elsősegélynyújtás
#Betegségek

Miért nem merünk segíteni, ha baj van? Egy 18 éves lány megtette, érdemrendet kapott

2013.05.29.
3 perces olvasási idő

A néhány pozitív példa ellenére a legtöbben az alapszintű újraélesztést sem tudnák alkalmazni éles helyzetben, fogalmuk sincs arról, mit kell tenni, ha ájult vagy erősen vérző embert találnak az utcán. Mi ennek az oka?

A Magyar Vöröskereszt Életmentő Érdemérmét vehette át a 18 éves Korponai Viktória. A püspökladányi szervezet ifjúsági önkéntese tavaly decemberben megmentette egy idős férfi életét a debreceni Nagyállomáson. Meglátva, hogy a beteg összeesett, megkérte a barátnőjét, hogy hívjon mentőt, majd komplex újraélesztést alkalmazott a mentők megérkezéséig.

„Amikor láttam, hogy összeesett a bácsi, és senki nem ment oda segíteni - pedig elég sokan vártunk a vonatnál - nem töprengtem, odarohantam, és megszabadítottam az idős embert a sáljától, kigomboltam a kabátját, majd stabil oldalfekvésbe helyeztem. Nem volt pulzusa, nem lélegzett, elkezdtem újraéleszteni a tanult technika alapján. Élesben soha nem csináltam ilyet, de akkor leküzdve minden félelmemet, segítettem."

Kitüntetés átadás

"Tíz perc alatt kiért a mentő, színinfarktusa volt a bácsinak, azonnal folytatták az életmentést, majd kórházba vitték” – meséli Viki, aki később köszönőlevelet kapott a bácsi lányától. „Furcsa, sokan voltunk a peronon, de mindenki idegenkedett, nem jöttek oda segíteni, pedig több felnőtt is volt a várakozók között, volt, aki azt hitte, részeg az idős ember. Ilyenkor érzem azt, hogy érdemes volt elvégezni az elsősegélynyújtó képzést.”

Viki úgy véli: nagyon fontos, hogy mindenkinek legyen egy alap tudása, hogy ilyen esetekben ne csak nézzen tétlenül. „Én még az általános iskolában tanultam meg az alapokat, mégis előjött. Aki valaha tanult elsősegélyt, az bátrabban menjen oda a beteghez, olyan nagy bajt nem tud csinálni."

Tényleg nagyobb lesz a baj?

Az autósok többsége nem áll meg, nem megy oda a sérült emberhez, hogy tájékozódjon, tud-e tenni valamit. Általában attól félnek, hogy bajt csinálnak.

Egy felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 38 százaléka hívna mentőt, és mindösszesen 10 százalék próbálna meg segíteni a sérülten, a többség nem tudja, mit tenne. Pedig a válaszadók felének volt jogosítványa.

Dr. Hornyák István, a Semmelweis Egyetem ETK Sürgősségi Ellátás Tanszék adjunktusa elmondta: a hirtelen szívmegállás miatt elhunytak 60 százaléka megmenthető lenne, ha azonnal újraélesztenék őket.

Ezért nem segítünk?

Pető Csilla pszichológus azt mondja, a legkevesebb segítségre éppen az utcán számíthat az ember, nem gondolnánk, de ez így van. A közterületen, ahol sok ember megfordul, megoszlik a felelősség, nem leszünk motiváltak, hogy éppen mi segítsünk. Bizonytalanok vagyunk, mert nem tudjuk, mi történt. Ezért szoktuk mondani, hogy biztosan részeg az összeesett ember. Nem tudjuk, mit kellene tenni, ennek főként a képzés hiánya az oka, valamint ha más is ott van, úgy gondoljuk, majd biztosan ő segíteni fog, éppen ezért hárítunk. Egy zárt helyen, például a liftben, ahol egyedül maradunk a sérült emberrel, hamarabb próbálunk segíteni, mert nincs más lehetőségünk, nem oszlik meg a felelősség - mondja a szakember.

Ők a legjobb elsősegélynyújtók!
Félrenyelés okozta fulladás, robbanás, közlekedési baleset és újraélesztés. Ilyen és ehhez hasonló baleseti szituációkban kellett helytállniuk a 42. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen résztvevő csapatoknak Szombathely belvárosában. A Magyar Vöröskereszt a verseny keretében újra az utcára, az emberek közé vitte az elsősegélynyújtás fontosságának üzenetét. A szombati döntőben 58 csapat, 290 versenyzője adott számot társadalmi és elsősegély-nyújtási ismereteiről. Az általános iskolások között a Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, a középiskolásoknál a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium csapata, míg a felnőtteknél a kaposvári EMS csapata bizonyult a legfelkészültebb elsősegélynyújtónak.

A képzéssel van a baj?

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélynyújtó tanfolyamot többségében nem veszik komolyan, sőt évekig nem volt kötelező tanfolyamra járni, csak vizsgázni. Abban az esetben, ha meg is tanulta valaki az alapokat, idővel elfelejti.

Fontos lenne, hogy már gyerekkorban alaptudást kapjon mindenki, és aztán jó alkalom lenne az ismétlésre a jogosítvány megszerzése. Így már egy biztosabb, használhatóbb tudást szerezhetne a lakosság nagyobb része. Mindenki biztonságban lenne, nem hagynák magukra egymást.

Drogos az utcán?

Nagy Katalin, a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum munkatársa elmondta, ha valaki tudatmódosító szert használ, akkor különböző tünetek tapasztalhatóak rosszullétkor, attól függően, hogy milyen anyaghoz nyúlt. Ha úgymond normál módon használt valamilyen szert, azaz ugyanannyit vett be, mint a barátja, akkor is sok tényező befolyásolhatja a hatást. Így az adott szer minősége, mennyisége, a fogyasztó fizikai állapota, testalkata, érzékenysége az adott szerre, pszichés állapota, vagy hogy evett-e, ivott-e előtte. Sőt, ha egyik alkalommal használt valamit, majd következő alkalommal hasonló módon, ugyanakkora mennyiséget vett be, akkor sem biztos, hogy ugyanaz a hatás érvényesül. Marihuana esetében például a külső szemlélő azt láthatja, hogy hányás jelentkezik, vagy hallucinál a túlszívás következtében. Stimulánsoknál, dizájner drogoknál mozgáskoordinációs zavarok, fogcsikorgatás, erőteljes szívdobogás, szorongás, paranoid állapot alakulhat is.

Mit tehetünk? Életveszélyes állapot esetén mindenképpen mentőt kell hívni, mert az életmentés a legfontosabb. Jó, ha tudod, hogy a szerhatás alatt nem kiszámítható a barátod viselkedésa, így akár agresszívan is viselkedhet. Kérj segítséget, példul szólj a biztonsági szolgálatnak, ha szórakozóhelyen vagytok.

Van itt egy másik kérdés is. A droghasználat különösen védett adatnak tekinthető. Barátnak, szülőnek nincs feljelentési kötelezettsége, egyéni belátásra van bízva, hogy értesíti-e valaki a rendőrséget.

Déli Party Service

Kollégáim a Déli Party Service (DPS) szolgáltatás keretében járnak szórakozóhelyekre standos kitelepüléssel, ásványvízzel, óvszerrel. Ennek célja az információnyújtáson túl az ártalomcsökkentés, a bulizókra való odafigyelés - mondja Nagy Katalin. Ők is ugyanazt teszik tulajdonképpen, mint amit egy társára figyelő fiatal tehet: enyhe rosszullét esetén levegőre viszik, vízzel itatják, sétálnak vele. Ha csak egy enyhébb szédülésről van szó, akkor magasabbra helyezik a lábakat, súlyosabb esetben stabil oldalfekvésbe helyezik, meggyőződnek a légutak átjárhatóságáról és rögtön mentőt hívnak.

(Szerző: T.A. újságíró)