Önkéntelen cölibátus
2018.02.04.
Tisztelt Doktornő!
Tudom, hogy főleg kamaszok panaszával foglalkoznak, és én a 27 évemmel már nem
igazán minősülök tininek. Ennek ellenére olyan problémám van, mint egy 17 évesnek.
A problémám pedig én magam vagyok. Pontosabban a külsöm. Állítólag nagyon ronda vagyok és alacsony is (160cm), bár magamat átlag alattinak tartom, nem gondolom, hogy taszitó külsővel rendelkeznék.
Mindenesetre a lányok/nők egész életemben menekültek előlem, és a haverok, barátok terén sem vagyok túl jó helyzetben. Mindenhol - munkahelyen, buszon, metron, boltokban csak
olyan arcokat látok, amelyeken az undor ül ki. Persze soha nem volt még barátnőm miközben már több 100-szor próbálkoztam, mindenfajta nőnél személyesen, úgy hogy semmilyen igényem sincsen velük szemben. Döbbenetemre a prostituált nők se vállalnak be, ennek ellenére már nem vagyok szűz, hála egy igen perverz és drága hölgynek. Tehát eléggé mélyponton vagyok, ennek ellenére mégsem gyülölöm magam, és még mindig van egy kis önbizalmam.
Próbálom keresni a hozzám hasonlók társaságát, de azt vettem észre, hogy mi "fajtánk" szintje annyira alacsony, hogy csak egymás önbizalmát vennénk el, már ha van.
Tehát úgy tűnik, hogy nekem társasági és szexuális életem egyszerűen nem lehet soha. Sajnos nem tart még ott az orvostudomány.
Egyébként hozzátenném, hogy információim szerint nálam sokkal jobb pasik is hasonló helyzetben vannak. Miközben nem találni ronda nőt, aki még 16 évesen szűz lenne (már ha az akar lenni). És ez a dolog egyre kiterjedtebb. Elkezdtek mindenféle különböző férfi csoportok alakulni (PUA,MGTOW,stb..) és azokat a férfiakat akik egyetlen nőnek se kellenek - ahogyan én se - pedig inceleknek (involuntarily celibate) hívni. Tehát önkéntelenül cölibátusba vonulóknak.
Tehát elsősorban maga az nyugati,európai férfi társadalom is nagyon nehéz helyzetben van és azok a személyek akik az átlagos kinézetet se érik el fel is akaszthatják magukat.
A kérdéseim a következők lennének:
Mitől lett ennyire rossz a helyzet?
Mivel gyakorlatilag nincs esélyem a társasági életre, így mit ajánlj mivel tudnám a magányt elfogadni? Milyen gondolkodásmód, vagy esetleg könyv, tanfolyam, csoport segíthetne vagy vonuljak el ki egy lakatlan szigetre és eljem le ott az életem (nem vicc)?
Köszönöm válaszát
Tisztelettel
Balázs
Tudom, hogy főleg kamaszok panaszával foglalkoznak, és én a 27 évemmel már nem
igazán minősülök tininek. Ennek ellenére olyan problémám van, mint egy 17 évesnek.
A problémám pedig én magam vagyok. Pontosabban a külsöm. Állítólag nagyon ronda vagyok és alacsony is (160cm), bár magamat átlag alattinak tartom, nem gondolom, hogy taszitó külsővel rendelkeznék.
Mindenesetre a lányok/nők egész életemben menekültek előlem, és a haverok, barátok terén sem vagyok túl jó helyzetben. Mindenhol - munkahelyen, buszon, metron, boltokban csak
olyan arcokat látok, amelyeken az undor ül ki. Persze soha nem volt még barátnőm miközben már több 100-szor próbálkoztam, mindenfajta nőnél személyesen, úgy hogy semmilyen igényem sincsen velük szemben. Döbbenetemre a prostituált nők se vállalnak be, ennek ellenére már nem vagyok szűz, hála egy igen perverz és drága hölgynek. Tehát eléggé mélyponton vagyok, ennek ellenére mégsem gyülölöm magam, és még mindig van egy kis önbizalmam.
Próbálom keresni a hozzám hasonlók társaságát, de azt vettem észre, hogy mi "fajtánk" szintje annyira alacsony, hogy csak egymás önbizalmát vennénk el, már ha van.
Tehát úgy tűnik, hogy nekem társasági és szexuális életem egyszerűen nem lehet soha. Sajnos nem tart még ott az orvostudomány.
Egyébként hozzátenném, hogy információim szerint nálam sokkal jobb pasik is hasonló helyzetben vannak. Miközben nem találni ronda nőt, aki még 16 évesen szűz lenne (már ha az akar lenni). És ez a dolog egyre kiterjedtebb. Elkezdtek mindenféle különböző férfi csoportok alakulni (PUA,MGTOW,stb..) és azokat a férfiakat akik egyetlen nőnek se kellenek - ahogyan én se - pedig inceleknek (involuntarily celibate) hívni. Tehát önkéntelenül cölibátusba vonulóknak.
Tehát elsősorban maga az nyugati,európai férfi társadalom is nagyon nehéz helyzetben van és azok a személyek akik az átlagos kinézetet se érik el fel is akaszthatják magukat.
A kérdéseim a következők lennének:
Mitől lett ennyire rossz a helyzet?
Mivel gyakorlatilag nincs esélyem a társasági életre, így mit ajánlj mivel tudnám a magányt elfogadni? Milyen gondolkodásmód, vagy esetleg könyv, tanfolyam, csoport segíthetne vagy vonuljak el ki egy lakatlan szigetre és eljem le ott az életem (nem vicc)?
Köszönöm válaszát
Tisztelettel
Balázs
Szakértőnk válasza a Önkéntelen cölibátus kérdésre
Kedves Balázs! Bár az internet és a társadalmi változások valóban elindítottak változásokat a férfi társadalomban és annak a nőkhöz való hozzáállásában, de ennek ellenére én nem látom ennyire szélsőségesnek a helyzetet: a férfiak jó része egyszerűen csak éli az életét és amikor rátalál a párjára, akkor párkapcsolatban él tovább, családot alapít...stb. Tehát nem feltétlenül szükséges önmagadat kategorizálni és beskatulyázni. Az önmeghatározásnak számos más módja van. A leveledből nem derül ki, hogy milyen fizikális problémáid vannak (a magasságodon kívül), de a legtöbb betegség vagy probléma köré szerveződnek egymást segítő csoportok. Ezek segíthetnek az önbizalom támogatásában is, de lehetőséget nyújthatnak új kapcsolatok kialakítására is. (Akár hasonló vagy teljesen más problémával küzdő párra is találhatsz.) Javaslom, hogy próbálj csatlakozni valamilyen szervezethez, csoporthoz, klubhoz. Emellett, ha van rá lehetőséged, javaslom a sportolást. Emellett javaslom, hogy keress fel egy pszichológust személyesen.
