/ DROG, CIGI, ALKOHOL / Dohányzás: hatékonyak-e a...
  2012-10-10

Dohányzás: hatékonyak-e a leszoktató programok?

Tiltani nem lehet a dohányzást a fiatalok körében, más, hatékonyabb eszköz kell ahhoz, hogy rávilágítsuk a figyelmet a károsító hatására, a következményekre. Kilenc ország részvételével zajlott az a nemzetközi, európai uniós támogatással megvalósuló program, amelyben hazánk is részt vett.

- hirdetések -

A felmérések szerint a magyar 16 évesek 31 százaléka cigarettázik. Bár az utóbbi években a serdülőkorú dohányosok száma nem emelkedett jelentősen, ám a 13 év alatti napi cigarettahasználók száma nő, és közöttük egyre több a lány. Volt olyan fiatal, aki elárulta, hogy az első cigarettát 8 évesen szívta el, azóta pedig láncdohányos. A szülei hagyták kint az asztalon, és ő kíváncsiságból rágyújtott.

Felnéznek rá, mert nem dohányzik

A 17 éves Laura, a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója is rágyújtott már fiatalabb korában, most nem dohányzik, ő maga döntötte el, hogy nem él ezzel a szenvedéllyel. Sokat segített a döntésben, hogy a szülei sem dohányoznak.

Laura elmesélte a KamaszPanasznak, hogy a dohányzó fiataloknak elképesztő praktikáik vannak a cigaretta megszerzésére és elszívására. Laura szerint, ha van célod, és ha egy közösségbe jársz, például egy szakkörbe, vagy mint ő, egy drámatagozatos osztályba, akkor kevesebb idő jut a dohányzásra, másra koncentrálsz.

Eldöntötte, hogy dohányozni fog

Bogi, aki szintén az Ady gimnáziumba jár, dohányzik. Elmesélte, hogy a délutáni foglalkozások közben óránként megengedett egy 10 perces szünet, de ebből 6 percet vesz igénybe maga a dohányzás, másra - mosdóba menni, enni - nem nagyon jut idő.

A szülei tudják, hogy dohányzik, naponta 5-6 szál fogy el, de van olyan, hogy egy családi nyaraláskor napokig nem gyújt rá, és ez nem okoz számára problémát. 16 évesen alakul ki a fiatalok önképe, akkor döntik el, mit fognak csinálni, ebben az időszakban igen nehéz hatással lenni rájuk. A lány tudatában van annak, mit okoz ez a szenvedély, 2 éve azonban eldöntötte, hogy ő dohányos lesz.

Leszoknál  a dohányzásról? Töltsd le "Kell a dohány?" alkalmazásunkat ide kattintva>>

Kire hallgatnak a fiatalok?

Pro és kontra
A vérkeringésbe kerülő nikotin 7 másodpercen belül eléri az agyat, s a súlyos függőségi állapotot fenntartó kokainhoz vagy az amfetamin-származékokhoz hasonló hatást eredményez. Az éberségi állapotot és a szellemi teljesítményt fokozza, így a dohányban jelenlévő nikotin gyakorlatilag egy állandóan visszatérő hiányérzetet okoz.

Tudtad?

Dr. Csáky Lilla gyermekorvos, iskolaorvos előadásában elmondta, hogy a kilenc ország részvételével zajlott leszoktató program fókuszcsoportjában végzett felmérés rámutatott a tanárok, a szülők és a 14 és 19 év közötti diákok hozzáállására. A felmérés eredményei szerint a tanárok nem érzik magukat kompetensnek a felvilágosításhoz, a megelőzés fontosságának hangsúlyozásához vagy a leszokás segítéséhez. A szülők érzik a felelősségüket, de szakember segítségét várják a dohányzás káros hatásaival kapcsolatos nevelési helyzetekben. 

A kutatásban résztvevő valamennyi fiatal bevallotta, hogy kipróbálta már a cigarettát. A fiatalok főként a szülők szerepét érzik meghatározónak abban, hogy rendszeres dohányos lesz-e belőlük. Bevallásuk szerint a tanárok véleményét azonban nem fogadják el a témában. A nyilatkozó fiatalok bevallása szerint a dohányzás nem játszik szerepet a barátságban, azaz nem attól függ egy jó kapcsolat az iskolában, hogy dohányzik-e valaki vagy sem. A legtöbben úgy vélik, hogy könnyű leszokni a dohányzásról, különösen, ha valamilyen okuk van erre (terhesség, betegség).

Eredményesebb eszköz kell!

„Az európai családok és serdülők leszoknak a dohányzásról” című projekt keretében olyan rendszert fejlesztettek ki, amely a fiatalok dohányzásra való rászokásának megelőzését és a dohányzásról való leszoktatását a kamaszok családjának bevonásával valósítja meg.

Pszichológusok vezetésével a tanulók, a szülők és a tanárok - külön-külön - interaktív beszélgetéseken, önismereti és kommunikációs játékokban vesznek részt - mondta dr. Molnár Péter, a DE OEC Magatartástudományi Intézet egyetemi tanára.

Dr. Csáky Lilla úgy véli: a projekt által kidolgozott dohányzásellenes módszerek alkalmasak arra, hogy ösztönözzék a középiskolás fiatalokat a dohányzásról való leszokásban, és a társas nyomásnak való ellenállásban. A programmal fejleszteni lehet a szülők önbizalmát a nevelésben, így erősítve a család támogató szerepét.

A program hozzáférhető lesz valamennyi iskolai szakember számára, és főként az osztályfőnöki órákon nyílik lehetőség a dohányzás és a dohányzásról való leszoktatás témakörének tárgyalására, a szülők pedig 1-2 hétvége alatt megismerhetik a programot.

Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság támogatásával három évvel ezelőtt indított „Az európai családok és serdülők leszoknak a dohányzásról” című program elérhető a világhálón is: www.eufaqt.eu

(T.A.)

  Kapcsolódó cikkek