A betegség a nevét Münchausen báróról kapta, aki szerencsés kimenetelű, kitalált, valótlan történeteket talált ki, hogy hazugságaival szórakoztassa a társait.

A szindróma viszont már nem ennyire mulatságos. A betegek kórházról-kórházra, orvostól-orvosig járnak, hogy szimulált tünetekkel, kitalált betegségekkel hívják fel magukra a figyelmet. Ezzel akarják kicsikarni a gondoskodást, amit másképpen képtelenek megszerezni.

A páciensek nagyban különböznek a szimulánsoktól és a hipochonderektől. Míg a szimulánsok egy bizonyos cél érdekében szimulálják a betegséget (munkakerülés, anyagi juttatások), addig a szindrómában szenvedő embereket csakis a figyelemfelkeltés motiválja. A páciensek sokat teszek azért, hogy a csalásukat ne tudják felfedni, találékonyak, intelligensek. Nem csak arra képesek, hogy a tüneteket megfelelően játsszák el, hanem egy bizonyos szintű orvosi tudással is rendelkeznek.

Kezelőorvosuknál elérik, hogy további vizsgálatokat és kezeléseket végeztessen el rajtuk, nem riadnak vissza a fájdalmas beavatkozásoktól és a nagyobb műtétektől sem. Teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy amit tesznek, az csalás, de a figyelemfelkeltés utáni vágyuk tudatalatti. Amennyiben az orvosok szembesítik őket azzal, hogy a tüneteik nem valódiak, felháborodva tagadnak, és azonnal másik orvoshoz, kórházhoz fordulnak.

Tünetek

A páciensek sok energiát fektetnek abba, hogy az orvosok ne tudják felfedezni, hogy csak színlelik a tüneteket. A környezetüket, a családjukat könnyen meg tudják téveszteni, egy pszichiáter azonban könnyedén felismeri a szindrómát. Gyanakvásra adhatnak okot a következő tünetek:

• nagy igénye van a betegnek a fájdalomcsillapítókra, és egyéb gyógyszerekre
• feltűnően ismeri a szakkifejezéseket
• kórelőzményében sokféle intézmény, város és orvos neve szerepel
• különféle kezelések, vizsgálatok, műtétek kiprovokálása
• több vágásnyom vagy heg a testen
• drámai történeteket mesél orvosi kezeléseiről, műtéteiről

Helyettesítő Münchausen-szindróma

Ez a színlelt zavarok viszonylag ritka (és meglehetősen bizarr) fajtája, mely során a szülő a gyermekét használja fel arra, hogy fizikai betegségeket okozzanak nekik, és így keltsék fel az orvosok figyelmét. Viselkedésük hátterében a kóros figyelemfelkeltésre irányuló igény áll.

Ebben a betegségben leggyakrabban a gyermekét egyedül nevelő, párkapcsolat nélküli anyák szenvednek, akik így próbálnak gondoskodó, féltő szülőnek tűnni a környezetük előtt. Az ilyen, lelkileg sérült szülő éretlen, fontos neki, hogy így kapjon állandó megerősítést arról, hogy ő is értékes és szeretnivaló ember. Az életük kész színházzá válik, igazi szakértőkké válnak a betegségekkel kapcsolatban, gyakori, hogy valamilyen módon hátráltatják gyermekük gyógyulását, vagy súlyosbítják az állapotát. Igazából pszichiátriai rendellenesség áll a háttérben, azonban tudnunk kell, hogy ez a gyermekbántalmazás legsúlyosabb formája.

A gyerekek szemszögéből ez a helyzet nem ennyire rémisztő. Mivel az anyánál a tünetek már a gyermek kiskorában kezdődnek, így ő ebbe úgymond belenő. Megszokja, megérti azt, hogy ha jól viselkedik, akkor szereti az anyja, ha nem, akkor kikap. Általában akkor történik bántalmazás, ha a gyerek nem úgy viselkedik, ahogyan azt az anyja szeretné.

A gyermek megbocsájtó és elfogadó az édesanyjával, inkább haragszik a többi családtagra, mint rá. A gyermekekben létezik egy mérhetetlen megértés az anyával szemben, ami nem ritkán felnőttkorra is megmarad.

Mi áll a háttérben?

Kevés információ van arról, hogy mi játssza a szerepet a szindróma létrejöttében. Az orvosok több tényezőt sorolnak fel, melyek növelik a szindróma kialakulásának a kockázatát:

• alacsony önbecsülés
• identitásproblémák
• gyermekkori trauma (fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazások)
• alacsony megküzdési készség
• olyan gyermekkori betegség, melyet hosszú ápolás követett

A szindrómától szenvedő emberek nem képesek ellátni a munkájukat, gyakori az életminőségük romlása, pénzügyi problémákkal küzdenek, egy idő után az emberi kapcsolataikat is elveszítik.

Kezelés

A szindróma kezelése igen nehéz, a mai napig nincsen jól bevált kezelési mód. Mivel a pácienseknek célja, hogy betegként kezeljék, nem keresik a gyógyulást, nem akarnak meggyógyulni. Amennyiben felmerül a gyanú, hogy valaki Münchausen-szindrómás, meglehetősen finoman kell vele bánni. Nem szabad egyből szembesíteni az igazsággal, hiszen ekkor másik orvoshoz fordulhat. Fontos, hogy egy pszichológus szembesítse a ténnyel, és megértesse vele, hogy egy olyan problémától szenved, amelynek megoldásában pszichiátriai útmutatásra van szükség.

Érdemes családterápiát, viselkedésterápiát és pszichoterápiát is bevetni, de vannak esetek, amikor pszichiátriai osztályon való kezelés is szükséges lehet.

(KamaszPanasz - Katona Rita)