/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Félénk fiúval állok szemb...
  

Félénk fiúval állok szembe'!

ora 2014-05-04 15:35:03
Szép napot kívánok!
Most vagyok kilencedikes, és a szomszéd teremben a 11. osztály van. A barátnőimmel ki szoktunk állni a folyosóra beszélgetni, és a 11.-es fiúk is kint szoktak beszélgetni. Már év eleje óta szemezgettünk egymással, megtörténtek a facebook bejelölések is. 6 fiú van, mi meg 3-an vagyunk lányok. Az egyik srácnak bejön az egyik barátnőm, és így ismertük meg őket. Vagyis csak én, mert a barátnőim egyik srác felé sem érdeklődnek, és nem is annyira ismerkedős típusok. Nekem bejött az egyik srác, mint később kiderült, én is neki..Hónapokig szemezgettünk, míg egyik nap, február elején oda nem jött, és elkezdtünk beszélgetni. Neki nincs facebookja, tehát egy kicsit feszült is volt a hangulat. Teltek a hetek, hónapok, minden nap beszélgettünk, a barátaival is beszélgettem (többnyire velük csak facebookon), de kölcsönös a szimpátia, és drukkolnak, hogy jöjjek már össze a barátjukkal, akit hívjunk Mikinek. Telefonszámot már cseréltünk, beszéltünk is már telefonon, meg szokott várni suli után és elkísér a buszmegállóig (ő helybéli, és vidéki vagyok).. többször említette már, hogy elmehetnénk ketten sulin kívül valamerre, én mindig azt válaszoltam, hogy szívesen. Most, április végén jutottunk el odáig, hogy megbeszéltük, hogy sulin után akkor bent maradunk városban, fagyizunk, vagy csak sétálunk (azt mind a ketten szeretünk.) de nem jött össze, neki is, és nekem is közbe jött valami.
Talán most érettségi szünet után már találunk megfelelő alkalmat.
A probléma, amivel szembe állok, hogy úgy veszem észre, hogy ha velem van, akkor elég feszült, félénk, nehezen beszél. A folyosón legalábbis, ami érthető, mert nézik a barátai:) az elején még megértettem és én is egy kicsit feszült voltam, de én hamarabb megnyíltam, általában én töröm meg a "kínos csendet" ,ami még hónapok után is van, hamár nem is olyan gyakran, mint az első hetekben... de ha csak kisétáltunk buszmegállóig, máris éreztem rajta, hogy megváltozott, egy kicsit, de nyitottam mint a folyosón. Mindketten, és a barátaink is érzik, hogy sokkal jobb lenne, ha több időt töltenénk ketten, sulin kívül. Az elején még ez korainak tűnt, ezt mondtuk is nekik, de most már úgy érezzük, hogy meglehet az "első randi" . De mit csináljak, ha az elsőn randin sem beszél olyan felszabadultan ? ha akkor is kínos lesz a csend ? oké, hogy én próbálok feldobni egy-két témát, mert igazából alapvető dolgokat, mint például melyik étel az, amit abszolút nem szeret, milyen zenét szeret stb. nem tudunk egymásról..de nem szeretném azt játszani, hogy én kérdezek, ő meg válaszol. Még ha nyílt kérdéseket is kérdezek...feszült lesz, mert szerelmes belém, és fél, hogy olyat mond vagy csinál, ami nekem nem tetszik, és így esetleg elriaszthat...de nem fog.. azt várom, hogy mikor viselkedik úgy velem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Ismertem meg már így srácot, de mindenkivel gördülékenyen ment az ismerkedés..talán azért, mert csak baráti ismerkedés volt?
minden kapcsolat kezdete ilyen nehéz ? vagy ez a kapcsolat már halálra van ítélve ? szeretem a fiút, ő is szeret engem, csak félek, hogyha összejövünk, akkor miről beszélgetnénk ?
van egy olyan mondás, hogy " A jó kapcsolatok nemcsak úgy maguktól alakulnak ki. Sok idő, türelem és két ember kell hozzá, akik őszintén együtt akarnak lenni."
én végtelenül türelmes vagyok ,de nem mehet ez így éveken keresztül.
Előre is köszönöm válaszát, segítségét : Anikó

Szakértőnk válasza a Félénk fiúval állok szembe'! kérdésre

Kedves Anikó!

Szerintem így, hogy még az első randin sem vagytok túl, elhamarkodott lenne következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a kapcsolatotok évek múlva. Valószínűleg azáltal, hogy elkezdtek több időt kettesben tölteni és kimondjátok, hogy egy pár vagytok, rengeteg minden meg fog változni. Remélhetőleg a fiú görcsössége is oldódni fog, ahogy egyre inkább megtapasztalja, hogy viszonzod az érzéseit és tényleg szeretnéd őt megismerni, a hibáival együtt is. Minden kapcsolat más, másképp kezdődik, de az, hogy kicsit félősen, görcsösen indul, egyáltalán nem kell, hogy azt jelentse, hogy halálra van ítélve! Segíthet esetleg, ha elmondod a fiúnak, hogy te is izgulsz kicsit és megbeszélitek, hogy eleinte lazábban lesztek együtt. Csináljatok olyan programokat kettesben, melyek segítenek, hogy elengedjétek magatokat és egyszerűen csak jól érezzétek magatokat együtt, sokat nevessetek, akár mélyebb beszélgetések nélkül is. Így egyre kevesebb görcsösség lesz az együttléteitekben és valószínűleg könnyebb lesz beszélgetnetek is. Sőt, a fiú is megnyugodhat kicsit, hiszen láthatja, hogy jól érzed magad vele. 

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések