Tél végén is maradj egészséges!
A kinti dermesztő hideg arra késztet minket, hogy inkább bújjunk vissza a takaró alá - persze csak akkor, ha megtehetjük. A felmérések szerint az emberek kedve, aktivitása, hangulata igen csak visszaesik, a hideg, sötét téli napokon. Ilyenkor kicsit mindenki elhagyja magát, nem törődik annyit a külsejével, minek, hiszen a vastag téli ruházat alatt senki sem látja, mi lapul.
Pedig ez igen rossz hozzáállás, nem szabad hagyni, hogy a lustaság felülkerekedjen rajtunk, mert annak csak rossz vége lehet! A meggyengült szervezet és a határáig feszített immunrendszer nem lesz képes felvenni a harcot a legkritikusabb időszakban, amikor pont beüt az influenzajárvány.
A hideg hatására a táplálkozásunk is kicsit másképp alakul, előnyben részesítjük a meleg ételt és a zsírosabb falatokat, valamint gyakrabban nyúlunk a kanál után, ennek nem csak az a hátulütője, hogy egészségtelenebbül étkezünk, hanem a zöldségnek és a gyümölcsnek már nem marad hely, illetve ilyenkor kevésbé kívánatosak a nyers és egészséges finomságok.
Ennek eredményeképpen már némi súlyfelesleggel köszönthetjük majd a tavaszt. Azonban némi odafigyeléssel és önkontrollal elejét lehet venni a dolgoknak és ehhez még csak a finom falatokról sem kell teljesen lemondani. Így fitten és egészségesen üdvözölheted majd jó időt. Ehhez nyújtanak segítséget a következő tippek!
Maradj aktív otthon is!
Az ösztöneid ugyan azt súgják, hogy maradj nyugton és lapíts a takaró alatt, azonban ellen kell állnod a késztetésnek, hogy a fotelba vagy a heverőn töltsd az egész napodat. Rá kell venned magad, hogy nekikezdj valamilyen aktív elfoglaltságnak. A mozgásszegény életmód még az egyébként aktív embereken is képes kifejteni egészségkárosító hatását. Nem szabad könnyedén venni a dolgot, ugyanis egy sor komoly egészségügyi kockázattal járhat a lusta életmód: szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz és társai leselkednek rád.
Azonban nem kell kétségbeesni, egy laza séta mindennap és már jelentősen csökkentetted az egészségügyi kockázatok nagy részét. Ha kell, emlékeztesd magad erre, állítsd be a telefonodon az ébresztőt, hogy ne feledkezz meg a napi mozgásodról!
Egy sor olyan lehetőséged van az aktív életvitelre, hogy még csak el sem kell hagynod a kényelmes otthonodat, vagy hogy drága eszközökre kéne beruháznod, azok nélkül is lehet eredményeket elérni, csak légy kreatív! Némi ugrálókötelezés is megteszi. Nem kell hozzá túl nagy tér, és ez egy egyszerű gyakorlat, viszont jól megdolgoztat, aminek eredményeképp sok kalóriát égetsz el. Hasonlóan a hullahopp-karika, vagy a gumiszalagos torna se rossz ötlet.
A szívet is jól megdolgoztatják ezek az egyszerű gyakorlatok és közben még a tv-t is nézheted. Sőt, rengeteg oktatófilm közül válogathatsz, melyek segítenek abban, hogyan maradhatsz fitt és aktív. Különféle zsírégető tornák, aerobik gyakorlatok állnak a rendelkezésedre, melyeket akár zenére is végezheted, úgy még szórakoztatóbb és a hangulatodat is megdobja, ami jót tesz, mivel az amúgy komor téli napok miatt elég lehangoltak az emberek. A lehetőségeid szinte végtelenek, csak kezdj neki!
Figyelj oda az étkezéseidre!
Ha hosszabb időt töltesz otthon, akkor fennáll annak a veszélye, hogy folyton a hűtőt lesed vagy a nasik között turkálsz, még akkor is, ha igazából nem is vagy éhes, egyszerűen csak unatkozol, amit némi rágcsálással próbálsz ellensúlyozni. Szinte észre se veszed, hogy mennyi mindent felfalsz, miközben megpróbálod átvészelni a sötét téli napokat. Ha nem vigyázol, hamar megeszel mindent, ami a szemed elé kerül.
Ennek megelőzésére jó ötlet, ha előre kiporciózod magadnak a megengedett adagokat. Ne az egész csomagot vedd magad elé, mert akkor nincs megállás, de ha előre gondolkodsz, akkor nyugodtan elrágcsálhatod a megengedett adagodat, mert az még belefér, ehhez azonban megfelelő önkontrollra van szükséged, nehogy a következő adagért nyúlj, miután elfogyott az előző. Mérd meg magadat gyakrabban, így jobban odafigyelsz majd a súlyodra és a mérleg könyörtelenül megmutatja a kemény valóságot, ami cselekvésre fog késztetni téged.
Készíts be magadnak jó előre mindenféle egészséges és meleg ételt!
Amikor hidegebbre fordul az idő, akkor ösztönösen a meleg ételeket részesítjük előnyben, a dolog nyitja, hogy ezek alacsony kalóriatartalmú ételek legyenek. Például krémlevesek helyett jobban jársz a „natúr”, húsleves alapú változatokkal. Ezek nem csak felmelegítenek, de teltségérzetet is okoznak, így kisebb az esélye, hogy magas kalóriatartalmú ételekkel tömd tele magadat később. Érdemes a hideg salátaféléket meleg zöldségfélékre cserélni, például párolt vagy grillezett vegyes zöldségre, vagy csak melegítsd meg az egyébként hidegen fogyasztott ételeket. A csípős, főszeres, de kalóriaszegény ételek szintén jól felmelegítik a testedet.
Gondoskodj a megfelelő folyadékbevitelről!
Ugyan kisebb az esélye, hogy ilyenkor egy pohár hideg víz után nyúlnál, de attól még szükséged van folyadék utánpótlásra, főleg azért, mert a lakás levegője igen száraz a fűtési szezon alatt. Ha nem izzadsz láthatóan, még akkor is jelentős mennyiségű nedvesség távozik el a bőrödön keresztül. Amennyiben rá se tudsz nézni a hideg vízre, akkor próbálj meg szobahőmérsékletűt inni vagy forró gyógynövényes, esetleg gyümölcsteát szürcsölni!
Az egészségügyi szakértők legalább napi 9-13 pohárnyi folyadék, leginkább víz bevitelét tartják optimálisnak. A bőséges folyadékellátásnak többféle előnye is van: a szervezet helyes egyensúlyához elengedhetetlen, segít hamarabb kilábalni a betegségekből és még a fogyás is hatékonyabb, ha eleget iszol. Például ha evés előtt megiszol egy-két pohár vizet, akkor már egyből kevesebbet fogsz enni, ami segít kordában tartani a súlyodat.
(M. T., msn.com)
Kapcsolódó cikkek


