/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Lehet még rajtam segíteni...
  

Lehet még rajtam segíteni?

ora 2014-11-05 17:42:47
Tisztelt szakértő!
16 éves fiú vagyok, röviden annyit, hogy elegem van mindenből(szó szerint). 11 éves koromban anyukámmal beköltöztünk vidékről városra, ezzel ugye iskolaváltás is járt. Azóta (5 év telt el) nem sikerült hozzászokni a városhoz, beilleszkedni sem sikerült semmilyen társaságba, vagy akár az osztályba(sem az előzőbe, sem a mostaniba, most középiskolás vagyok, ez a 2. évem). Amikor beköltöztünk vidékről, az új osztályom elég sokat bántott, szívatott, ahogy itt mondják.Sportokban nem voltam azelőtt sem valami magabiztos, mert az előző, vidéki iskolámban elég sokszor bántalmaztak (testileg, de nem súlyosan, inkább pszichoterror szerű behatásoknak voltam kitéve, ettől függetlenül szerettem ott,vidéken), ezért a fiúk köreiből már az elején kizáródtam(6 ÉVE NINCS EGY BARÁTOM SEM ), és ugyanezen okból melegnek hittek,ezt annyira nyíltam nem fejezték ki, de elég gyakran ott volt a levegőben. Jelen pillanatban tényleg úgy érzem, hogy meleg vagyok, de, a pszichológusom szerint az ilyen kijelentésekkel még várni kellene.Vele kb.3 hónapja találkozgatok. Segített rájönni egy pár dologra.
Ami a szüleimet illeti, jelen pillanatban anyummal, 8 éves testvéremmel (fiú) és negymamámmal lakom egy tömbházlakásban. Apummal soha nem volt rendes kapcsolatom. Ő a szüleinél lakik, vidéken, és csak hétvégeken találkozunk. Szerintem ő egy szociopata, nincsenek barátai, a szüleinél lakik, messze a családjától, nincsenek elvárásai, érzései,nem lelkesedik semmiért és nem biztosít semmit szellemi szempontból, ezért nekem úgy tűnik hogy anyukámat kihasználja (szexuális szempontból, ugye vannak elvárásai...). A testvéremmel viszont elég jó viszonyban van.Olyanok, mintha testvérek lennének, és én lennék az apuka(talán ezért szeretem az 70-es évek zenéjét jelen pillanatban.ezért az új osztályomban kétszer is lebuziztak). Apum és anyum olyanok, mintha alá lennének rendelve valaminek vagy valakinek. Szinte minden mondatukban ott a kell-szó, ami engem eléggé zavar.(Mit kell most csináljak?, Hova kell ezt tenni? stb.).
Röviden ennyit az eddígi dolgaimról, de lássuk hogy most mi a helyzet. kb 1 éve észrevettem, hogy valami nem jó velem. Ezért elmentem az iskolapszichológushoz. Elég sokat találkoztunk, elküldött pszihiáterhez, kettőnél is voltam, de azt mondták, hogy nincs komoly bajom. Viszont érzelmileg nem tudok senkivel sem kommunikálni, az olyan érzelmeket, mint a düh, gyűlölet, útálat nem tudom egyáltalán kiadni magamból verbálisan. Sőt, szinte semmilyen érzelmet. Ezért nem tudom, hogy a pszichiáterek mennyire kaphattam rólam teljes képet. Néhány napja a düh egy kicsit a felszínre jött, egy film hatására, elmentem otthonról és biciklire ültem és életemben először jól esett káromkodni meg egy csomó csúnya szót mondani(mentem a biciklivel a mezőben). Akkor rájöttem, hogy nagyon útálom ezt a város, meg az itteni embereket. Másnap ugyanúgy mosolyogtam rájuk az iskolban mint eddíg. Most meg, hogy mindenki észrevette, hogy valami bajom van(két osztálytársam is odajött és azt mondta, hogy ha valami baj van akkor nyugodtan elmondhatom, megpróbálnak segíteni), és mindenki mindent megcsinál nekem(otthon mindent megvesznek, amit kérek, de érzelmi biztonságot nem tudnak nyújtani. igazából én akadályozom ezt.amikor sírva könyörögnek, hogy mondjam el, hogy mi a baj, én teljesen lefagyok, meg sem tudok szólalni, és ez nagyon zavar, mert úgy tudom, hogy mások érzelemire a szociopaták nem tudnak válaszolni, és én nem akarok szociopata lenni). Szóval az a lényeg hogy most olyan mintha nem éreznék semmit. Az iskolában kedvesek hozzám,de valahol bennem nagyon mély gyűlölet van. Otthon érzelmi támaszra lenne szükségem, mert minden erőm és motivációm elfogyott,de olyanok a reakcióim, hogy ezt saját magamtól tiltom el. Nem tudok segítséget sem kérni, és lehet, hogy nem is akarok. Lehet, hogy nem is akarom, hogy szeressenek, hanem inkábbazt, hogy utáljanak. Elegem van. Egy ilyen helyzetből nagyon nincs kiút. Az érzelemim salyát magamtól is el vannak zárva. De én nem akarok nélkülük tovább élni. Inkább öngyilkos leszek...

Szakértőnk válasza a Lehet még rajtam segíteni? kérdésre

Kedves Levélíró!

Az öngyilkosság nem jó választás a problémák megoldásában. Ön egészséges, és fiatal, bár lehet, hogy most kilátástalannak tűnik a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy van kiút. A pszichológushoz mindenképpen járjon tovább, azt is javasolnám, hogykezdjen bele egy pszichoterápiába, ahol a problémamegoldását, és az érzelemkifejezését tökéletesíthetné. Ha megtanulná kimutatni, és elmondani ezek segítségével az érzéseit, és igényeit, akkor sok problémája megoldódna.

Minden jót!

 



Ivady Anita, pszichológus Ivady Anita, pszichológus
Hirdetések