/ SZÜLŐKNEK / Hogyan élheti túl gyermek...
  2016-04-06

Hogyan élheti túl gyermeke első szerelmét és szakítását?

Amikor gyermeke először lesz szerelmes, egy igen jelentős lépést tesz a felnőtté válás felé. Ám ez nem jelenti azt, hogy készen is áll a dologra. Hogyan segítsen neki ebben az új helyzetben?

- hirdetések -

Az első tapasztalatok

A párkapcsolatok természetét csak megfelelő tapasztalatszerzés után ismerhetik meg. De kezdetben Hogyan élheti túl gyermeke első szerelmét és szakítását?nem állnak készen a várható buktatókra, elfelejtik nézni a dolgok negatív oldalát. Ezért is van az, hogy gyakran az első szerelmet rövidesen az első szakítás követi.

Az első szerelem és szakítás komoly nyomást gyakorolhat az aggódó szülőkre, hiszen tudják, hogy az első kapcsolat során átélt tapasztalatok jelentős mértékben hatnak a következő kapcsolatok alakulására. A szülőnek igen nagy szerepe van abban, hogy gyermekét a helyes útra terelje, és felkészítse a párkapcsolatokra, hogy a gyermek megfelelően tudjon majd dönteni saját a sorsa felett.

A fiatalkori kapcsolatok hosszú távú hatásai

Az emberi viselkedéssel foglalkozó kutatások bebizonyították, hogy a fiatalkori romantikus kapcsolatoknak igen komoly hatása van a későbbi kapcsolatok alakulásában, a tinik érzelmi fejlődésére és a közösségi viselkedésükre. Ez a tapasztalat nagymértékben meghatározhatja, hogy mennyire tudnak egészséges párkapcsolatokat kialakítani a következő években.

Bár a szülők nem védhetik meg a gyermeküket a csalódástól és a szerelmi bánattól, de segíthet eligazodni a kapcsolatok labirintusában és a randizás rejtelmeiben. Ehhez nyújtanak segítséget a következő tanácsok.

Beszélgessen gyermekével!

Ossza meg gyermekével a saját tapasztalatait, válaszolja meg azokat a kérdéseket, melyek felmerülhetnek a randizással kapcsolatban, például hogyan viselkedjen a moziban és az étteremben. Tanítsa meg gyermekének az illem és az etikett szabályait, és nevelje udvariasságra, előzékenységre gyermekét!

A fontos értékek

Tanítsa meg gyermekének azt is, hogy milyen értékeket érdemes keresnie a másikban. Ilyen értékek a törődés, a figyelmesség és a kedvesség. A legtöbb kamasz az első szerelem esetén azt hiszi, hogy megtalálta az igazit, és a kapcsolat örökké fog tartani. De érdemes arra figyelmeztetnie gyermekét, hogy az első szerelem a legtöbb esetben nem tart túl sokáig. Így talán kisebb lesz a csalódás és a keserűség a szakításkor.

Ismerje a részletes randi-tervet!

A randi előtt győződjön meg arról, hogy ismer minden apró részletet: hová mennek, kivel és mit fognak csinálni. Néha ugyanis nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk: a randierőszak sajnos nem ismeretlen jelenség manapság, ezért jobb, ha előre felkészül, és kész gyermeke segítségére sietni, ha úgy alakulna a helyzet.

Beszéljék meg a szabályokat!

Állítson fel egy megfelelő szabályrendszert! Sok szülő úgy véli, jobb, ha gyermeke vár 16 éves koráig az első randival. Beszéljen gyermekével az aggályairól és az elvárásairól, utána pedig hozzák meg közösen a randizással kapcsolatos szabályokat. Szintén ez az alkalmas idő arra, hogy megbeszéljék a szexualitással kapcsolatos kérdéseket, megossza gyermekével az értékrendjét, elveit, erkölcsi hozzáállását.

Legyen gyermeke barátja!

Az első szerelem érzelmekkel teli, intenzív, sőt néha viharos is, ami egy új és eddig ismeretlen élmény a tinik számára, a szakítás pedig igen fájdalmas lehet. Hagyja, hogy gyermeke kibeszélje magát, kifejezze a fájdalmait a saját módján és tempójában! Ha attól fél, hogy gyermeke depresszióba esik a szakítás után, érdemes lehet felkeresni egy mentálhigiénés szakembert.

(KamaszPanasz - www.byparents-forparents.com)