/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Érez még irántam valamit?
  

Érez még irántam valamit?

ora 2014-04-22 11:18:27
Szia!
Egy kicsit hosszú lesz amit írni fogok.
Összejöttem egy fiúval tavaly júniusban aki harcolt értem 3-4 hónapon keresztül. Nagyon jól elvoltunk egymással láttam rajta, hogy szeret csak én ezt nem mertem kimutatni azért mert az előző kapcsolatomban nagyon nagyot csalódtam és féltem, hogy ha kimutatom , hogy szeretem őt minden más lesz… És nem akartam ezt ezért hazudtam neki is abban, hogy nem szeretem őt meg még magamnak is. Nagyon sokszor veszekedtünk de mindig kibékültünk. Sok időt töltöttünk együtt .
Aztán most márciusba nagyon elfajult az egyik veszekedés és kimondtam , hogy vége. Ahogy kimondtam rájöttem, hogy hiba volt akkor jöttem rá, hogy nagyon szeretem őt. Csak késő bánat, ahogy ő mondta, ugyanis ő nem akart tőlem semmit. Átjött még a szakítás hetének a hétvégéjén és nagy veszekedés után egymás karjaiban kötöttünk ki. Minden jó volt. De ahogy hazaért nagyon bunkó lett meg minden de nem foglalkoztam vele annyira. Következő héten együtt mentünk haza gyertyákból rakott ki szivet és belerakott középre egy plüsst nagyon édes volt tőle. Következő héten meg egy nagyon nagy macit kaptam tőle. Én is tettem érte vittem neki ágyba reggelit..Viszont a veszekedések nem csillapodtak. És egyszer aztmondta tényleg ennyi vége és h nem akar tőlem semmit de akkor mért csinálta ezeket? Nem értem mert nincs összefüggés mondta h nem tud bennem bízni de egyszerűen nem akar nekem egy esélyt adni h bebizonyítsam, hogy tudok jófej is lenni nem csak ez aflegma köcsög.
Tegnap rámírt anyukája, hogy megkérdezze mi van velünk én elmondtam h miattam lett vége és aztmondta h a barátom picit hisztis mióta vége lett. Én nem nagyon hittem neki mert ugye nem ezt kaptam viszonzásul és mondta h menjek át hozzájuk segít visszakapni a barátom.
Átmentem hát eleinte átnézett rajtam az exem nagyon összevesztünk sírtam.. Aztán odahívtam h gyere beszélgessünk már egy 10 percet. Odajött nem akarta megfogni a kezem aztmondta már nem szeret engem egyáltalán. Aztán csak rávettem h megfogjam a kezét és elkezdtem mondani neki, amit gondoltam. Végül elkezdtem simogatni őt meg ilyenek nem utasított el. Később kezdtem hozzábújni nem nagyon ellenkezett.. Elkezdtem puszilgatni az arcát.. Mondta h nem szabad… De végül csókolóztunk nagyon sokat… De utána is mondta h nem akar semmit nem akarja megpróbálni de utána nagyon sokszor csókolóztunk egészen délután fél2től vele voltam este 9ig. Aztán nagynehezen rávettem h szombaton jöjjön át hozzám nemtudom h átjön e majd kiderül… De ha valaki ennyire nem akar semmit a másiktól akkor ellökött volna ha simogatom meg puszilgatom nem? Ráadásul ő kapott le. Nem lehet úgy elcsábítani egy embert ha nem érez a másik iránt minimum vonzalmat nem?
Köszönöm a válaszát előre és bocsánat a nagy regényért.:)

Szakértőnk válasza a Érez még irántam valamit? kérdésre

Kedves Kérdező!

Biztosan vannak érzései irántad! Nem lehet, hogy ő is csak védi magát a csalódástól? Hiszen egyszer már szakítottál vele. Sőt az elején azt hajtogattad, hogy nem szereted, ráadásul több hónapot kellett küzdenie érted. Elképzelhető, hogy a férfias büszkeségét is védi, de a szívét biztosan. Mint ahogyan te sem merted közel engedni magadhoz egy ideig őt, lehet, hogy ő is ilyen védőfalat húz most maga köré. Ezt a falat egy módon döntheted le, ha újra meg tud benned bízni, és nem kell attól tartania, hogy egyik nap majd ismét szakítani fogsz. Mind a ketten szeretitek egymást, de mind a ketten féltek is attól a kiszolgáltatottságtól, amit a szerelem jelent. Azt nem írtad, hogy a viták mi miatt vannak, de úgy sejtem, mindig valami kis dologból pattannak ki. Érdemes volna most egy kicsit a vitákat is a minimumra csökkenteni. Tudod, a vita mindenkinek mást jelent. Van, aki teljesen rendjén valónak tartja, hogy vannak viták, akár időnként elég hevesek is. Van, aki fél a vitáktól, vita-kerülő. Az is lehet, hogy amikor vitatkoztok, olyankor úgy érzi, hogy már nem szereted. Idézzétek fel a kapcsolatotok első időszakát, amikor még minden szép és jó volt, a közös emlékeket, akár a meghatóakat, akár a vicceseket, ezek segítenek abban, hogy elterelődjön a figyelem a vitákról és a kapcsolatotok jó oldala kerüljön előtérbe!

Minden jót, sok sikert!

Üdv,



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések