gumióvszer
#Egyéb

Ha nem lenne, ki kéne találni!

2009.09.14.
2 perces olvasási idő

Hogyan? Mikor? Miért? Ebben a sorozatban arról olvashatsz, miként születtek meg olyan tárgyak, melyek nélkül az élet bonyolultabb, esetenként színtelenebb lenne.

Gumióvszer

Ha a gumióvszer nem létezne, Földünk valószínűleg jóval népesebb hely lenne. A mai óvszerhez hasonló anyagokat már az ókori Egyiptomban is használtak- ezek állati húgyhólyagból készültek. A kínaiak olajozott selyempapírt, a Japánok pedig vékony bőrt vagy teknőspáncélt használtak.

Európában a 16. században egy olasz anatómiaprofesszor, Gabriele Falloppio mutatott be egy lenből készült tokot, mely állítása szerint hatásos volt a szifilisz terjedésének megállítására. Később II. Károly kérésére fejlesztették ki azt a báránybélből készült óvszert, amelyet feltalálójáról, Condom grófjáról egyszerűen kondomnak neveztek el.

Az óvszerek gyártását a vulkanizált gumi előállítása forradalmasította, 1840 körül. A maihoz hasonló, latexből készült óvszerek az 1930-as években jelentek meg, ezek már jóval vékonyabbak és biztonságosabbak voltak, mint elődeik.

Kontaktlencse

Mint sok más csodálatos találmány, a kontaktlencse ötlete is Leonardo da Vinci nevéhez fűződik, aki 1508-ban készítette el a lencse vázlatát. Később, a 18. században többen próbálták a lencséket a szem formájához illeszkedőre csiszolni, de ez csak a magyar Dallos Józsefnek sikerült 1929-ben. Amerikai találmánynak köszönhetően a kontaktlencséket 1936-tól műanyagból gyártották, ami az üvegnél sokkal jobban alkalmazkodott a szem alakjához.

Otto Wicterle vegyészmérnök jött rá arra, hogy a lencsék elkészítéséhez legalkalmasabb az a víztől duzzadó, gélszerű műanyag, ami a mai napig a kontaktlencsék alapanyaga. Otto-t szerencsére összehozta a sors George Nissellel, a kemény kontaktlencse- gyártóval, akivel együtt kikísérletezték a kényelmes, de használható lencsék előállítási módját.

Ragtapasz

A ragtapasz feltalálása egy aggódó férj, Earle Dickson nevéhez fűződik. New Jerseyben lakott, és a Johnson & Johnson cég pamutfelvásárlójaként dolgozott. Mikor már megelégelte, hogy felesége állandóan elégeti és elvágja kezét az étel elkészítése közben, belefogott a ragtapasz megalkotásába, hogy a hölgy gyorsan és hatékonyan tudja letakarni megsértett ujjait.

Egy ragadós szalagra steril gézlapocskákat helyezett, és lefedte egy másik szalaggal, hogy tiszta maradjon. Earle elújságolta az ötletét főnökének, mire James Johnson azonnal elindította a ragtapasz tömeggyártását.

Tampon

A tampon feltalálóját is feleségének panaszkodása ösztönözte a kísérletezésre. Egy barátja megemlítette neki, hogy betét helyett szivacsot használ, amely belülről szívja fel a nedvességet, ő pedig elkezdett kifejleszteni egy összecsavart pamutszalagból és az eltávolítást segítő fonálból álló tampont. Később a Tampax Incorporated átvette a termék gyártását, és reklámozásához a cég betanított „Tampon-hölgyeket” alkalmazott, hogy eloszlassák a tamponnal kapcsolatos tévhiteket.

Az első világháborúban robbanásszerűen megnövekedett a tampont használó nők tábora, hiszen nekik már a férfiakhoz hasonlóan dolgozniuk kellett. A tampont máig rengetegen használják sportoláshoz, vagy akár az egész menstruációs ciklus alatt.

(M.N.)