pszichológus
#Lélek

Jogaink a pszichológusnál

2013.07.24.
2 perces olvasási idő

Ha orvoshoz megyünk, mindannyian tudjuk, hogy mi vár ránk: köszön, elmondjuk a panaszainkat, esetleg megnéz valamit, majd receptre gyógyszert ír fel. De ha egy pszichológust keresünk fel, sajnos sok esetben nincs a kezünkben semmilyen forgatókönyv. Azt sem tudjuk, hogy pontosan mihez van jogunk.

Ennek a hátterében az áll, hogy itthon sajnos még nincs olyan kultúrája a pszichológushoz járásnak, mint mondjuk Amerikában. Akik pedig járnak pszichológoshoz, gyakran titokként kezelik azt, mert a nagy többség még mindig úgy gondol a kezelésre, mint ami csak az „őrülteknek” vagy a „gyengéknek” kell. Ezek természetesen csak hiedelmek. Gyógyító célzatú beszélgetésre mindenkinek szüksége van élete folyamán.

Az első alkalom mindig a probléma feltérképezését célozza meg. Ekkor a pszichológus vagy a pszichoterapeuta megpróbál úgy rálátni a problémára, hogy a lehetséges beavatkozási pontokat megtalálja. Ha összetettebb a probléma, akkor ez lehet, hogy két vagy három órát is igénybe vesz, de mindenképpen valamilyen javaslattal zárul. Ha olyan ellátásra van szüksége a kliensnek, amit a pszichológus nem tud megadni, akkor általában továbbküldi egy megfelelő szakemberhez. Csakúgy, mint ahogy a háziorvos is továbbküldi betegét, ha módszerei vagy lehetőségei nem megfelelőek a gyógyításhoz. Ha pedig megindulhat a munka, akkor a pszichológus és a páciense megegyezik a terápia pontos céljáról.

Amihez minden kliensnek joga van

Tájékoztatás kérés

  • Ha esetleg nem hangzik el, nyugodtan megkérdezheted, hogy mik lesznek a terápia várható eredményei, milyen alternatív terápiák állnak még a rendelkezésedre. A pszichoterápiás iskolák között is nagy különbségek vannak. Nyugodtan kérdezz rá, hogy milyen módszerrel dolgozik a terapeuta és milyen iskolákat végzett. A pszichoterápia egy eszköz, módszer a terapeuta számára. Így például vannak olyan terápiák, ahol a tudattalan, vagy elfojtott emlékek kerülnek előtérbe, vannak olyanok, ahol a relaxáció vagy hipnózis, megint mások a jelen helyzettel foglalkoznak, sőt, olyan módszerek is vannak, ahol az egész családnak meg kell jelennie a kezelésen.
  • Megfontolandó lehet az is, hogy mi számodra a megfelelőbb: egyéni vagy csoportos terápia.
  • Tiszteletdíj kérdésköre: mennyit kell fizetni, mi történik, ha kimarad egy találkozó?
  • Terápiás irányzattól függően meg lehet beszélni, hogy milyen hosszú lesz a terápia, milyen hosszúak az egyes találkozások.

Jogok a terápia során

  • A titoktartás egy olyan sarkalatos pont, amit minden pszichológus, pszichoterapeuta betart. Azaz harmadik fél számára nem adja ki az elhangozott információkat. Ez alól kivételt képez, ha a kliens saját vagy mások életét fenyegeti, vagy ha bűntény áldozata lett a kliens. Ebben az esetben a terapeutának kötelessége felvilágosítani a személyt arról, hogy ez milyen következményekkel jár.
  • Bár nem mindig szokás, de ha a terapeuta rögzíteni szeretné az elhangzottakat, ahhoz mindig beleegyezést kér. A kliensnek jogában áll ezt elutasítania.

Mindent egybevetve: jogunk van a kérdésekre.

(B. Gy.)

Kapcsolódó címkék

család