dohányzás
#Drog, cigi, alkohol

Tiltólistán a mentolos cigaretta?

2010.07.06.
2 perces olvasási idő

Csak az USA-ban az eladott cigarettamennyiség több mint negyedét a mentolos cigaretta teszi ki. Kutatások szerint a mentolos aromával „dúsított” cigaretta hagyományos társainál sokkal csábítóbb a fiatalok számára, ráadásul gyorsabb hozzászokást okoz, és sajnos nehezebb is leszokni a szívásáról.

2009-ben az amerikai Food and Drug Administration hivatala már betiltotta a csoki- és gyümölcsaromával ízesített cigarettaváltozatokat, arra való hivatkozással, hogy az aromásított cigaretta a fiatalok köreiben könnyebben okoz hozzászokást. Akkor a mentol még nem esett a szigorítások áldozatául. Azóta egyre több szervezet emel hangot a mentol betiltása vagy legalábbis a szigorítások mellett.

Valóban károsabb lenne a mentollal ízesített válfaj?

A dohányipari cégek álláspontja szerint a mentolos cigaretta semmivel sem károsabb, sőt könnyebb hozzászokást sem eredményez, mint a piacon kapható többi dohányipari termék, noha ők sem akarják kétségbe vonni a cigaretta függőséget okozó tulajdonságait, s a tényt, hogy potenciálisan akár halált is okozhat.

Érdekes adalék, hogy a mentolos cigaretta fölötti tudományos vitákat kulturális és faji tényezők is befolyásolják. Az 1960-as és 1970-es évek óta a dohányipari cégek marketingjükkel elsősorban a fiatalokat és a feketéket célozták meg, nem eredménytelenül.

A célzott csoportok manapság valóban nagyobb arányban választják a cigaretta eme válfaját. A feketék hozzávetőlegesen 70%-a választja a mentollal ízesített cigit, szemben a fehér népesség közel 20% és az USA-ban élő spanyol ajkúak 26%-val szemben. Vizsgálatok szerint a feketék általában kevesebbet cigarettáznak, mint a fehérek, mégis a feketék körében a tüdőrák nagyobb arányban van jelen.

A Preventive Medicine folyóiratban 2009-ben publikált adat szerint a feketék és más kisebbség számára a mentolos cigarettáról való leszokás nehezebb, hosszabb időt igénylő folyamat, mint a fehérek számára. Nem teljesen világos, hogy mi okozza ezt a különbséget, noha vizsgálatok kimutatták, hogy egy nikotin melléktermék, a kotinin kétszer olyan lassan ürül ki az afro-amerikaiak szervezetéből.

Mi a mentol?

A növényi mentából kivont olaj egyik alkoholtípusa. Néhány cigarettafajtát természetes mentollal ízesítenek, de a mentolos cigaretták – a köhögéscsillapító tabletták és cukorkák szintén- szintetikus mentolt tartalmaznak. A cigarettagyártók már az 1920-as évektől fogva a mentolos cigaretta hűsítő-frissítő tulajdonságait harsogták, igaz nem alaptalanul.

A mentol enyhe fájdalomcsillapító szer: a szájnyálkahártya, a torok és a légutak hőreceptorait ingerli, s enyhe zsibbasztja. Ennek köszönhető, hogy a cigarettafüst kevésbé maró hatásúnak érezhető. Kutatások szerint a tompább érzékelés miatt a cigarettázó mélyebben és gyakrabban „tüdőzi le” a cigarettafüstöt.

Miért nehezebb leszokni róla?

A vizsgálatok szerint a mentol fokozhatja a nikotinfelszívást, ráadásul stimuláló hatással van az egész központi idegrendszerre. Úgy tűnik, bizonyos kölcsönhatás lép fel a mentol és a nikotin között. Minden kétséget kizáróan eddig még nem sikerült egyértelműen bizonyítani a mentol idegrendszerre gyakorolt, a hagyományos cigarettától eltérő hatását.

A nikotinfüggőséget azonban több vizsgálat is bizonyítottnak mutatja: a mentolos cigaretta hívei az ébredést követően hamarabb gyújtanak rá, sőt éjszaka is hajlamosabbak egy szál cigaretta kedvéért kibújni az ágyból.

Az egymásnak időnként ellentmondó kutatási eredmények láttán egyértelmű kijelentést csak arra vonatkozóan tehetünk, hogy a cigaretta valóban halálos méreg, s nem feltétlenül kell a mentolos változatot szívni a súlyos, krónikus betegségek kialakulásához.

(OKT.)

Forrás: CNN