. A dicséretet azonban már harapófogóval kell belőlünk kihúzni. Nem adunk pozitív visszajelzéseket egymásnak, és igazából ezeket fogadni sem tudjuk, zavarba jövünk, szabadkozunk. A visszajelzéseknek ezen elcsúszása a negatívumok felé oda vezet, hogy nincsen reális önképünk, nem vagyunk tisztában valódi jó és rossz tulajdonságainkkal.

Merjünk boldogok lenni!

Sokat láttam már a világból, és biztosan állítom, gyönyörű országban élünk, Budapest pedig a világ 10 legjobb fővárosa között van, nekem a kedvencem. Ivóvíz folyik a csapból, a gyermekeknek lehetőségük van ingyenes oktatásban részt venni, ha megbetegszünk, van ingyenes orvosi ellátás, a magyar települések nagy része tiszta, takaros, biztonságos. Mindemellett a világ egyik legnehezebb nyelvét beszéljük, ami annyira különleges, hogy egy nyelvhez sem hasonlít, engem ez büszkeséggel tölt el!

Még egy fontos dolog: bárhol járunk is a világban, lehet az akár a legszuperebb hely is, mindig kívülállók leszünk. Itthon vagyunk otthon, érezhetjük, hogy tartozunk valahová, összeköt minket a közös múlt, a kultúra, a nyelv, a gondolkodásmód. Merjük ezt meglátni, merjünk szembenézni a problémáinkkal és cselekedni, merjünk büszkék lenni magunkra és sikereinkre, merjünk boldogok lenni! Ahogy láthattuk a nagyvilágból hozott példákból is, mindez nem csak külső feltételeken múlik, nagyrészt bennünk dől el!

(Ujpál Zsófia, pszichológus)

  Kapcsolódó cikkek