/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Hogyan kérjek segítséget?
  

Hogyan kérjek segítséget?

ora 2014-05-23 18:14:42
Azt hiszem, orvosi segítségre lenne szükségem. Több, mint egy éve érzem magam pokoli rosszul minden egyes nap. Sajnos a szüleimhez nem tudok fordulni, próbáltam, de hiába. Hozzátartozóim sincsenek a közelben, akihez fordulhatnék, sőt sem az iskolapszichológussal, sem a tanáraimmal nem ápolok bizalmas viszonyt. Tudom, hogy ez nem sokáig mehet így tovább, hiszen komoly alvászavarokkal küzdök, minden egyes nap rémálmom van, alvásparalízis is sokszor jelentkezik. Tudom, hogy nagyon sok dolgot túlgondolok és hogy túlzott elvárásaim vannak magammal szemben, mégsem vagyok képes pozitívan gondolkodni huzamosabb ideig. Sok levelet olvastam itt is, más helyeken is, de igazán választ nem kaptam a kérdésemre: mégis hogyan kérjek segítséget? Mindenhol azt tanácsolták, szóljak valakinek, de ez egyáltalán nem egy konkrét dolog. Pláne nem könnyű. Szerencsére már eljutottam arra a szintre (talán a nyár közelsége miatt), hogy élni akarjak és ne az ellenkezőjét. Márpedig az nem élet, hogy unintelligens emberek között kell megfelelnem az elvárásoknak minden egyes áldott nap. Attól félek, hogy szeptemberben/októberben újra elkezdődik, ami az elmúlt évben volt. Talán az iskola az oka, a stressz vagy ilyesmi. Anyukám szerint nem depresszió. Ezt azzal magyarázta, hogy ő már volt depressziós és ez nem lehet az. Mikor soha nem mondtam el egyszer sem, hogy mennyire értéktelennek érzem magam, vagy ha igen, akkor sem vette komolyan. Ez olyan, mintha a törött kisujjammal odamennék hozzá és segítségért kiáltoznék, de ő nem segítene egyáltalán, mondván, neki már a karja is el volt törve egyszer régen. Rá nem számíthatok, holott tényleg szeretném, ha jó viszonyunk lenne. Mit tegyek?

Szakértőnk válasza a Hogyan kérjek segítséget? kérdésre

Kedves Kérdező!

Sokszor tényleg nem könnyű segítséget kérni, de azt gondolom, ha szükséged van rá, igyekezz határozott lenni, kiállni magadért! Ne hagyd, hogy anyukád elbagatellizálja a dolgokat, mondd meg neki kereken, hogy nem vagy jól és igyekezz megértetni vele, hogy szükséged van rá. A háziorvos tud segíteni abban, hogy találjatok pszichológust vagy anyukád az illetékes nevelési tanácsadóban is tud segítséget kérni a számodra. Ha könnyebbnek tűnik, fordulhatsz nyugodtan az osztályfőnöködhöz, egy szimpatikusabb tanárodhoz vagy az iskolapszichológushoz is. A bizalmas viszony kialakulhat később is, biztos vagyok benne, hogy anélkül is igyekszenek segíteni, hiszen részben ez is a dolguk.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések