/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Miért vagyok ilyen?
  

Miért vagyok ilyen?

ora 2012-11-11 20:08:46
Kedves Doktornő!
Egy ideje nagyon rosszul érzem magam.
Már régóta csipkedtem véresre a csuklómat, alkaromat, de idén augusztus óta faragóval/rajzszöggel/körzőheggyel is vagdosom magam.
Ez az egész (saját meglátásom szerint) több helyről fakad. Az egyik, ami már régen volt, de még mindig sokszor rém-álmodom, hogy kiskoromban (1.-2. osztály) minden nap sírva futottam haza az iskolából, mert mindig bántottak, csúfoltak, könyvekkel ütögettek, mert csúnya vagyok és kövér. Aztán bevettek maguk közé a "menő" lányok, de még ott is rosszul éreztem magam, mert a fiúk akkor is bántottak. Nem mertem tükörbe nézni, és még sokszor látom a tükörben azt a ronda, kicsi, töpörödött, hájas kis kisírt szemű alakot.
A másik, hogy kimentem külföldre tanulni az akkori "menő" barátnőimmel. (Határ mentén lakom, a nyelv miatt jó ötlet.) Ott nekem lett egy új barátnőm, és rájöttem, hogy nem akarok beállni én is a sorba a "menőkhöz". Addig nem mertem komolyabban foglalkozni a rajzzal, vagy olyasmit hallgatni, ami tényleg tetszik, mert féltem, hogy megszólnak. Viszont nagyon viharos lett a viszonyunk, megint csak sírva értem haza minden nap, megint csúnyának éreztem magam.
A harmadik, ami most nyárról ered. Megint jóban lettem az akkori "menő" barátnőimmel, az egyikük fiújának pedig volt egy haverja, akit korrepetáltam.
Rájöttem, hogy ezeknek a lányoknak nem tudok megbocsátani, ezért júliusban konkrétan elzártam magam a külvilágtól, csak ezzel a korrepetált fiúval, a rajztanárommal és a velem egy háztartásban élő családommal érintkeztem. Ekkor kezdtem vagdosni magam. Ez a fiú észrevette, beszélgettünk, és nagyon megszerettem. (Szerintem szerelmes lettem, bár nem tudom az milyen érzés, de közben más fiú tetszett >úgy<..) Rengeteget lógtam náluk, nevettünk, filmeket néztünk, élőnek éreztem kicsit magam. Megcsináltam a "Pillangó Projektet" is, nem vagdostam magam.
Aztán ő rosszban lett az anyukájával, és a barátain kezdte levezetni az egészet, és a végére, mikor már mindenki megutálta őt, velem is bunkó kezdett lenni. Tűrtem, tűrtem, nem szóltam, de egyik nap, mikor mondtam neki, hogy ez így nem jó, ő azt válaszolta, hogy: "Pont te mondod mi a nem jó? Én legalább nem úgy oldom meg a problémám, hogy felvágom az ereim." Ez körülbelül 3 hete történt, azóta nem beszéltünk, és megint csak padlón vagyok.
Azóta megint vagdosom magam, és nem tudom feldolgozni. Félek, hogy örökre elveszítettem...
Unom, hogy itthon is csak mosolyognom kell..Pedig a szüleim is az agyamra mennek, egyke vagyok, túl sok figyelmet kapok és megfojtanak. Főleg anyukámmal jövök ki rosszul, mindenben eltérünk. Már próbáltam vele javítani a kapcsoltunkon, moziba hívtam, 1 hét alatt végre talált is időpontot, mikor ott voltunk meg csak szidta a filmet, szóval meg is köszöntem, elég volt.
Apukámmal egész jól megvagyok, ő is művészi beállítottságú, tehát több mindenről tudok vele beszélni, olyan ötletekről, amikre anyukám csak rávágja, hogy hülyeség.
Nem tudok dönteni, félek minden újdonságtól, pedig régen olyan nyitott voltam...
Hogyan szokhatnék le minden rosszról?
Várom mielőbbi válaszát!
Köszönöm szépen!
Üdv: Maja (14)

Szakértőnk válasza a Miért vagyok ilyen? kérdésre

Kedves Maja!

Az alapján, amit írsz, sok feszültség összegyűlhetett benned és talán önmagad bántása, a vagdosás és a csipkedés egy módja annak, hogy valahogyan levezesd őket. Úgy tűnik, mintha igyekeznél megfelelni másoknak, elérni, hogy elfogadjanak, akár azon az áron is, hogy kicsit elrejted, hogy milyen vagy valójában. Az, ha nem tudod érvényesíteni magad, önmagában is komoly feszültség forrás lehet, a te esetedben pedig ott van az is, hogy sokat bántottak már és végül a fiú is megbántott, akit megszerettél. Szerintem úgy tudnád jobban érezni magad a bőrödben, ha megpróbálnál kicsit határozottabban kiállni saját magadért és az érzéseidért! Azért, mert néhány emberben csalódtál, szerintem ne zárj el magadtól mindenkit! Keress olyan barátokat, akik előtt kicsit jobban önmagad lehetsz és akik mellett például foglalkozhatsz a rajzzal és hallgathatsz olyan zenéket, amilyeneket szeretsz. Azt írod, "Unom, hogy itthon is csak mosolyognom kell..". Talán érdemes lenne otthon is megpróbálnod kicsit jobban önmagadat adni és bátrabban felvállalni az érzéseidet. Nem kell mindig mosolyogni, úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, amikor valami bajod van! Mondd ki, ami bánt, hogy azok, akik szeretnek, segíteni tudjanak! Gondold át a fiúval kapcsolatban is, hogy vajon ez a veszekedésetek semmissé teheti-e azt, ami kialakult köztetek és ha úgy érzed, szeretnéd inkább, ha újra együtt lehetnétek, mondd el ezt neki is, hátha ő is így érez!

Amennyiben úgy érzed, egyedül nem sikerül úgy alakítanod a dolgokat, hogy jobban érezd magad, fordulj bátran személyesen is pszichológushoz, hogy hatékonyabb segítséget kapj.

Hajrá!

 



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések