/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / A szüleim kisgyerekként k...
  

A szüleim kisgyerekként kezelnek

ora 2016-09-01 00:13:35
Tisztelt Szakértő!
a problémám a következő: 19éves fiú vagyok(szóval már felnőttnek tekinthető) a napokban fogom kezdeni az egyetemet...ennek ellenére az anyám még mindig egy 5éves gyerekként kezel(apával nincs ilyen problémám), például 11órakkor már veszekszik velem hogy menjek aludni (ez az ami leginkább zavar, és ezert gyakran veszekszünk is) vagy amikor bárhová elmegyek gyakran hívogat és kérdezősködik mintha nem bízna bennem, valamint itthon is mindent meg akar szabni nekem és emiatt úgy érzem jelentősen korlátozza az önállóságom. elvégre ha mindenben szabályozva vagyok hogyan lehetnék önállóbb hogy a későbbi éveimben megálljam majd a helyem...az lenne a kérdésem hogy hogyan adhatnám a tudtára (anélkül hogy megbántanám vagy veszekednénk) hogy szeretném ha csak akkor szólna bele a dolgaimba amikor en megkérem erre illetve tanácsot vagy segítséget kérek tőle (vagy csak megértetni vele hogy ha fáradt leszek úgyis aludni fogok de ne legyen már azért szabályosan takarodó..).már többször próbáltam ezt megbeszélni vele finomabban és kicsit rámenősebben "agresszívebben" is de sosem jártam sikerrel (maximum időszakos 1-2napos változásokat értem el) mivel az esetek nagy részében a végeredmény veszekedés és fenyegetőzés lett például: "akkor csinálj amit akarsz lásd el magad" "akkor döntsd el te vagy én költözzek el mert én ezt nem fogom csinálni" és hasonlók.
viszont mostanában egyre inkább elegem van ebből hogy egyetemista létemre így kezel. Mj.: a tanulással nincs problémám 12éven át jeles/kitűnő voltam, inni nem szoktam maximum 1-2sört délutánonként de nem vagyok az a nagy bulizós típus, 1éve nem is dohányzom szóval nem hiszem hogy ilyen okai lennének a problémának.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Laci

Szakértőnk válasza a A szüleim kisgyerekként kezelnek kérdésre

Kedves Laci! Sajnos gyakran előfordul, hogy a szülők jót akarnak rosszul. Édesanyád egyrészt valószínűleg így tudja a szeretetét kimutatni feléd, másrészt meg van rémülve attól a ténytől, hogy felnőttél és attól a felelősségtől, hogy el kell engednie lassan a kezedet (és ha nincs kisebb testvéred, akkor még attól is, hogy mit fog magával kezdeni, ha rólad már tényleg nem kell majd gondoskodnia). Az ellenkezésedre pedig bűntudatkeltéssel reagál (ami többnyire jól be is válik). Ha ezeket elfogadod, az talán segít megérteni és megértőbbnek lenni anyukáddal. Ha apukáddal jobban tudsz kommunikálni, beszélhetsz vele az érzéseidről: talán néha segíthetne, hogy édesanyád ne csak veled foglalkozzon (pl. programok kettesben), hiszen igazából neki kell segítenie anyukádnak az új élethelyzethez alkalmazkodni. Neked segíthet az átmeneti időszak átvészelésében, ha konkrét tervet készítesz arra, hogyan és mikor "hagyod el a fészket": tudsz-e majd később albérletbe költözni az egyetem alatt, diákmunka (saját kereset)...stb. A hétköznapi konfliktusokat pedig próbáld meg édesanyáddal úgy megoldani, hogy hozzatok közösen szabályokat (pl. megmondod előre hova mégy, mikor érsz haza, ha változik a terv, akkor felhívod, de nem veszed fel a telefont; ha kérni szeretne valamit, max. sms-t írjon...és hasonlók)

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések