/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Mihez kezdjek az életemme...
  

Mihez kezdjek az életemmel?

ora 2012-09-13 23:49:35
Üdv! 16 éves lány vagyok. 3 kistesóm van: 2 db 7 éves (idén kezdték a sulit) meg egy 5 és fél éves.
Őszintén szólva a legnagyobb gondom most a pályaválasztás. Idén kezdtem a 11. osztályt, és hát ugyebár faktokat kellett választani. Egészen 7. osztályos korom óta orvosnak készültem (Dr. House hatása... évekig nagyon komolyan bele voltam zúgva a főszereplőt alakító Hugh Laurie-ba, aki amúgy 50-es éveinek az elején ját...), ám tavaly év vége fele meginogtam. Mindenki azt mondta, hogy nem lennék jó orvos, nem nekem való, stb, stb. Még a szüleim is. Egyszer hallottam, amikor apa anyával beszélt; nem hallottam az egész beszélgetést, csak annyit hogy apa ezt mondja anyának: "dehát már megbeszéltük, hogy az orvosi nem neki való, nem lenne jó orvos..." Ezután sokat gondolkodtam ezen, és pláne most, hogy kémia és biosz fakton vagyok, hogy ezt én az élettben nem fogom tudni emelt szinten bemagolni... A biosszal még nem is lenne a gond, de a kémiát kifejezetten rühellem. A bioszt imádom. Szóval nagyon szívesen lennék orvos, de az odavezető évek soksoksok tanulása... hát nem hiszem, hogy képes lennék rá. Sőt, őszintén szólva mindig is színész akartam lenni. Hát, színésznek talán nem is lennék jó, de álmom, hogy a médiában dolgozzak valahol. Akár mint riporter, újságíró, fotós, rendező, valami. Kifejezetten a filmipar izgat. Igenám, de egyvalami életcélom van, ami mellett mindörökké kitartok: egyetem után, amint csak lehet kiköltözni az USA-ba, Los Angelesbe. ez életem nagy álma, két hete például egymás után 5 éjszaka azt álmodtam, hogy Los Angelesben vagyok... Viszont LA-be az európai orvosokat széttárt karokkal várják... olvastam is pont a minap, hogy az USA-ban egyorvos átlagosan havonta forintba átszámolva, több mint 1 milliót keres... Viszont ha elmennék vmi médiás-filmes egyetemre (amire még csak nem is biztos, hogy felvesznek, mert alkalmassági vizsga kell), akkor Amerikában az életben nem kapok takarítónőnél jobb állást. Szóval ezen dilemmázom már lassan egy háromnegyed éve, és ez teljesen felemészt. Nem tudom, hogy mihez kezdjek, nap mint nap sírok, levert vagyok, és legszívesebben meghalnék, hogy minden problémám megoldódjon. Itt jön a képbe az anyám, akinek minden idejét elveszik a kistesóim, és totál idegbeteg lett. Ma pl. egész nap ordibált mindenkivel, (kivéve apámat, mert amúgy őt is mindig szidja, de amint arról van szó, hogy mást kell szidni hirtelen tök jóban vannak.. róluk tudni kell, hogyha nem lennének a kistesóim, akkor már rég elválltak volna). Szóval anyám egész nap ordibál mindenkivel, és nyávog, sajnáltatja magát, NA AZ nagyon jól megy neki... hogy ő 16 évesen így, meg úgy. Hogy még egy moziba sem mehetett el, bla, bla, bla. ezeket a sztorikat naponta elmondja. Egész álló nap szid, néha-néha hetente 1x rájön a jó-anya-akarok-lenni dolog, és akkor megpróbál nyugodt maradni, amit ugyancsak nem szeretek, mert annyira látszódik rajta, hogy sík ideg, és megjátssza a jó anyát. Akármit csinálok, az rossz, hogy én soha nem tanulok (ország 4. legjobb sulijában 4-es feletti átlagom van - bár így a suli átlag alatt vagyok, és az osztály legrosszabbja), hogy én folyton moziba járok (évente kb 5x megyek el), és hogy folyton gépezek. NA MOST: nincs okostelóm, se érintőképernyős, soha nem is volt. Az egész suli órák alatt facebookozik, sms-ezik, meg ilyesmi - én soha. Az osztályom 2/3-a 9.-ben már részegre itta magát - életemben nem mentem el este. Soha nem ittam. Még csak nem is cigizek, életemben soha nem próbáltam ki. Nem járok plázázni, és nem veszek semmit anélkül, hogy ő ne nézze meg. Sminkelni is csak 1 éve kezdtem magamat, holott már voltak osztálytársaim, akik 6-odikban már sminkelték magukat. Egy csomót segítek a kistesóimmal. Amikor megkér valamire, akkor azt megcsinálom. Persze erre mindig azt mondja, hogy egyetlen egy állandó feladatot bízott rám: hogy a mosogatógépet mindig pakoljam be/ki, indítsam el, mire én megkértem, hogy csak ezt az egyet ne, mert UNDORODOM a kajamaradéktól, mindig is undorodtam. Mondtam, hogy beindítom a mosógépet, hajtogatok, teregetek, porszívózok, amit akar (ezeket mondjuk amúgy is szoktam csinálni, ha megkér rá....), de ő azt akarja, hogy ezt csinálja, miközben tudja, hogy GUSZTUSTALANNAK találom a vizes kajamaradékot... Bleh. Szóval anyám egy eléggé idegbeteg fajta ember, a kistesóim teljesen kikészítik (nem a tesóimat okolom, sőt valamilyen módon anyát is meg tudom érteni, 3 kicsi mellett én sem bírnám ép elmével, így se bírom, dehát létezik olyan dolog, hogy védekezés. ha nem bír el ennyi gyerekkel, akkor miért csinálta?!) Plusz anya folyton baszogat, amiért nem tudom eldönteni, hogy mit kezdjek az életemmel, mármint a továbbtanulást illetően. Legutóbb azt mondta, hogy egy "Ruhacsipesz is értelmesebb nálam, az legalább tudja, hogy a szárítókötélen van a helye, és ott áll, de énnekem fogalmam sincs, hogy hol a helyem." Ezen nagyon kiborultam, egy csomót sírtam is ezután, de ilyenkor általában nem áll el, csak tovább szid. Őszintén szólva, szinte nem is telik el nap úgy, hogy ne ríkatna meg. Szóval most a nem-tudom-hogy-mi-legyek-de-azért-járok-biosz-és-kémia-faktra-ahol-ugyan-nagyon-meghajtanak-lehet-tök-fölödlegesen-de-mindegy-azért-eljárok-mert-tippem-sincs-hogy-mi-leszek helyzetben nagyon szükségem lenne támogatásra. 3 jó barátnőm van, ketten osztálytársaim (nevezzük el őket A-nak és B-nek), de ők már ismerik egymást 5-ödik óta legjobb barátok, én meg csak 7-edikben ismerkedtem meg velük (6 osztályos gimi). Aztán megismerkedtem a harmadik legjobb barátnőmmel, aki A-nak legjobb barátja, amióta csak ismerik egymást (ő legyen C). Szóval C is a mi giminkbe járt, de 8. évvégén lettem vele nagyon jóba... Azóta talán ő a legeslegjobb barátnőm, hogy hármójuk közül választanom kellene. Ő viszont most elballagott, és idén kezdte az egyetemet Budapesten, ami az én szülővárosom, és ő most egyedül bérel ott egy lakást, és ezért nagyon-nagyon irigylem. Közben A és B most nagyon egymásra találtak, ugye azért mindig is érződött ott az a 2 év, amivel régebb óta ismerik egymást. Együtt járnak röpizni, kutatni, ilyesmi, és engem szinte totál hanyagolnak. Folyton a kutatásaikról beszélgetnek. Szükségem lenne C-re, mindig is vele volt a legtöbb közös témám (Sztárok, divat, ilyesmi, amiket A-val és B-vel nem lehet megbeszélni). De ő most nincs itt. És A és B is kezd tőlem eltávolodni... Anyám idén elkezdett vmi fősulit, amitől ha lehet, még kevesebb ideje van, soha nincs is itthon, és amikor itthon van akkor is tiszta ideg - nem lehet vele beszélni. Apám 1 órányi kocsiútra dolgozik, általában este 9kor ér haza, szerintem életemben nem váltottam vele 500 mondatot... egyszerűen nincs kvázi semmi kapcsolatom vele, ha meg beszélünk, akkor meg csak veszekszünk. Totál egyedül érzem magam, és nincs senki, akivel beszélhetnék. Az osztályom utál, folyton csúfol, gúnyol, kiröhög, megszégyenít. Másfél éve nagyon komolyan összevesztem az egyik osztálytársammal osztálykirándulás közben - akkor elkezdtem magam karcolgatni. Aztán azt kb 2 hónap után abbahagytam, majd idén tavasszal újra elkezdtem, de ez sem tartott tovább. Most viszont annyira tele vagyok stresszel, hogy félek, hogy újra elkezdem. Két éve pedig nem eszem tisztességesen. Periódusokban koplalok / zabálok, felváltva. Komolyan kétségbe vagyok esve, az elmúlt egy héten 4-5 órákat aludtam, egyszerűen nem tudok elaludni, minimum egy fél órát igénybe vesz az elalvásom, de előfordul, amikor másfelet. Fáradt vagyok, folyton levert (Aztán néha bárminemű ok miatt felpörgök - ilyenkor madarat lehet velem fogatni). Irtózatosan félek a jövőmtől, az érettségitől, hogy bejutok-e egyáltalán valamilyen egyetemre.
Ja, és kihagytam, hogy nagyon súlyos kissebségi komplexusom van... 156 cm vagyok, és nem vagyok semmiben sem tehetséges. A nagyon okos, mindent totál be tud magolni szóról szóra, a kutatásaival pedig már nemzetközi versenyekre is ment. Szóval az ország egyik legjobbja. B konkrétan semmiben sem kiemelkedő, de mindenben nagyon jó, a memóriája ámulatos, a fejében egy belső számológép, nagyon gyorsan olvas, és akármit csinál, abban nagyon sikeres. C meg egy nyelvzseni - nyelv OKTV-ken döntős volt, és most úgy tűnik neki, hogy egy kiadó ad neki egy műfordításos munkát. Én meg.... én meg semmiben nem vagyok jó. Pici vagyok, hülye vagyok. Az árnyékuk vagyok. Mindig egy jelentéktelen árnyéknak érzem magam mellettük - holott 3unk közül én vágyom a legjobban a rivaldafényre, a reflektorlámpákra, és a figyelemre. Akármiben azt hiszem, hogy "Na végre, ebben szuper vagyok" megjelenik A, B, vagy C, és rájövök, hogy ők sokkal, de sokkal okosabbak tőlem.
Elnézést a hosszú levélért, de ez egy ilyen összetett, sok apró lényeges részből álló dolog... szóval fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Hova tovább. Mit tegyek? Mi legyek, ha nagy leszek?
Üdv.

Szakértőnk válasza a Mihez kezdjek az életemmel? kérdésre

Kedves Levélíró!

Tényleg úgy tűnik, hogy eléggé összegyűlt benned a feszültség és kétségbe vagy esve, mert nem látod, hogy merre haladj tovább. Ugyanakkor számomra úgy tűnik, hogy leginkább magadat nem látod reálisan ebben az egészben. Biztos vagyok benne, hogy te is ügyes vagy sok dologban és lelkesen bele tudnád vetni magad olyasmibe, amiben valóban örömet találsz. Szerintem természetes ebben a korban, hogy nem vagy egészen tisztában azzal, hogy hol a helyed és néha kicsit elsodornak a vágyaid, amikor a jövődről van szó. Azt írod, orvos Dr. House hatása miatt lennél, a média és a rivaldafény pedig azért vonz, mert annyira vágysz a figyelemre. Azt javaslom, tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi az, ami valóban közel áll hozzád és amit el tudsz képzelni, hogy szívesen csinálnál nap mint nap. Lehet, hogy tényleg szeretnél annyira orvos lenni, hogy megbirkózz az odavezető úttal, lehet, hogy tényleg a médiában éreznéd jól magad, de lehet, hogy valami egészen más irányba visznek a gondolataid.

Próbáld tudatosítani magadban, hogy anyukád indulatai nem neked szólnak, valószínűleg amikor bánt téged és azt mondja, hogy nem vagy értelmes, az nem is igazán neked szól, hanem egyszerűen csak éppen rád irányul az amúgy is benne lévő feszültség. Talán bele se gondol igazán, hogy miket mond és ezzel mennyire elbizonytalanít. 

Talán jó ötlet lenne, ha tudnál ezekről a dolgokról őszintén beszélgetni valakivel. Talán egy rokonoddal, tanároddal, barátoddal vagy az iskolapszichológussal. Ha leírod a jövőddel kapcsolatos gondolataidat, az is sokat segíthet abban, hogy kicsit tisztábban lásd a helyzetet.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések