önkéntesség
#Lélek

Önkéntesség: beszélgetés a szakértővel

2012.05.11.
2 perces olvasási idő

Nemrég a KamaszPanasz tini szerkesztői felkerekedtek, és az önkéntes hét keretében több intézménybe is ellátogattak, segítettek és nem utolsó sorban fantasztikus élményeket és tapasztalatokat szereztek. Reindl Anikóval, az egyik civil szervezet lelkes munkatársával beszélgetett szerkesztőnk.

Reindl Anikó, aki az egyik civil szervezet lelkes munkatársa, pozitívan beszélt a segítő fiatalokról, és arról, hogy az önkéntesség és a segítségnyújtás, lassan, de biztosan, egyre elterjedtebb. Egy hasznosan eltöltött délután után beszélgettem vele.

KP: A DECI-maraton, ami egy hosszú távú önkéntes hét, a ti szervezésetekben valósult meg. El tudnál nekem mondani néhány dolgot az egyesületről és az önkéntességről?

RA: Az egyesület neve a Köz-Pont Ifjúsági Egyesület. Nagyon sok mindennel foglalkozunk, az egyik alappillérünk a Debreceni Civilek Önkéntes Program, amely 2006 óta működik. Főleg fiatalokkal, azon belül is középiskolásokkal, egyetemistákkal önkénteskedünk, havi négy alkalommal látogatjuk a város, illetve az északkelet-magyarországi régió intézményeit, és megpróbáljuk minél hasznosabban elölteni az időt, segíteni. Az április különleges hónap, mivel itt egy egész héten keresztül folyamatosan “ megyünk ”, ez a DECI-maraton.

KP: Hány fiatal vesz részt átlagosan, illetve miként élik ezt meg?

RA: Ez alkalom, és témafüggő. Van olyan intézmény, ami nagyon "felkapott", sokan járnak, sokan szeretnek jönni. Illetve van olyan intézmény, ahova csak 18 éven felüli fiatalok mehetnek. A sportos tevékenységeken vetélkedőkön szívesebben vesznek részt a fiatalok, illetve a kézműves foglalkozásokon is szép számmal jelen vannak. Egy ilyen alkalommal beszélgetünk, játszunk, kézműveskedünk, szóval a program változatos, színes. Általában pozitív visszajelzéseket kapunk, a fiatalok, szerencsére, szívesen segítenek.

önkéntesKP: Látható tehát, hogy az önkéntes munka nemcsak a szemétszedésről, takarításról szól. Sajnos sokan ezt gondolják, a mai napig is.

RA: Igen, talán az lenne a legjobb, ha nem a szemétszedés lenne a fő "profil". Hiszen miért dobálnánk el a szemetet, miért kell erre külön felhívni a figyelmet? Rengeteg mindent lehet csinálni, ahhoz, hogy valaki segítséget kapjon. A segítségnyújtás nagyon változatos lehet, sok mindent lehet kihozni egy önkéntes munkából.

KP: Említetted, hogy több helyen is önkénteskedsz...

RA: Igen, például Debrecenben vagyok futó nagykövet, ezt a címet január óta viselem. Futásokat szervezek, és meg akarom mutatni az embereknek a sport szépségét és igazi örömét. „A Két keréken az Önkéntességért” akcióban is részt vettem, amit tavaly tavasszal zajlott le. Egy hónapon keresztül jártam be Magyarországot kerékpárral, és rengeteg (majdnem 700) fiatallal beszélgettem a közösségi szolgálatról (Ami nem egyenlő természetesen a kukás-mellényes szemétszedéssel, vagy a közmunkával. Ez egy olyan tevékenység, akár önkéntesség, amelyet kötelező jelleggel csinál az ember, két-három év múlva az érettségi egyik feltétele lesz. Angolszász kultúrákban nagyon elterjedt.) és az önkéntességről.

KP: Zárásképpen mit tudnál mondania fiatal önkénteseknek, vagy azoknak, akik még nem próbálták, de szívesen részt vennének egy hasonló akcióban? Illetve azoknak, akik kissé bizonytalanok ezzel kapcsolatban? Kiket keressenek, hol kezdjék el ezt a tevékenységet?

RA: Én azt gondolom, hogy az önkéntesség nem "ciki". Az a fiatal, aki most kezd önkénteskedni, vagy önkénteskedni szeretne, bátran csinálja. Tegye meg az első lépést, ami lehet akár egy állatmenhelyen kutyasétáltatás, vagy egy kézműves foglalkozás hátrányos helyzetű gyermekekkel. Így megtudhatja, hogy milyen is az, és milyen lehetőségei vannak. Semmit sem szabad megítélni úgy, hogy még soha nem csinálta vagy tapasztalta. Jöjjön el, nézze meg, persze lesz olyan, aki azt mondja esetleg, hogy “soha többet”, de remélhetőleg sokan pozitív élményekkel távoznak. A Köz-pont egyesület honlapján rengeteg hasznos információ van, illetve minden nagyobb városban működik valamiféle önkéntes szervezet, nyugodtan el lehet látogatni és utánakérdezni.

KP: Nagyon köszönöm a hasznos beszélgetést!

Zárszó

Látható tehát, az önkéntesség nem unalmas "időpazarlás" vagy szemétszedés és takarítás. Igenis változatos, és nagyszerű programokban lehet részt venni. Próbáld ki te is, menj el bátran. Mit szólnál egy kis beszélgetéshez a helyi idősek otthonában, vagy egy kis játékos sportdélutánhoz a hátrányos helyzetű fiatalokkal? Hidd el, hogy nemcsak élményeket, örömet okozhatsz, hanem te is gazdagodni fogsz a segítségnyújtás által. A segítségnyújtás kiváltság, élj vele! Kipróbáltad és tetszett, vagy épp ellenkezőleg? Írj pár sort a KamaszPanasznak az élményeidről, tapasztalataidról!

Mindenkinek szép, és élménydús heteket kívánunk!

(Gy. R.)