fittségi teszt
#Táplálkozás

Lehangoló eredmény: a diákok negyede túlsúlyos

2016.02.25.
1 perces olvasási idő

A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Cooper Intézet összefogásában kidolgozott programban először mérték fel több mint 623 ezer diák egészségi állapotát. A 2014/2015-ös tanévben a pedagógusok közel 3000 iskolában végezték el a méréseket, amelyekre az MDSZ mintegy 8000 tanárt készített fel, az intézményeknek pedig biztosította a felméréshez szükséges eszközcsomagot, kézikönyvet és oktatófilmet is. A tesztek az általános iskola 5. évfolyamától kötelezőek.

Megdöbbentő eredmények születtek

A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei szerint a diákok a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben (20 méteren oda-vissza gyorsuló iramban), legjobban pedig a kézi szorítóerő mérésében és a hasizomtesztben teljesítettek. Az összegzés készítői megállapítják: megdöbbentő, hogy az állóképesség szempontjából a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába, egynegyedük túlsúlyos, ami a vezető népbetegségek egyik legfőbb kiváltó oka.

túlsúly

A legegészségesebbnek számító régió Közép-Magyarország volt, a leggyengébb eredményeket Heves és Nógrád megye diákjai produkálták.

"Szeretnénk, ha a testnevelőkön kívül minden szülő megismerné és fel is használná a NETFIT eredményeit, hiszen gyermekeink egészsége, rendszeres mozgásra ösztönzése túlmutat az iskolán, családi ügy" - mondta Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatója, aki hozzátette: lényeges, hogy a diákok is tisztában legyenek a mérési eredmények jelentésével, mert ha felelősséget vállalnak egészségükért és fittségük fejlesztéséért, akkor életminőségük, közvetve pedig továbbtanulási, munkaerő-piaci lehetőségeik is javulnak.

Változásra van szükség

Az MDSZ az eredmények miatt szükségesnek tartja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. A szövetség szerint érdemes az állóképesség javítására fokozott figyelmet fordítani a testnevelés-oktatás hosszú távú tervezésekor, mert az állóképességért felelős élettani működések befolyásolják a gyermek- és felnőttkori fizikai, szellemi teljesítőképességet is.

(MTI)