/ LÉLEK / Amikor a szülők csalják m...
  2011-09-18

Amikor a szülők csalják meg egymást…

Ha a szüleid megcsalják egymást, fájdalmat érzel. És legyen belőle válás vagy sem, úgy érezheted, hogy soha nem leszel túl rajta. De egy bizonyos idő után, lehet hogy hónapokba, sőt évekbe is telhet, de tudsz majd velük erről beszélni düh és félelem nélkül.

- hirdetések -

Egyik ismerősöm mindössze 14 éves volt, mikor észrevette, hogy az apukája megcsalja az anyukáját. „Teljesen cserbenhagyottnak éreztem magam” –mondta. Nagyon nehezen tette túl magát a történteken. „Teljesen össze voltam zavarva, nem akartam senkivel sem találkozni a történtek után”. Úgy érezte, hogy a családja most szét fog szakadni és mindez az apukájának köszönhető. „Nem akartam vele többé beszélni” – tette hozzá.

„A düh az első természetes reakció”- magyarázza Deanna Pledge pszichológus, aki külön a tinikre és a bajba jutott emberek életének rendbehozására szakosodott. Dühösnek és összezavartnak, cserbenhagyottnak érezni magunkat egy ilyen eset után természetes. De mit tudunk tenni ellene?

Beszélj róla!

Amikor rajtakapod anyukádat vagy apukádat, hogy megcsalják egymást, az utolsó dolog, ami eszedbe jut az, hogy beszélj velük erről. „Pár éve mikor rajtakaptam apukámat, hogy megcsalja az anyukámat, hónapokig nem beszéltem vele” – mondja Balázs, aki komolyan aggódott, hisz fogalma nem volt arról, hogy mi lesz. „Soha többé nem akartam látni”.veszekedés

Ha te még úgy érzed hogy nem állsz készen arra, hogy beszélj szüleiddel erről, akkor is fontos hogy beszélj valakinek az érzéseidről, mondja Dr. Pledge.  A legtöbben a testvérüket érzik erre a legalkalmasabbnak.  „A nővérem nagy segítség volt” – mondja Balázs. „Ő volt az egyedüli, aki igazán tudta hogy min is mentem keresztül akkor”.

Mások szeretnek kikerülni a családi környezetből. Sokszor a családi segítségnyújtás csak tovább fokozza a dühöt és a zárkózottságot. Így célszerűbb egy „külsőssel” megbeszélni azt. Legyen ez a valaki a tanárod, az edződ, vagy közeli barátod, lényeg hogy ne tartsd magadba!

Van viszont, ha a barátoddal beszélsz, komolyan megdöbbenhetsz. „Amikor beszéltem erről az egyik barátomnak, szinte teljesen lefagytam”- mondja Balázs. „Az egész olyan volt, mint egy nyitott ajtó, ahogy ezen beléptem ráébredtem, hogy nem csak az én szüleimnek vannak problémái. Akkor már tudtam, nem vagyok egyedül.”

Fordulj szakértőhöz

Balázs megpróbált beszélni barátaival apukája viselkedéséről, de sajnos nem lett semmi sem jobb, és az élete sem változott meg. Szóval úgy döntött, hogy elmegy egy szakértőhöz. Végülis ez hozta meg az életében a változást. 
Tényleg nem árt elmenni egy szakértőhöz, ténylegesen kiereszteni a gőzt.  „Rengeteg támogatást és segítséget kaptam a barátaimtól és a családomtól, de még hasznosabbnak bizonyult az iskolai tanácsadóval való beszélgetés. Beszélni egy szakértővel hatalmas segítség. Legalábbis számomra” – mondta.

„Azért mert a szüleid valami butaságot csináltak nem jelenti azt, hogy te rossz ember vagy, vagy kevesebb, vagy a barátaid szemébe!” – mondja Dr Pledge. „Néha külső segítségre van szükségünk, hogy átlépjünk dolgokon. Ezért, fontos felkeresni egy szakembert.”

Természetesen, ha a szüleid megcsalják egymást, fáj. És legyen belőle válás vagy sem, úgy érezheted hogy soha nem leszel túl rajta. De egy bizonyos idő után, lehet hogy hónapokba, sőt évekbe is telhet, de tudsz majd velük erről beszélni düh és félelem nélkül. „Miért velem történik? Miért fáj? Kérdezgettem.” – mondja Balázs. „De az élet megy tovább és ő továbbra is az apukám marad.”

(Cs. B.)

  Kapcsolódó cikkek