internet
#Szülőknek

Nettitok, amiről a szülők nem tudnak

2014.05.21.
3 perces olvasási idő

Nemrégiben készült egy felmérés, amelyben azt vizsgálták, hogy hogyan befolyásolják, valamint milyen hatással vannak az egyes közösségi oldalak a fiatalokra, a gyerekekre és a családokra.

A szülőknek van mit tanulniuk, ha utol akarják érni a gyereküket, és tudni akarják, hogy mit is csinálnak, és hogyan viselkednek a világhálón. A szülők 49%-a szerint a gyermekük legalább 13 éves vagy annál idősebb korában kezdett először önállóan és felügyelet nélkül netezni. Ezzel szemben a fiatalok mindössze 14%-a állítja, hogy ténylegesen várt eddig a netezéssel.közösségi háló

A felmérés eredményei jól kimutatható eltávolodást vázolnak a szülő-gyerek kapcsolatban. Az adatgyűjtés során a fiatalok azt nyilatkozták, hogy a netet leginkább a gőz kiengedésére használják, olyan színtérnek tekintik, ahol többnyire szabadon megoszthatják élményeiket, problémáikat, tapasztalataikat egymással. Egyesek azonban (anélkül, hogy a felnőttek vagy a szülők tudnának róla) különféle visszaélésekre használják a netet (kockázatos viselkedés, mások zaklatása).

A felmérés eredményei szerint a szülők egyelőre távol állnak annak a felismerésétől, hogy a gyerekeik valójában mennyi időt is töltenek az egyes közösségi oldalakon lógva. A felmérés szerint a megkérdezett szülők csupán 4%-a véli úgy, hogy gyermekük legalább napi 10 alkalommal lép rá a közösségi oldalakra, ezzel szemben a megkérdezett tinik 22%-a nyilatkozta azt magáról, hogy egy nap minimum 10 alkalommal lép be valamelyik közösségi oldalra. Arról pedig, hogy a tini naponta belép valamelyik közösségi oldalra, a szülők 23%-a tud, míg maguk a fiatalok 51%-a vallotta azt, hogy napi rendszerességgel lóg a neten. Ráadásul a szülők egy része nem is tud arról, hogy gyermekük a Facebookon vagy a Myspace-en lóg rendszeresen. A tinik 12%-a beismerte, hogy szüleiknek fogalmuk sincs arról, hogy nekik facebookos vagy más profiljuk van, és azt rendszeresen látogatják.

Szülőknek és tiniknek feltett kérdések:

Tettél-e már ilyesmit / a gyereke tett-e ilyesmit a neten?

% Tinik szerint

% Szülők szerint

Panaszkodni vagy kibeszélni a tanárait

54%

29%

Olyat közzé tenni, amit később megbánt

39%

20%

Piszkálódott-e a társaival neten keresztül

37%

18%

Adott-e meg olyan információkat magáról, amelyeket a valós életben nem osztana meg másokkal

28%

16%

Továbbított vagy írt-e olyan szexuális tartalmú vicceket, amelyeket mások előtt nem mondana

24%

14%

Csinált-e már hamis vagy félrevezető profilt magáról

25%

12%

Adta-e már ki magát másnak

26%

10%

Töltött-e le vagy osztott-e már meg tartalmakat illegálisan

23%

10%

Adta-e már ki magát felnőttnek csevegés közben a neten

18%

8%

Tett-e közzé másokról fél információkat vagy hazugságokat

16%

4%

Lépett-e már be más profiljával annak tudta nélkül

24%

4%

Küldött vagy tett-e fel meztelen vagy félmeztelen fotót, videót magáról vagy másokról a netre

13%

2%

A tanulmány szerint sok gyerek maga is áldozat

  • A tinik 18%-a állítja, hogy tettek fel róluk megalázó képet vagy írtak róluk megalázó bejegyzéseket a neten. Ezen fiatalok közül 23% azonban bosszút állt, és ahhoz hasonlót tett, mint amit vele szemben elkövettek.
  • A fiatalok 19%-nak volt már része netes zaklatásban.
  • 38% állítja, hogy van olyan ismerőse, aki érintett hasonló dologban.

Ráadásul a fiatalok egy jelentős része keveredik rizikós szituációkba vagy viselkedése hagy némi kivetnivalót a netes élete során. Még meg kell tanulniuk, hogy ha valamit kitesznek a netre, azt a nagyvilággal osztják meg és az egy életre nyomot hagyhat, többnyire negatív vonatkozásban.

Tinik online viselkedése

Online aktivitása

% Tini állítja, hogy tett már ilyet

Olyasmit közölni, amit később megbánt

39%

Személyes információ megosztása, ami egyébként nem tenne a valós életben

28%

Olyan képek közlése vagy továbbítása másokról, amit ők nem szeretnének a neten tudni

24%

Meztelen vagy félmeztelen fotók, videók közlése és/vagy továbbítása másokról vagy önmagadról

13%

Látható, hogy a közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet játszanak a mai fiatalok életében, társas kapcsolataik kialakításában és az egymással való érintkezés során. A tinik több mint fele naponta akár többször is felkeresi ezeket az oldalakat, míg egynegyedük akár több mint 10 alkalommal is ránéz a netre egy nap.

Tini netezés gyakorisága

Netes aktivitás

Naponta többször

Naponta több mint 10 alkalommal

Közösségi oldalak

51%

22%

Netes TV vagy videó csatornák nézése

33%

13%

Online játékok

30%

12%

Online chat

14%

6%

Házi feladat megoldását segítő honlapok

7%

3%

Sporttal kapcsolatos weboldalak

7%

2%

Összegzés

A közösségi oldalak és a mobil kommunikációs megoldások a gyerekek és ismerőseik között minden nap, a nap minden percében biztosítják a kapcsolattartást. Fontos, hogy napra készek legyünk és ismerjük a technika adta lehetőségeket, hogy megértsük, miért más a mai gyerekek közötti kommunikáció mikéntje, hogyan tanulnak meg dolgokat és kommunikálnak ebben a gyorsan változó digitális világban.

A helyzet cselekvést kíván: a szülők alkotják az első védelmi vonalat. Ezért az ő felelősségük is, hogy megtanítsák gyerekeiket a társadalmilag elfogadott normák elsajátítására a netes életben is. Fontos a felelősségtudat és az önértékelés helyén tartása a valós és a netes világban egyaránt. Biztosítani kell a gyermekek számára, hogy a technika adta lehetőségeket jól és biztonságosan tudják használják.

(N. L.)