pattanás
#Testi problémák

A leggyakoribb bőrgyógyászati tévhitek

2014.12.20.
2 perces olvasási idő

Jót tesz a pattanásos bőrnek a napfény? A barnító krémek valóban védenek az UV-sugárzástól? Cikkünkben a bőr ápolásával, betegségeinek kezelésével kapcsolatos néhány tévhit eloszlatását kívánjuk elősegíteni.

1. A pattanásos bőrnek jót tesz a napfény

Igaz is, meg nem is. Egyrészt az UV fény a mikroorganizmusokat elpusztítja, ez ugyan jó hatású lenne, de sajnos csak átmenetileg. Gyakran tapasztalják az aknés bőrűek, hogy napozás után javul a bőrük, azonban pár hét múlva még rosszabb állapotba kerül, mint előtte. Ennek oka az, hogy a napozás hatására a szaruréteg megvastagszik, ezáltal a pórusok még jobban eltömődnek, gyulladás alakul ki, és újra megjelennek a pattanások.

Fontos felhívni a pattanásos bőrű betegek figyelmét, hogy rendszeresen használjanak bőrradírt az elhalt szaruréteg eltávolítása céljából, és rendszeresen végeztessenek mechanikai tisztítást is kozmetikussal, az alkalmazott gyógyszeres kezelés mellett.

2. A barnító krémek védenek az UV sugárzástól

A barna bőrszín kialakulhat azáltal, hogy a bőr festékes sejtjei, a melanocyták a fény hatására melanintermelésbe kezdenek. Ez tulajdonképp egy védekezési mechanizmus, mely a további napfénybehatástól védi a sejteket. A barna színt természetesen barnító krémek használata is eredményezheti, de itt csupán arról van szó, hogy cukortartalmú vegyületek elszínezik a bőr legfelső rétegét, így védőpajzsként szolgáló melanin termelődéséről szó sincs, ezáltal értelemszerűen fényvédő hatásról sem beszélhetünk.

A barnító krémek kevésbé károsak, mint a tartós napozás vagy szoláriumozás, de minden esetben kiegészítő fényvédelemre van szükség mellettük.

3. Gombás fertőzés gyanúja esetén érdemes kipróbálni az otthon használható krémeket

A gombás fertőzés diagnózisa nem minden esetben állítható fel a klinikai kép alapján, sok esetben van szükség kiegészítő vizsgálatokra. A fizikális vizsgálat mellett kaparékot vesznek a bőrről vagy a köröm alól, ezt a mintát feldolgozás után mikroszkóppal is megvizsgálják, illetve tenyésztésre is elküldik.

A vizsgálatok során nemcsak az állapítható meg, hogy valóban gombás fertőzésről van-e szó, hanem az is, milyen típusú gomba az adott kórokozó. A vizsgálatot gyakorlatilag bármilyen kenőcs, krém használata értékelhetetlenné teszi. Nemcsak a gomba ellenes hatóanyagot tartalmazó krémekről van itt szó, hanem az egyszerű hidratáló testápolókról is, melyek zsíros állaga miatt a minta szintén értékelhetetlenné válik.

Nem is beszélve arról, ha az otthoni házi patikából kortikoszteroid tartalmú krémmel próbálja valaki a gombás fertőzését kezelni, kétségtelen, hogy a szteroid a gyulladást csökkenti, de az alapfolyamatot, azaz a gombás fertőzést csak súlyosbítja, és az átmeneti javulás könnyen becsapja a beteget.

4. Az égett bőrt hűsíti és gyógyítja a tejföl és a paradicsom

Súlyos tévedés, ez inkább csak szövődmények kialakulását segíti elő. Az égett bőrre szigorúan tilos bármilyen hasonló házi praktikát alkalmazni. Gondoljunk csak bele, hogy a gyulladt bőrfelszínre milyen hatást fejtenek ki a paradicsomban lévő savak!

A legfontosabb a hűtés, a steril fedés, míg az orvosi vizsgálat megtörténik. Égés esetén mindig legtanácsosabb orvoshoz fordulni, hiszen laikusok számára az elváltozás súlyossága, az égés mélysége nem ítélhető meg, emellett sokszor van szükség Tetanus toxoid alkalmazására is.

5. A szteroidok nagyon sok mellékhatással rendelkeznek

Kétségtelen, hogy a szteroidoknak – akár külső, akár belső használtuk esetén- számos súlyos mellékhatásuk van, beleértve a bőr sorvadását, értágulatok kialakulását, hozzászokást, vércukorproblémákat, fertőzésre való hajlam fokozódását, stb. Ezek a súlyos mellékhatások hosszú távú használat mellett jelentkeznek legkifejezettebben. Rövid távú használatuk esetén inkább előnyös, gyulladáscsökkentő hatásukat használjuk ki.

A szteroidkezelés elindítása előtt az orvos mindig mérlegeli a remélt előnyöket és a lehetséges kockázatokat, ezek ismeretében dönt a szteroid használata mellett. Sok esetben maga az alapbetegség szteroidkezelés hiányában olyan mértékben súlyosbodna vagy alakulnának ki szövődmények, hogy emellett eltörpül a lehetséges mellékhatások kialakulásának kockázata.

(Dr. Csuth Ágnes, háziorvos)