/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Szerelmi bánat
  

Szerelmi bánat

ora 2013-04-10 15:18:41
Tisztelt Doktornő!
19 éves lány vagyok, és szerelmi problémával fordulok Önhöz, ami eléggé kikészített. 2 hónapja ismertem meg 1 fiút (20 éves) akivel jóba lettünk, és 1 hónapja többször is találkoztunk, de jól tudtam a fiúról, hogy élőben eléggé félénk, és nem mer lépni, közben pedig azt mutatja, hogy ő nagyon is magabiztos. Míg nem jártunk, csak találkozgattunk is bemutatott a barátainak, akikkel ugyanúgy nagyon jó kapcsolatom alakult ki. Most szombaton elkezdtünk járni, nagyon aranyos is volt még vasárnap is. Azóta azonban nem keresett, 2 nap után ráírtam interneten, hogy megtudjam mi a baj, mire közölte velem, hogy ő nem szeretne komoly kapcsolatot, nem velem van a baj. Nos, a barátival beszéltem, egyikük se érti, hogy mi történt, mindegyikük szerint megijedt, fél a kapcsolattól. Én viszont nagyon vissza szeretném őt szerezni. Nagyon rosszul vagyok, hiszen esélyt sem adott igazából. Jól tudom, hogy sokszor eljátszotta ezt más lányokkal is, csak velük nem kezdett el járni, illetve, hogy azt hiszi, hogy bárkit megkaphat, de ha kapcsolatról lesz szó, menekül. Nincs valami módja, ahogy vissza lehet szerezni?
Köszönöm segítségét!

Szakértőnk válasza a Szerelmi bánat kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt írod, a fiú akkor kezd el menekülni, amikor kapcsolatról lesz szó. Talán érdemes lenne úgy megközelítened őt, hogy nem címkézitek fel a kapcsolatotokat, hanem kicsit lazábban véve a dolgot találkozgattok. Amennyiben valóban érzelmek kezdtek alakulni az ő részéről is, valójában mindegy, hogy ki van-e mondva, hogy együtt vagytok, úgyis együtt lesztek, viszont a kapcsolattal járó szorongása így sokat enyhülhet. A másik támpont az lehet, hogy valószínűleg kicsit megijed a fiú, amikor azt érzi, hogy megkapta a kiszemelt lányt, mivel akkor már kapcsolatról lehetne beszélni. Éreztesd vele a későbbiekben, hogy azért, hogy megkapjon, neki is folyamatosan tennie kell. Beszélj vele, mondd el neki, hogy gondolkodtál a dolgon és arra jutottál, hogy bár úgy tűnik, a kapcsolat nem működött köztetek, szívesen lennél a haverja, mert jó fejnek tartod. Talán pertner lesz abban, hogy kötöttségek nélkül találkozgatva ismerjétek meg jobban egymást, kerüljetek közelebb egymáshoz és engedjétek, hogy olyan érzelmek alakuljanak köztetek, melyekre a későbbiekben stabilabban építhettek egy párkapcsolatot.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések