Gyász, szorongás, depresszió, magány 2
2024.04.17.
Kedves Szakértő!
Múltkori kérdésemre írt válaszában ez szerepelt: "A szorongás és a depresszió megoldásához egy határon túl már kell szakember segítsége. Minél hamarabb keresd fel az iskolapszichológusotokat (ennek hiányában védőnő, iskolai szociális segítő),aki segít majd megfelelő szakembert találni számodra."
Az egyik osztálytársam szintén küzd néhány efféle problémával, és az osztályfőnökkel már beszélt erről, aki azt mondta neki, hogy az iskolapszichológus csak szülő engedélyével látogatható. A helyzet az, hogy én tényleg szeretnék segítséget kérni, gyógyulni, viszont emiatt kissé elbizonytalanodtam, mert ez azt jelentené, hogy el kellene mondanom anyámnak mindent - de legalábbis a mentális állapotommal kapcsolatosakat, és én képtelennek érzem magam erre.
Egyrészt azért, mert mostanában ő is nagyon befordult a hónapok óta tartó betegsége következtében kialakult bizonytalanság miatt, és ő is segítségre szorul. Nem tehetem meg vele, hogy ezek tudatában a saját bajomat helyezzem előtérbe.
A másik ok, hogy nagyon nehezen beszélek az érzéseimről olyan embereknek, akik közel állnak hozzám. Nekem ez olyan, mint egy coming out. Tudom, hogy ez nem hangzik valami jól, de bárkinek előbb bevallanám, mint az anyámnak. Képtelen lennék a szemébe nézni úgy, hogy én beismertem neki, hogy depressziós vagyok, elképesztő szégyenérzetem lenne.
Mostanában egyre többet veszekszünk, rengeteg bennem a feszültség, és mivel a sulin kívül egész nap csak otthon ülök, így egy rosszabb féle levezetéshez folyamodtam: elkezdtem karcolgatni magam. Később már akkor is csináltam, amikor eluralkodtak rajtam a depresszív érzések, vagy a magány. Eleinte bűntudatom volt, de minél többször csináltam, ez eltűnt, helyét felváltotta egyfajta nyugalomérzet. Tudom, hogy nem szabadna rászoknom, de ahogy a pengét végighúzom a bőrömön, nyomán apró cseppekben kiserken a vérem - egyszerűen gyönyörűnek tartom a látványát, és az ízét is...
Kérem, segítsen valahogy! Úgy érzem, túl sok bennem a sötétség, és félek, ez visszafordíthatatlan lesz... Válaszát előre is köszönöm!
Múltkori kérdésemre írt válaszában ez szerepelt: "A szorongás és a depresszió megoldásához egy határon túl már kell szakember segítsége. Minél hamarabb keresd fel az iskolapszichológusotokat (ennek hiányában védőnő, iskolai szociális segítő),aki segít majd megfelelő szakembert találni számodra."
Az egyik osztálytársam szintén küzd néhány efféle problémával, és az osztályfőnökkel már beszélt erről, aki azt mondta neki, hogy az iskolapszichológus csak szülő engedélyével látogatható. A helyzet az, hogy én tényleg szeretnék segítséget kérni, gyógyulni, viszont emiatt kissé elbizonytalanodtam, mert ez azt jelentené, hogy el kellene mondanom anyámnak mindent - de legalábbis a mentális állapotommal kapcsolatosakat, és én képtelennek érzem magam erre.
Egyrészt azért, mert mostanában ő is nagyon befordult a hónapok óta tartó betegsége következtében kialakult bizonytalanság miatt, és ő is segítségre szorul. Nem tehetem meg vele, hogy ezek tudatában a saját bajomat helyezzem előtérbe.
A másik ok, hogy nagyon nehezen beszélek az érzéseimről olyan embereknek, akik közel állnak hozzám. Nekem ez olyan, mint egy coming out. Tudom, hogy ez nem hangzik valami jól, de bárkinek előbb bevallanám, mint az anyámnak. Képtelen lennék a szemébe nézni úgy, hogy én beismertem neki, hogy depressziós vagyok, elképesztő szégyenérzetem lenne.
Mostanában egyre többet veszekszünk, rengeteg bennem a feszültség, és mivel a sulin kívül egész nap csak otthon ülök, így egy rosszabb féle levezetéshez folyamodtam: elkezdtem karcolgatni magam. Később már akkor is csináltam, amikor eluralkodtak rajtam a depresszív érzések, vagy a magány. Eleinte bűntudatom volt, de minél többször csináltam, ez eltűnt, helyét felváltotta egyfajta nyugalomérzet. Tudom, hogy nem szabadna rászoknom, de ahogy a pengét végighúzom a bőrömön, nyomán apró cseppekben kiserken a vérem - egyszerűen gyönyörűnek tartom a látványát, és az ízét is...
Kérem, segítsen valahogy! Úgy érzem, túl sok bennem a sötétség, és félek, ez visszafordíthatatlan lesz... Válaszát előre is köszönöm!
Szakértőnk válasza a Gyász, szorongás, depresszió, magány 2 kérdésre
Kedves Levélíró! A falcolás és a depresszió nem maradhat kezelés nélkül.Nem önzőség, ha a mentális állapotodról tud az édesanyád,még akkor sem, ha a saját problémáival is meg kell küzdenie. Neked pedig szükséged van segítségre,ami online írásban nem valósítható meg. Mindenképp keresd meg az iskolapszichológust!!!!!Az első beszélgetésre általában fogadjuk a bejelentkező diákot, hiszen nem tudhatjuk, hogy miről van szó. Utána valóban elengedhetetlen a szülői beleegyezés, de hidd el, a pszichológus tudni fogja, hogyan segítsen édesanyáddal ezt lekommunikálni és segít a megfelelő szakember megtalálásában!Keresd fel mielőbb!!!!!!Nem szégyen,ha az ember rossz lelki állapotba kerül,ilyenkor kell segítséget kérni!
