egyetem
#Lélek

Kockázatos szexkaland - Hogyan figyelmeztesd barátaidat a veszélyre?

2010.10.18.
1 perces olvasási idő

Alkoholmámoros éjszaka után bizony gyakran előfordul, hogy meggondolatlanul létesítünk szexuális kapcsolatot valakivel. A megkérdezettek az alábbi módszereket alkalmaznák lány ismerőseik jobb útra térítésére.

A résztvevők 3 módot soroltak fel, ahogyan megpróbálnák biztonságban helyezni barátjukat:

  • Emlékeztetnék a lehetséges negatív szociális és egészségügyi következményekre, mint például a teherbeesés veszélye, a rossz hírnév szerzése, vagy arra, hogy másnap megbánná a döntését.
  • Elvonnák a barátjuk figyelmét, vagy kicseleznék azzal, hogy elviszik őket enni, vagy taxiba ültetnék, hogy hazamenjen.
  • Egyenesen konfrontálódnának a barátjukkal, hazaküldenék, vagy ha szükséges fizikálisan is „eltávolítanák” őket a szituációból.

De az, hogy a diákok megteszik ezeket a lépéseket, attól függ, hogy milyen jól ismerik veszélyben lévő barátjukat. A diákok nagyobb valószínűséggel lépnek közbe, és védelmeznek, ha kockázatosnak ítélik a helyzetet, de nagyobb valószínűséggel engedik el a lány barátjukat egy olyan fiúval, akit mind ők, mind pedig a barátaik ismernek. A kutatás szerint az állítás, hogy az egyetemi hallgatók sokszor kerülnek kockázatos szexuális aktusba ittasan, nagy valószínűséggel fel van nagyítva.

(Sz.D.L. - Forrás: medicinenet.com)