Zárkózottság

2014.11.07.
Kedves Szakértő!
14 éves a lányom. Mindig nagyon fecsegő, vidám természetű gyermek volt. Az utóbbi évben zárkózottá vált. Keveset beszél, elzárkózik sok minden elől. Ez azóta tart, amióta megismerkedett először egy tőle két évvel idősebb kislánnyal, aki barátai szerint eléggé depressziósnak tűnik, majd később egy fiúval, aki igencsak sok esetben elkápráztatta olyan cselekedetekkel, ami sok esetben csak lufi volt. Számunkra a fiú hazugságaira nagyon hamar fény derült, de ezeket a lányom próbálta elhárítani és a fiút védeni. Erről próbáltunk vele beszélni, de sajnos az ellenkezőjét értük el. Most is próbálok vele beszélgetni nem, de csak néha nyílik meg előttem. Megpróbálom ezt nem erőltetni, ha látom, hogy nem szeretné. Van most szerelme, vele szívesen vannak együtt. Mi szülők is ismerjük a szerelmét, szeretjük is. A régi káprázatos barát is létezik még, rendszeresen tartják a kapcsolatot.
Néhány napja azonban az asztalon felejtett egy füzetet, amiben igencsak érdekes rajzok voltak. Akasztott ember, temetői sír és egyéb negatív tartalmú rajzok. Erről is beszélgettünk, bár úgy láttam nagyon megijedt, hogy kint felejtette a füzetet és belenéztem. Úgy érzem bajban van és tennem kéne valamit, de nem tudom mit.
Köszönettel.

Szakértőnk válasza a Zárkózottság kérdésre

Kedves Kérdező!

A kamaszkorban sokkal zárkózottabbá válnak a gyerekek, és elkezdenek akár lázadni a szülői bizalom ellen. Ilyenkor főleg a kortársak véleménye számít. Ön jól tette, hogy nem erőszakoskodott vele, hogy őszinte legyen. Fontos, hogy biztosítsa őt arról, hogy szereti, bármi történik, mellette áll. Sajnos nem tud mindig vele lenni, és ellenőrizni, hogy mindig helyesen cselekdjen. Próbáljon megbízni benne, és biztosítsa a szerető, biztonságos háttérről. Mondja el neki, hogy aggódik érte, de nem akarja faggatni. Ha szeretne Önnel beszélgetni, akkor legyen nyitott, és elfogadó.

Minden jót!

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor