/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / kit Válasszak
  

kit Válasszak

ora 2014-09-24 07:50:37
Üzenetem...Van egy barátom évek óta együtt vagyunk alapvetően minden jól működik, (persze mindenhol vannak kisebb -nagyobb problémák). Van egy fiú barátom is pár éve ismerem sokat beszélgettünk és beszélgetünk is és nagyon közel kerültünk egymáshoz. Egy évvel ezelőtt be is vallotta h másképp néz rám, mára már szerelmes belém. Többször lezártuk már ezt a témát, de valahogy újra és újra feljöttek az érzesek benne is és bennem is( ez már egy éve tart), most már én is ott taratok hogy őrlődök és nem tudok választani, szerelmes vagyok ebbe a fiúba, a barátomat viszont szeretem, de elhagyni sem megy!!A fiú meg csak vár hogy lépjek!Nem megy vele lezárni egyszerűen Mit tegyek??!

Szakértőnk válasza a kit Válasszak kérdésre

Kedves Levélíró!

Szerintem érdemes lenne a két fiúval való kapcsolatodat egymástól függetlenül is átgondolni. Azt írod, a barátoddal alapvetően minden jól működik. Azt gondolom, minden párkapcsolatban előfordul, hogy az ember időnként kicsit kevesebbet kap meg valamiből, amire vágyik és ezáltal kis hiányérzete támad, akár úgy is, hogy ez nem igazán tudatosul. Ettől függetlenül azonban könnyen vezethet oda, hogy a hiányt máshol igyekszünk pótolni. Valószínűleg te is megkapsz most valamit a fiú barátodtól, amire szükséged van, ami miatt még a párkapcsolatodból is ki-kilengsz érzelmileg. Már ő is közel áll hozzád és mindenféle érzést felkavar benned, melyek szólhatnak részben arról is, amit iránta érzel, de részben a párkapcsolatodban esetlegesen megjelenő hiányokról is. Nehéz ilyenkor tisztán látni. Szerintem azon túl, hogy megpróbálod kibogózni az érzéseidet, gondold át, hogy mindazt, amire egy kapcsolatban szükséged van, megkaphatod-e a barátodtól, a másik fiútól vagy inkább valaki mástól.

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések