/ TEST / Kínos problémák alvás köz...
  2016-02-11

Kínos problémák alvás közben

Gyakori téma az emberek között, hogy miért nem tudnak eleget aludni éjjel és épp miért annyira fáradtak. De mi van azokkal a dolgokkal, amelyeket akarva-akaratlanul csinál a testünk, miközben alszunk? Ilyen például a horkolás, az ágybavizelés, amikor beszélsz álmodban vagy az éjszakai szellentés. Nos, ez mind olyan alvási titok, amelyről napközben nem szívesen beszélgetünk! Hát épp itt az ideje!

- hirdetések -

Amikor álmodban beszélsz

Ha álmodban beszélsz, legyen szó komplett beszélgetésről vagy csak motyogásról, igazából egyike a legveszélytelenebb alvási szokásoknak. A kiabálást és sikítozást, ami olykor komoly félelemmel párosul, általában az éjszakától és a sötétségtől való félelem, esetleg egy-egy rossz álom okozza, amely sokkal inkább gyakori a gyerekeknél, mint a felnőtteknél.

Ezek jellemzően az alvás azon szakaszában történnek, amire reggel képtelenek vagyunk emlékezni. Bár lehet, hogy az alvótársaidnak gondot okoz, semmilyen más egészségügyi hatása nincs. Ha azonban ez megzavarja az alvásod, és nem tudod magad kellőképpen kipihenni miatta, mindenképpen fordulj szakemberhez!

Ágybavizelés

Az ágybavizelés kellemetlen és picit gusztustalan is, kicsi gyerekeknél a szobatisztaságra való áttéréskor még időnként előfordulhat. Azonban a folyamatos ágybavizelés idősebb korban komolyabb problémákat is takarhat, ilyen lehet például egy éjszakai roham. Egy alkalom még nem biztos, hogy problémát jelent, azonban a visszatérő éjszakai bevizelés észlelésekor kérj orvosi segítséget, hogy kiderüljön, mi okozhatja a tüneteket.

Éjszakai orgazmus

Az éjszakai orgazmust, ami alvás közben következik be, leginkább az intenzív álmok idézetik elő. De igazából ez egy teljesen normális jelenség a nőknél és a férfiaknál egyaránt, és egyáltalán nincs semmiféle káros hatása az egészségünkre. Igazából az életünk bármelyik szakaszában bekövetkezhet.

Puffadás és bélgázok

Az éjszakai puffadás könnyen előfordulhat mindenkivel, de a legtöbb ember nem aggódik emiatt. Ez igazából, mindig csak attól füg, hogy éppen milyen az emésztésed, vagy hogy előtte mit ettél. Ebben sincs semmilyen káros, kivétel az, ha reggel a partnered emlékeztet rá, hogy alvás közben pukiztál. A tanulság és a megoldás pedig az, hogy vizsgáld felül az étkezéseid és a diétád, ha az éjszakai puffadás és a bélgázképződés rendszeressé válik.

Izomrángás

Biztosan tapasztaltál már olyan jelenséget, hogy amikor félálomban vagy, megrándulsz vagy valamiért mozdulsz egyet. Nos, ennek egészen egyszerű oka van: amikor még nem alszol, de már hipnotikus állapotban vagy, a tested még érzékeli valamennyire a külvilág ingereit. Így valamilyen külső hatásra ad a tested választ, jelen esetben egy rándulással vagy egy gyors fordulással. Ez a hatás lehet egy hang egy fény vagy bármi egyéb, amire éberen amúgy is reagálnál. És ha nem alszik melletted senki, ennek sincs semmilyen káros következménye.

Mindenképp tartsd szem előtt, hogy a napi alvásmennyiségre szükséged van, ezért fontos, hogy az éjszakai pihenésed zavartalan legyen. Ha valami rendszeresen megzavarja alvásodat, akkor utána kell járni, hogy mi áll a tünetek hátterében.

(Cs.B.)