/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Szomorúság ok nélkül
  

Szomorúság ok nélkül

ora 2012-12-05 21:44:33
Kedves Doktor Nő!
Egy ideje a város másik iskolájában megtetszett egy fiú, akit nagyon szerettem. Minden sínen volt.. De a másik osztálytársam is beleszeretett a fiúba, és úgy tűnik, hogy a fiú őt jobban szerette. Én nagyon szomorú lettem. Elhatároztam, hogy mindenképp összehozom őket.
Ebben az időben hirtelen nagy szomorúság és értéktelenség érzés tört rám. Itthon volt, hogy fél órán át sírtam, pedig semmi rossz nem történt. Nem tudom, hogy mitől, de szerintem az volt a gond, hogy annyira még nem szerettem senkit, és "elúszott a hajó'.
Sokat támaszkodtam a barátaimra, de kezdenek elkerülni.
Egy időben arra gondoltam, hogy kiközösítenek, de én kerültem őket. Ebédkor egyedül ültem az asztalnál, szünetekben kimentem a folyosóra, leültem és csak voltam.
Sokszor olvasok a depresszióról, és vannak olyan leírások, tünetek, okok, stb., amik teljesen jellemzőek rám, az érzéseimre és a cselekedeteimre.
Egy online pszihológus tesztjét kitöltöttem, ami szerint közepes depresszióm van. Az ott leírtak alapján felismertem magam, az eddigi "csúnya" életem, ami a "nagy' szerelem után volt. De ez csak egy irány, de az alapok itt vannak!
A kérdésem a következő lenne:
- Mi váltotta ki belőlem ezt?
- Mit tudok tenni, hogy ne érezzem a szorongást és a szomorúságot?
Továbbá, ha van valamilyen véleménye, szívesen olvasom, hiszen csak segíthet..
Köszönöm!

Szakértőnk válasza a Szomorúság ok nélkül kérdésre

Kedves Levélíró!

Szerintem teljesen érthető az, hogy kicsit magadba zuhantál! Tetszett egy fiú, ám ő visszautasított, mást választott helyetted. Ráadásul nem fejezted ki valamiért a fájdalmadat, esetleg dühödet, amit teljesen természetesen érezhettél emiatt, hanem úgy csináltál, mintha minden rendben lenne és még segíteni is igyekeztél abban, hogy összejöjjön a másik lánnyal. Azt gondolom, ez még több rossz érzést kelthetett benned, hiszen nem könnyű elrejteni a negatív érzéseket a világ elől. Talán érthető is, ha kicsit visszavonultál a magány biztonságába. Így biztosan nem érhetett több csalódás vagy visszautasítás.

Azt javasolnám, próbáld tudatosítani magadban, hogy mit is szeretnél és aktívan tenni azért, hogy megkapd. Teljesen természetes, hogy te is, mint mindenki, azt szeretnéd, ha valaki szeretne, veled akarna lenni, téged választana! Keress lehetőségeket, hogy eleinte akár csak abarátaid között megéld ezt az érzést! Sőt, magadat is nyugodtan megszeretgetheted például egy-egy olyan programmal, amiről tudod, hogy örömet fog okozni! Azután pedig keress egy olyan fiút, aki ugyanúgy szeretne veled lenni, ahogy te ővele! Biztosan találsz majd ilyet!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések