szexuális
#Vágyak

Ne ess pánikba: Ha hiba csúszott a védekezésbe

2012.11.12.
3 perces olvasási idő

Amikor már azt hiszed, nincs megoldás. (x) A szexuális együttlét a megfelelő védekezés mellett örömteli emlék is lehet, következménye nem feltétlenül a nem kívánt terhesség vagy abortusz. Az idén is útjára indul az elsősorban tinédzsereket megszólító „Ne ess pánikba” kampány, amely az abortuszok számának visszaszorítását, a védekezés jelentőségét tűzte ki célul.

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) kampányával idén is fel kívánja hívni a figyelmet az abortusz veszélyeire és a megelőzés jelentőségére, nem beszélve a fizikai és lelki megrázkódtatásról, amelyet egy terhességmegszakítás okozhat.

Magyarországon megdöbbentő az a hivatalos statisztika, miszerint volt idő, amikor évente mintegy 90 000 abortuszt végeztek. Az ezredfordulón „már csak” 60 000 terhességmegszakítás történt. 2011-ben 38 400 abortuszt hajtottak végre, amely 5,1%-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Ez a csökkenés szinte minden korosztályt érintett, kivéve a tizenéveseket. A legnagyobb mértékben – 7%-kal – a 25-34 év közötti nők körében esett vissza az abortuszok száma, ezzel szemben a 20 év alattiaknál nemhogy nem csökkent, hanem még emelkedett is. Magyarországon 10 millió lakosra 44 ezer terhesség-megszakítás jut, vagyis 12 percenként esik teherbe úgy egy magyar nő, hogy nem szeretné megtartani terhességét.

Amikor már azt hiszed, nincs megoldás.A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság által életre hívott „Ne ess pánikba” kampány a fenti szomorú adatok miatt hiánypótló. A kampány jelmondata, a „Véletlenül, védetlenül” is arra utal, hogy a tinédzserek könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a hiányos szexuális felvilágosítás következtében nem ismerik megfelelően a biztonságos védekezési lehetőségeket. A védekezés nélküli szexuális együttlét után sokszor olyan pánikhelyzetben találhatják magukat, amikor a nem kívánt terhesség megszakítását fontolgatják, nem gondolva a késői következményekre. Éppen ezért a Társaság kiemelten fontosnak érzi, hogy segítő kezet nyújtson a bajba jutott fiataloknak, segítsen nekik a „védetlen” helyzet megelőzésében, elkerülésében.

Prof. Dr. Bártfai György, az MCSNTT elnökhelyettese úgy véli, hogy a fiatalok tájékozatlanok, nincsenek tisztában a fogamzásgátlás lehetőségeivel. Ez nemcsak a társadalom, hanem a szülők felelőssége is, amihez nagyban hozzájárul, hogy ez még nagyon sok családban tabu témának számít. A felmérések ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a legfiatalabb, még csak éppen nemzőképes korú nők vannak a legnagyobb veszélyben, holott az abortusz rémképe a megfelelő tudás átadásával könnyedén megelőzhető lenne. A „Ne ess pánikba” kampány is erre fókuszál.

Annak ellenére, hogy a statisztikai adatok javulást mutatnak, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a társadalmi nevelés hosszú távon fejti ki hatását, hiszen a mai fiatalok egyszer felelősek lesznek saját gyermekük tetteiért és a későbbi gyermekvállalásért. A „Ne ess pánikba” kampánnyal a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság amellett teszi le voksát, hogy jobb ma elkezdeni a biztonságos szexuális életre nevelést, mint később a riasztó abortusz statisztikákat tanulmányozva magyarázni bizonyítványunkat. A Társaság emellett felhívja mindenki figyelmét arra, hogy az abortuszhoz vezető pánikhelyzet kialakulásában felelőssége van annak a tinédzsernek is aki a művi terhességmegszakítást választja, de annak a tapasztalt felnőttnek is aki nem segíti a tinédzsert a megfelelő fogamzásgátlással kapcsolatos tudás elsajátításában, és a kialakult helyzet megelőzésében.

Bártfai professzor véleménye szerint a közös összefogás elengedhetetlen. Az egészséges és boldog szexuális élet társadalmunk jövőjének fontos építő eleme, ezért a lelki terhek mellett az abortusz késői veszélyeire is fel kell hívni a figyelmet. Azoknak a nőknek, akik többször átestek művi terhességmegszakításon sokkal nagyobb az esélyük a spontán vetélésre illetve a koraszülésre. A lelki teher pedig sokszor egész életen át kísért.

Nem kérdéses ugyanakkor, hogy az abortusz sokszor visszafordíthatatlan károsodást idéz elő a nők szervezetében, nemegyszer okozhat meddősséget. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy a fogamzásgátló módszerek ismerete, a legoptimálisabb megoldás kiválasztása segíthet kivédeni a nem kívánt terhességet. A fiatal lányok körében tudatosítani kell, hogy ha a védekezésbe hiba csúszik és fennáll a nem kívánt terhesség veszélye, a sürgősségi fogamzásgátlás megoldást jelenthet számukra.

Ne essenek pánikba, nem szabad kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni, minél hamarabb keressék fel az orvost, azonban nem szabad megfeledkezni az időablak fontosságáról, arról, hogy ez csak 72 órán belül lehetséges. Az első 24 órában 95, a másodikban még 85, a harmadik napon pedig csak 58 százalékos valószínűséggel kerülhető el a terhesség a módszer alkalmazásával - hangsúlyozta Prof. Dr. Bártfai György a „Ne ess pánikba” kampány mottója kapcsán.

Az MCSNTT ugyanakkor szeretné kiemelni, hogy a szexuális együttlét a megfelelő védekezés mellett örömteli emlék is lehet, következménye nem feltétlenül a nem kívánt terhesség vagy abortusz. Ezért „Ismét biztonságos szerelem” címmel pályázatot írnak ki, melyre a szervezők 2012. november 30-ig várják a kreatív alkotásokat, amelyek érkezhetnek akár reklámspot, fotó vagy vírusmarketing kategóriában is. A műveket a [email protected] e-mail címre küldhetik be a vállalkozó kedvű fiatalok.

(www.diamondagency.hu)