Miért vagyok állandóan éhes

2018.05.16.
Kedves szerkesztőség,
Már egy jó ideje próbálkozom az egészséges táplálkozással, de most úgy érzem tanácsot kell kérnem. 19 éves vagyok és soha nem voltam túlsúlyos, sőt vékony vagyok, ez genetikai adottság. Egyedül a hasammal nem voltam soha megelégedve. Szép lapos hasat szerettem volna, amelyen látszik a befektetett munka. Rendszeresen sportolok, van hogy heti 5-6 alkalommal is kardio ill. Trx. Igyekszem tudatosan étkezni, tehát mindent egészséges formában elkészíteni. Természetesen voltak napok amikor egy picit csaltam.Hosszu ideig nem láttam magamon változást. Kiderült hogy bármit is eszek a mérleg nem mozdul. Nem hiztam és nem is fogytam. Néhány hónapja atvaltottam a kalória számolásra. Mindent becsületesen lejegyeztem, es igyekeztem kb.500 kaloriaval kevesebbet bevinni egy nap mint amennyit elég ezek. A mérleg is kevesebbet mutat, mar a hasamon is látni. Persze voltak napok amikor nem sikerült mindent betartani, de lassan láttam a fejlődést. Néhány hete viszont problémába ütköztem.Két napig sikerül ezt csinálom, a harmadnap pedig égsegroham tör rám. Ilyenkor valamiért csak a gyorskaja tud elteliteni és a csoki, mintha az egészséges ételt a hasam nem minősítené ételnek. Nagyon sokat eszek ilyenkor egész nap és nem tudok leállni. Nem tudom mi lehet a gond. Bar az érettségi előtt állok, nem készít ki az iskola és tanulás, igyekszem eleget aludni, sőt az étkezésembe is minden fontos elemet beiktatok: szénhidrátokat, zsírokat, fehérjét. De ha nem maradok kalóriadeficitben, tudom hogy nem lesz olyan alakom mint akarok. Arra is gondoltam hogy a párkapcsolati stressz lehet mögötte, össze - vissza kapcsolatban vagyok és ez miatt sokszor vagyok szomorú és letört. Hogyan tudnék felülemelkedni ezeken az éhségtohamokon? Nagyon megköszönném a tancsotokat.
Üdvözlettel Laura

Szakértőnk válasza a Miért vagyok állandóan éhes kérdésre

Kedves Laura! Nem ideális kalóriát számolni ezt jelzi az éhség is. Elég a megfelelő minőségű és ha van valamennyi túlsúly, a kisebb mértékű étkezésre figyelni, de nem kell drasztikusan számolgatni. Ha a hasad zavar, akkor nem a kardio vagy trx fog segíteni, hanem zsírégető jellegű munka. Én a helyedbe akár csak egy alkalommal személyesen kérnék egy órát személyi edzőtől, amikor mutat neked zsírégető gyakorlatokat kardio helyett. Nem kell aztán feletted álljon, ha tudod mit kell csinálni.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor