Szexuális orientáció. Biszex vagyok?

2023.06.20.
Kedves Szakértő!
16 éves lány vagyok és segítségre lenne szükségem a szexuális orientációmat illetően. Komolyan elgondolkodtató az a kérdés a számomra, hogy melyik nemet szeretem. A problémám 4 hónapja kezdődött amikor egy videó miatt (lényege, hogy a lány rájött, hogy meleg), megkérdőjeleztem a saját szexualitásomat. Járok pszichológushoz ezzel a problémámmal de nem vagyok "hivatalosan bejelentve" ezért kevés alkalommal tudok csak menni. A pszichológus akihez járok azt mondja, hogy nem lát nálam semmi kóros dolgot, és többször kihangsúlyozta, hogy serdülőkorban vagyok de engem azért aggaszt a dolog. Eddig 2 barátom volt és mindkettejüket szerettem. Az az igazság, hogy a csók számomra elég "fura élmény" (lehet azért mert az első rosszul sikeredett). A második barátomnál a csók viszont sokkal jobb volt és elviselhetőbb
(mivel köztünk jobban meg volt a kémia), mint az elsőnél de még így sem az igazi. Mindig is féltem a szextől a fiúkkal, mert hallottam már "érdekes" történeteket, ezért amikor intim távolságban voltunk a második barátommal és megölelt hátulról picit kellemetlen volt de egyben megnyugtató. Amikor átmentem hozzá és rátette a fejét a combjaimra eléggé beindultam tőle. Viszont a videó után a mai napig nem tudom eldönteni, hogy csak a serdülőkor hatása miatt vonzódom jobban a lányokhoz vagy valami tényleg lehet a háttérben. A családunkban egy meleg sincsen vagy biszexuális. Viszont az utóbbi időben teljesen elképzelhetőnek érzem, hogy egy lánnyal kerüljek szexuális kapcsolatba. A fiúkkal is megtenném de valamiért a lánnyal való szex jobban vonz. Úgy érzem, hogy sokkal jobban vonzódom a lányokhoz, mint nememhez fizikailag és lelkileg (a legjobb barátnőmmel is közel állunk egymáshoz). Szexuális fantáziáimat illetően ezelőtt az érzés előtt csak fiúkkal volt vagy férfi nemiszervvel. Most van olyan is, hogy bevonom a nememet csakhogy megnézzem a reakcióm. Néha a sajátommal való fantázialást tartom jobbnak. Többször jobban tetszik a lányokkal való élmény annak ellenére hogy úgy tudom, amit a második barátom "kiváltott" belőlem az szexuális élménynek minősíthető. Ezelőtt csak egy alkalommal kérdőjeleztem meg a szexuális orientációmat kb. 1 hónappal az érzés előtt amikor ugyanis annyit néztem egy lány "hátsóját", hogy felmerült bennem a kérdés: meleg vagyok? Mivel fiúkkal voltam együtt és még miután betöltöttem a 16-ot utána is csak irántuk vonzódtam, nem hiszem, hogy meleg lehetek és ezt a pszichológus is megmondta. Viszont vonzódtam 2 lányhoz az utóbbi 3 hónap során. Ezek nem voltak komoly érzelmek és el is tűntek. De előfordul sajnos elég gyakran, hogy a lányokat nézem, néha többször mint a fiúkat. Az álmaimban is megjelent a szexualitás és mindkét nemmel álmodtam és ugyanazt a hatást értem el mindkettőnél, ugyanolyan jól esett. Olvastam, hogy a szülővel való kapcsolat is hozzájárul a szexuális orientáció kialakulásában. A szüleim nem váltak el és boldog házasságban élnek, a testvéremmel mindenünk meg van. Viszont az édesapám 10 évet kint dolgozott Németországban és emiatt láttam és voltam vele kevesebbet. Tudom, hogy szeretnek a szüleim, de apával a kapcsolatom a mai napig nem az igazi és néha veszekszünk kicsit de anyával jól kijövök bár vele is volt egy nagyobb vitám még kb. fél éve.
De akkor miért érzem azt, hogy valóban jobban vonzódom a saját nememhez? Ehhez hozzájárulhat, hogy a második barátom eléggé összetört és még nem vagyok túl rajta 100%-osan? Elmeséltem a pszichológusnak, hogy az egyik volt barátnőmmel kipróbáltunk egy "pózt" egy pár éve de csak ruhában kíváncsiságból. Kellemetlen volt. De a való életben hogyha a férfi nemiszervet nézem és nem csupán fantáziákról van szó, a férfi megint csak jobban vonz, de ennek ellenére is úgy érzem, hogy a lánnyal való élmény sem lenne olyan durva. Vajon tényleg csak a hormonokról lehet szó? Ha igen, mikor múlik el? Ha nem, akkor mi vagyok? Lehetek úgy is heteroszexuális, hogy a lányokra is ugyanúgy beindulok vagy ez már biszexuálisnak minősíthető ha esetleg biszex vagyok és nem csak a serdülőkori változásokról van szó?? Kérem mondja ön is, hogy nem lehetek meleg vagy akár biszexuális. Nem tudnék így élni egyszerűen szégyen lenne. Segítségét előre is köszönöm és várom a válaszát!

Szakértőnk válasza a Szexuális orientáció. Biszex vagyok? kérdésre

Kedves Levélíró! Gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy egy egy média inger hatására kérdőjelezik meg a nemi identitásukat vagy szexuális vonzódásuknak az irányát a fiatalok. Nyilván előfordul, hogy ennek a hátterében valóban a szexualitással kapcsolatos nehézségek állnak, de sokszor lehet szó arról is, hogy valamilyen korábbi élmény hatására szorongáskeltő az ellenkező nemmel való intim kapcsolat, ami által felértékelődik az azonos nemmel való intimitás, ami összemosódik a szexualitással. Az, hogy szexuális izgalmat élsz meg azonos nemű látványára,nem jelent szükségszerűen biszexualitást és az álomban való megjelenése sem. De a homoszexualitásnak vagy biszexualitásnak nem kell félelmetesnek lennie, nem szégyellni való: ez egy állapot, ha valóban fennáll és nem kell, hogy akadálya legyen valaki boldogságának. A lényeg, hogy nem minden fekete és fehér, a serdülőkor valóban sok bizonytalanságot hoz magával. Jó, hogy van melletted pszichológus (jó volna, ha "hivatalosan" járnál, mert akkor bármikor mehetnél, amikor szükségét érzed, hogy beszélgess az érzéseidről) és hidd el, idővel minden a helyére kerül benned.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor