/ ZÖLDÖVEZET / Rebeka kipróbálta: tippek...
  2017-10-28

Rebeka kipróbálta: tippek a vegyszermentesség jegyében

Az ember sokszor nem törődik a szépségápoló szerek minőségével, és károsító hatásával. Sok ember ezen akarja megspórolni a pénzt, és bele sem gondol, hogy a vegyszerek és egyéb káros anyagok milyen súlyos problémát okozhatnak 10-20 év múlva. Ami a bőrőn át felszívódik, az eljut a testünk minden részébe a vér útján. Elsősorban persze látható jelei lesznek a túlzásba vitt kencehasználatnak ( például : ekcéma) , de akár rákos megbetegedés is lehet a vége.

 

- hirdetések -

A másik véglet persze az, amikor ész nélkül költekezünk, és bele sem gondolunk, hogy az általunk megvásárolt drága ránctalanító, vagy ápoló arckrém tulajdonképpen nem más, mint egy kis tégely illatosított növényi zsiradék, amelynek az égvilágon semmi haszna.

Már lassan egy éve próbálom visszaszorítani a vegyszereket, mind az ételeimből, mind a kozmetikumok terén. Egy egyszerű elhatározásból nőtte ki ez magát, illetve egy cikk olvasgatása után fogalmazódott meg bennem a gondolat.

Hogy kezdj bele? 

Persze itt nem arról van szó, hogy az összes kencét, tusfürdőt, sminket ki kell azonnal hajigálni. A dolog lényege a fokozatosság. Itt elsősorban Rólad és az egészségedről van szó. Apró változtatásokkal is nagy változásokat tudsz elérni, persze ehhez meg kell próbálni változtatni. 

Bio vagy bio 

Sokszor csalóka lehet a név, a drogériák polcain iszonyú áron kaphatók az úgynevezett természetes kozmetikumok. Válassz inkább hand-made, természetes, okö gazdálkodásból származó dolgokat! Törekedj arra, hogy ezek hazai termékek legyenek! Még jobb, ha gyógynövényboltokból szerzett alapanyagokból magadnak kutyulod :)Érdemes figyelnünk az arckrémünkre is

Környezet

A saját magad által elkészített, vagy a bolti natúr kozmetikumok a környezetet is kímélik. Ezt a szempontot is tarts szem előtt! Bemutatok néhány olyan trükköt, tippet, és néhány házilag elkészített kence receprtjét, amellyel szebbé varázsolhatod a bőröd.

Apró lépések

Már korábban is említettem, hogy teljesen vegyszermentesen élni nem lehet , illetve nem egyik napról a másikra lehet ezt elérni. Vagyis nem kell rögtön kidobálni mindent a fürdőszobából. Minden kis lépésekkel kezdődik. Az első és legfontosabb talán az, hogy tisztában legyünk az 5 legveszélyesebb vegyszerrel / tartósítóval, amit tulajdonképpen a testünkre kenünk. 

  • Ásványi olajak ( Mineral Oil, Parrafinium Liquidium, Parrafin Oil )
  • Sodium Lauryl/ laureth sulfate
  • Parabének ( methylparaben, ethylparaben, propylparaben, butylparaben, isobutylparaben…)
  • Formaldehidet felszabadító anyagok (DMDM hydantoin, Diazilidinyl urea, Imidazalidol urea, Sodiumhydroxymethyglycinate, Quaternium-15, 2-Bromo-2-nitropropane-1,3-diol)
  • Propylene glycol

Ha kíváncsi vagy, hogy ezek az anyagok mennyi mindenbe találhatóak meg, csak hasonlítsd össze a tusfürdőd és a samponod összetételét. 

Az első feladatok

A legelső lépés tehát, figyelni és olvasni. Olvasd el a krém vagy tusfürdő összetevőinek listáját, és ennek tudatában dönts arról, hogy megveszed-e.

A második lépés a fokozatos elhagyás. Nézz körül, hogy mennyi felesleges dolgot kensz magadra! Rúzs, szájfény, alapozó, hidratáló, púder, szemfesték, sampon, balzsam, ápoló pakolás, arcmaszk , hidratáló, testápoló, hidratáló testápoló. Esetleg tudnád valamelyiket nélkülözni?  Ha a válaszod igen, a szervezeted nagyon-nagyon hálás lesz.

A harmadik alaplépés pedig a helyettesítés. Ha úgy döntöttél, hogy lemondasz az arcmaszkról, de kiderült, hogy mégsem megy olyan könnyen, kotyvassz otthon, természetes anyagokból egyet! A samponodat is ártalmatlanabbá teheted, ha egy 250 milis flakonba raksz 2-3 nagy nyomás sampont, majd az egészet felengeded vízzel és jól összerázod. Hidd el, a sampon így is hatékony marad, de a fejbőrödbe kevesebb vegyszer szívódik fel, és a hajhoz is kíméletesebb ez a módszer.

Recept : Joghurtos csokoládé maszk az arcra  (vigyázat ! finom :)

Hozzávalók:

  • 1-2 kanál natúr joghurt
  • 1 kanál kakaópor ( minél sötétebb, annál jobb)
  • néhány csepp illóolaj ( narancs, fahéj )

A joghurtot összekeverjük a kakóval és az illóolajjal. Felkenjük a megtisztított arcra, nyakra, meg ahova jut belőle. Legjobb kádban, fürdés közben használni. 15-20 perc múlva langyos vízzel mossuk le! Bőrünk selymes, rugalmas és jó illatú lesz.

( KINCS receptje alapján) 

Vajon mi van a tusfürdőben? 

Az 5 legveszélyesebb kozmetikumokban megtalálható vegyszer mellett tartósítószerek, műanyagszármazékok és allergén illatanyagok is vannak a tusfürdőkben. Ráadásul (ez függ persze attól, hogy testünk melyik részén használjuk) a bőr ezeket az anyagokat 40-70 %- ban felszívja. Ha az arcunkat mossuk, akkor ennek aránya 100%. És csodálkoznak az emberek, hogy egyre több az allergiás, és az ekcémás? 

Ha már megszületett a gondolat benned, hogy tényleg megpróbálsz vegyszermentesen élni, kezdd a tusfürdőddel! Az interneten számos naturkozmetikumokkal foglalkozó cég van, tőlük rendelhetsz szappant. Elsőre kicsit drágának tűnhet 1000 forint egy szappanért, de hidd el, minden befektetett forintot megér. Nekem speciel egy szappan másfél hónapig tart (és régen egy tusfürdőt 3-4 hét alatt elhasználtam, a tusfürdők átlagára pedig 500-600 forint).

Egy idő után eljön az a pillanat, amikor szappanfőzésre adja a fejét a vegyszermentesen élő. Persze ez már nagyon haladó szint, szóval aki még most kezdi, ne nagyon próbálkozzon hasonlóval. (Bár, ha megvan a kézügyesség, a hozzávalók és egy isteni recept, akkor miért ne?)

Még több részletért látogassatok el a már jól megszokott Rebeka Kipróbálta blogra!

(Győrfi Rebeka)

  Kapcsolódó cikkek