/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Van esélyem változtatni a...
  

Van esélyem változtatni a konfliktuskezelésemen?

ora 2013-11-14 12:52:47
Üdv. 17 éves fiú vagyok. Mielőtt elkezdeném a kérdésemet, leírok 1-2 háttérdolgot ami fontos lehet.
1-4 osztályban egy tökéletes osztályba jártam. Mindkét tanárnő nagyon szigorú volt, mindig rend és fegyelem volt. Bekerültem gimnáziumi 5. osztályba, egy abszolút új osztályba. Egy olyan osztály, ami azelőtt együtt járt, tehát ők már összeszokottak voltak, 1-2-en voltunk idegenek csak. Eleve a többsége városi nagymenő. Abszolút kiközösítettek. Nem is csoda, hiszen én kb „álomvilágban” éltem, ahol nincsenek problémák, minden perfekt. Ők azért nem ilyen osztályból jöttek. Itt nem csak piszkálásokról van szó. Nem akarok belemenni, de alapjába véve elég sok emberrel meggyűlöltük egymást.
Most 17 éves vagyok, eltelt azóta jópár év. Ugyanabba az iskolába járok, 9.-ediktől egy „új”, színvonalasabb osztályba. Bekerültek teljesen új tanulók, a régi osztályból is vannak többen akikkel soha nem bírtuk egymást. Közülük 1-2 emberrel azóta egész jól elvagyok, de vannak akikkel abszolút nem. A nyílt utálatoskodás eltűnt.
Nem ez a problémám, hanem más. A konfliktuskezelésemmel van bajom. Ha tegyük fel vmien negatív kritika (inkább rágalom/sértés, mert a kritikának racionális alapja van), akkor még véletlenül eszembe sem jut, hogy elgondolkodjak mi van ha van igazságtartalma. Fel sem merül. Azonnal hozok egy ellenérvet, és még magammal is elhitetem hogy ez így tökéletes. Az egész érvrendszeremet arra alapozom hogy „márpedig az nem úgy van”! Vagy ha nincs ilyen indokom, akkor vmi szánalmas kibúvót keresek, és úgy ragaszkodok hozzá mintha az életem múlna rajta.
Egyszerűen betegesen ragaszkodok ahhoz hogy mindig igazam legyen és minden szituációból nyertesen kerüljek ki. Ez még a régi osztályomnál alakult ki bennem: „ha senki sem szeret, legyen mindig igazad, különben szart sem érsz”. Csakhogy most relatíve jó emberek között vagyok. Nem önteltnek akarok tűnni, de „okos” vagyok. Abszolút reál beállítottságú vagyok (emelt matek, emelt fizika, emelt informatika). És egy vita/konfliktushelyzetben ezt a fajta „túlbonyolított” logikát használom. Olyan logikai szerkezeteket meg kifejezéseket használok, hogy az osztálytársaim csak néznek hogy ezt a szót még életükben nem hallották. Van egy osztálytársam, ő is okos és intelligens (nem úgy „okos” mint én, nem bonyolítja túl). Eszméletlen jól érvel. A közelmúltban történt vele kettő konfliktusom. Az elsőnél ő követett el hibát, amiből a konfliktus lett. Tehát, megint olyan a helyzet hogy érvelnem kell, elő hát a híres logikámat. Ennél végülis nem volt gond, mert a logikám segítségével racionális érveket tudtam felhozni, és rá tudtam mutatni hogy ő az aki személyes sértésekre tereli a szót.
A következőnél azonban az én hibámból volt. És pont ez a baj: hogy ezt az elején nem tudtam, mert csak egy elszólás volt amit viccnek szántam. Az én hibám volt, de ezt az elején nem láttam be. De fel sem merült ez bennem, sőt valami szánalmas kibúvót kerestem és tényleg elhitettek magammal hogy igazam van. Egy jó barátom szem/fültanúja volt, közvetlenül utána megkérdeztem mit gondol. Őszintén megmondta hogy szerinte hülye vagyok. És rá kellett döbbennem, hogy egy olyan dolgon vitázunk, ami nem hogy egy konfliktust, egy mondatot sem ér meg.
Egyébként mindkét esetben utólag kértünk egymástól bocsánatot. Nekem pedig azzal van bajom, hogy ezzel a túlbonyolított konfliktuskezelési logikámmal az jön le rólam hogy egy rohadt seggfej vagyok, és még én várnám egy a környezetemtől hogy behódoljon nekem. De valahol mélyen, alapjába véve egy nagyon jóindulatú és segítőkész ember vagyok. Eleve feszélyez az osztályomban az olyan emberek jelenléte akikkel régen utáltuk egymást, és még most is egyébként, függetlenül attól hogy a régi osztályomból kevés emberrel vagyok egy osztályban. Az lehet hogy a régi osztályomban mindig nekem volt igazam, mert alapjába véve ott is jóindulattal fordultam mindenkihez, de a jelenlegi osztályomnál már más a helyzet. És én sem vagyok tökéletes. De egy adott konfliktushelyzetben ez eszembe sem jut. Ez a problémám.
A második kérdésem. A nagy reál beállítottságomat apámtól örököltem, és ha megnézem a személyiségét, nagyon hasonló jellemvonásokat vélek felfedezni benne. De nem akarok olyan ember lenni mint az apám, mert akkor egész életemben utálni fognak.
Köszönöm előre is a válaszát. Üdv 17/f

Szakértőnk válasza a Van esélyem változtatni a konfliktuskezelésemen? kérdésre

Kedves Levélíró!

Először is, szerintem te te vagy és nem az apád! Különálló, önálló személyiséggel rendelkező ember vagy, akinek biztos vagyok benne, hogy van rálátása a saját működésére és szabad akarata ahhoz, hogy változtathasson ezen. Ezt mutatja a kérdésed is! Látod, hogy mi a probléma és azt is tudod, hogy mi az, amit szeretnéll másképp csinálni. Szeretnéd, ha ott, a konfliktushelyzetben is eszedbe jutna, hogy egy pillanatra át tudd gondolni, hogy miről van szó és ha úgy alakul, hogy nincs igazad, el tudd ismerni, amennyiben így mindannyian jobban jöttök ki a helyzetből. Szerintem, egyébként az is lehet nyertes egy helyzetben, aki elismeri a tévedését vagy a hibáját, hiszen a konfliktust ezzel enyhítheti és elkerülheti, hogy a feszültség közte és a másik ember között elfajuljon. Sőt, szerintem kimondottan jót is tud tenni a kapcsolatoknak, ha mindkét fél szempontja meg tud jelenni egy-egy helyzetben és adott esetben kimondottan jól is eshet a másik félnek, ha el van ismerve az ő nézőpontja is. Azt javaslom, próbáld meg gyakorolni azt, hogy a másik ember nézőpontjából tudj látni egy-egy helyezetet és képzeld el, hogy ő mit érezhet. Fontos a racionális érvelés, de néha az sem árt, ha az érzések is meg tudnak jelenni, főleg egy közelebbi kapcsolatban. Amikor feszültebb vagy és a védekezés közepette elfelejted, hogy másképp szeretnéd csinálni, segíthet, ha elszámolsz 10-ig és megkérdezed magadtól, tényleg szükséged van-e arra, hogy meggyőzd a másikat, neked van igazad.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések