Mit tegyek hogy észrevegyen?

2015.03.24.
2014 júliusában egyik autóversenyen megláttam egy 18 éves versenyző fiút, aki nagyon megtetszett nekem. Este a szállásunkon már nem bírtam, csak rá gondoltam, megkerestem a facebook-on és bejelöltem. Ráírtam hogy esetleg holnap reggel lenne-e ideje beszélgetni, visszaírt hogy reggel nem biztos de délután igen. Na z nem jött össze, mert nekem délben el kellett utaznom, így semmi nem lett belőle. Aztán már nem is gondoltam a fiúra, aztán egy újabb versenyen megint láttam. Nem mertem odamenni sem megszólítani, csak a szüleivel beszéltem pár szót. Aztán még egy verseny, amin szintén nem mertem odamenni. Ezzel az is a gond hogy nagyon messze lakik tőlem, ő az egyik és a másik végébe az országnak. Versenyek elteltével írtam néha, de sose volt ideje beszélgetni vagy írkálni mert a suli elvette az idejét, és közben a verseny szezonra is figyelt. Aztán az éves díjkiosztón odamentem hozzá, nagyon keveset beszéltünk és egy közös képre is volt idő. Mindig írtam neki, de aztán nem mert én rosszul éreztem magam hogy nem írt vissza sosem, cikinek éreztem hogy én mindig írok, annyit foglalkozom vele ő pedig rám se figyel. Nem tudom mit tehetnék hogy odamerjek menni és megszólítani, én már teljesen úgy érzem hogy beleszerettem ebbe a fiúba, már nem bírom..Azt szeretném kérdezni hogy hogyan közelítsek felé? Mit tegyek hogy oda merjek menni? Hogyan szólítsam meg? Mit mondjak neki? Mit tegyek hogy ne legyek zavarban? Sok a megválaszolatlan kérdésem..:)
(A szülei már nagyon bírnak, és szeretnek engem, már csak azt kellene elérne hogy a fiú legalább kedveljen és barátok lehessünk) Az igazság hogy nagy az akaraterőm és nagyon meg akarom őt szerezni, csak egyenlőre nem tudom hogyan tegyem ezt meg?! :)
Köszönöm!
Üdv.: Dorka (14)

Szakértőnk válasza a Mit tegyek hogy észrevegyen? kérdésre

Kedves Dorka,

ha már a szülőkkel, ilyen jóban van, akkor ők is egy csatornái lehetnek a megismerkedésnek, mondja meg nekik nyíltan, hogy szevesen beszélgetne a fiúkkal is, csak nem tudja hogyan teremtsen rá alkalmat! A "megszerzés" ténye pedig igen nehéz kérdés, különösen, ha arra gondulunk, hogy jó esetben nem vagyunk tesze-tosza élettelen tárgyak, hanem érzésekkel és szabad akarattal rendelkező emberi lények. Abban azért bizton reménykedhetünk, hogy kialakulhat egyfajta kölcsönös szimpátia, amire épülhet egy mindkét fél számára fontos kapcsolat!;)

Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD) tanácsadó szakpszichológus Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD) tanácsadó szakpszichológus

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor