homoszexualitás
#Lélek

Meleg vagyok, de heteróvá akarják nevelni a párom

2012.01.08.
2 perces olvasási idő

Kedves Szakértő! Én egy 16 éves, átlagos fiú, azzal a különbséggel, hogy meleg. Novemberben megismertem egy szintén 15 fiút, aki ugyanolyan átlagos fiú, nem látszik rajta semmi, amiből kiderülne, hogy meleg.

Tökéletesen megvoltunk, úgy éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet. Minden teljesen jól működött. Ő egy elég magas követelményrendszerrel rendelkező, vallásos gimnáziumba jár, az osztályfőnöke egy pap. Még azelőtt, hogy megismerkedtünk, beszélt a pappal, és elmondta neki, hogy meleg. A pap azt mondta neki, hogy melegnek lenni nem bűn, viszont ha nem tesz ellene az már az. Felajánlotta neki, egy terápia lehetőségét, amivel 'átváltoztatják' heteróvá. Én már akkor mondtam neki, hogy nem hiszek ebben.

Rengeteget olvastam erről, és nem hiszem, hogy ez valami olyan dolog, amit meg lehetne változtatni. Akkor ő is azt mondta, hogy nem akar részt venni ezen a terápián. December közepén találkoztunk utoljára, mivel az egész téli szünetet vidéken töltötte a nagymamájánál. Eddig minden teljesen rendben volt. Én szerelmes voltam, vagyok, és ez kölcsönös is volt. Megjegyzésként a fiúnak a családi helyzete jelenleg nem éppen a legjobb. A szülei elváltak még mielőtt született. Az édesapjával nem a legjobb a kapcsolata.meleg

Az édesanyja barátjával nem jön ki, és az utóbbi időben az édesanyjával is megromlott a viszonya. Karácsonykor is szinte elfelejtették, illetve a szünetben több barátjával is megszakadt a kapcsolata. Az elején még nem, de főleg az utóbbi napokban éreztem, hogy valami nincs rendben. Elég furcsán viselkedett, nem mondta, hogy 'szeretlek', és érezhető volt, hogy valami nincs rendben.

Végül elmondta, hogy "normális" életet szeretne, családdal és Istennek megfelelve, de ennek ellenére kettőnk között nem változott semmi. Részt akar venni ezen a terápián és nem tudom, hogy hogy győzzem meg róla, hogy ez az egész nem bűn, hogy a 21. században melegként is lehet normális életet élni. Azt nem értem, hogy boldog, viszont a vallási nézetei miatt változni akar.

Szerintem ez nem helyes. És olvastam rengeteget ezzel kapcsolatban és szerintem ettől még nem fogják tudni megváltoztatni. Most egyfajta düh is van bennem, mert ezzel az egésszel tönkreteszik két ember boldogságát. Komolyan mondom, hogy elképesztően sok emberrel beszélgettem már, és jó párral találkoztam, de 2 éve, amióta beszélgetek ismerkedés céljából, még soha nem találkoztam ilyen fiúval.

Elképesztő rosszul érzem magam napok óta. Nem tudom mit csináljak, viszont nem bírok csak ülni és nézni ezt az egészet. Már azon is gondolkoztam, hogy írok egy levelet az osztályfőnökének, de nem hiszem, hogy egy papot tudományosan meg lehetne győzni.

Előre is köszönöm a segítséget. :)

Kedves Levélíró!

Én sem hiszem, hogy neked a barátod osztályfőnökével kellene komolyabb vitába kezdened. Inkább úgy tűnik, hogy a barátodnak van problémája önmagával és te abban segíthetsz neki inkább, hogy el tudja fogadni az érzéseit. Beszélgess vele a vágyairól, félelmeiről és arról, hogy milyen belső vívódásokat él át. 15 évesen természes, hogy bizonytalan az ember, hiszen nem is alakult ki még teljesen a képe önmagáról és a nemi identitásáról.

Ebben a helyzetben jót tenne, ha pszichológushoz fordulna, akár olyanhoz, aki maga is katolikus. Azt azonban semmiképpen sem javasolnám, hogy azzal a szándékkal menjen "terápiába", hogy átváltoztassák, mivel ez sajnos így nem működik. Amennyiben bizonytalan abban, hogy melyik nemhez is vonzódik, akkor sem lehet az a cél, hogy ráerőszakoljanak egy olyan szexuális orientációt, mely nem teljesen az övé. Inkább a sajátját kellene felfedeznie, megismernie és elfogadnia terápia segítségével!

Minden jót!

Pyreschitz Anna, pszichológus