diákszámla
#Suli, munka

Melyek most a legelőnyösebb főiskolás, egyetemista diákszámlák?

2022.08.22.
4 perces olvasási idő

A kezdő főiskolások, egyetemisták egyik nagy fejfájása lehet a nyár végén, hogy melyik diákszámlát válasszák. Szerencsére ezzel most nem kell sokat bajlódni, mert a pénzügyi termékválasztással foglalkozó BiztosDöntés.hu szakemberei segítenek a döntésben.

Milyen díjakat kell fizetni és min érdemes spórolni?

Kezdjük azzal, hogy nem érdemes olyan díjakat fizetni, melyeket akkor is elkér a bank, ha nem használjuk a számlát vagy a bankkártyát. A havi számlavezetési díj az egyik ilyen, melyet gyakran kombinálnak a számlakivonat díjával, a másik az internetbankhoz és mobilapplikációhoz való hozzáférés. Talán könnyű belátni, hogy ez ma már „alap”, így nem kéne plusz pénzbe kerülnie. Arról nem is szólva, hogy a banknak is jó. Ilyen alapon azért is kérhetnének havi díjat, hogy bankfiókba mész intézni az ügyeidet. A harmadik ilyen a bankkártya éves díja. A bankkártya is „alap” ma már, az ember kicsit lehúzásnak érezheti ezért fizetni, főleg diákkorban, amikor minden ezres számít.

Nos, a hazai nagy bankok diákszámlái közül egyedül az UniCredit Bank kér pénzt a számlavezetésért, havonta 242 forintot. Itt fontos tudni, hogy a többi bank az ingyenes számlavezetést ahhoz kötheti, hogy a bankszámlakivonatot az internetbankban, PDF formátumban töltöd le. Ha papír alapú kivonatot kérsz postán, akkor általában kb. 200 forintot fizetned kell érte havonta.

Az internetbank, banki mobilapplikáció használatáért sehol sem kell fizetned havi díjat. Ahol mégis van ilyen, azt akciósan elengedik egy idei vagy jövő évi határidőig. Az elmúlt évek gyakorlata alapján ennek meghosszabbítására a jövőben is számítani lehet.

A bankkártya éves díja folyamatosan, tehát minden évben ingyenes az MKB Banknál, az OTP Banknál és a Takarékbanknál. Ezeknél a bankoknál ún. kibocsátási vagy kártyagyártási díjat sem számítanak fel. Az MKB Bank és a Takarékbank jövőre egyesülni fognak, így a díjazásukat már idén összehangolták. Más bankoknál - az Erste Bank kivételével - az első évben ingyenes a bankkártya éves díja, de a második évtől már fizetni kell ezt a díjat, mely banktól függően 2 351 és 7 721 forint közé esik évente, pluszban a Raiffeisen és az UniCredit Bank 3 évente még kártyakibocsátási díjat is felszámol, mely egy plusz 3, illetve 6 ezer forintos költség jelenleg, de ez emelkedni fog a következő években az infláció mértékével.

A diákszámlák kedvezményei csak a hallgatói jogviszony igazolását követően vehetők igénybe (a bank érvényes diákigazolványt, iskolalátogatási igazolást vagy hallgatói indexet fogadhat el, a pontos elfogadott dokumentumról minden bank maga dönt).

Hol milyen kedvezmények kaphatók?

A bankszámlanyitás után három kedvezménnyel érdemes élni. Ez minden banknál érvényes.

Egyrészt minden bankkártyás vásárlás ingyenes, akár boltban, akár az interneten költesz. Akár fizikai - plasztik - bankkártyával, akár mobiltelefonba digitalizált bankkártyával.

Másrészt egyetlen, általad választott bankszámla tekintetében élhetsz a törvényi ingyenes készpénzfelvétel kedvezményével. Ez azt jelenti, hogy egy ingyenes nyilatkozat ellenében minden hónapban legfeljebb havonta 2 alkalommal ingyen - tehát banki díj és pénzügyi tranzakciós illeték nélkül - vehetsz fel összesen legfeljebb 150 000 forint készpénzt bármely hazai, forint alapú ATM-ből. Ha nem is használod ki minden hónapban, néha jól jöhet az ingyen megszerezhető készpénz, így érdemes élned ezzel a lehetőséggel.

Harmadrészt, ha átutalsz pénzt, az minden banknál pénzbe kerül. De 20 000 forintig, illetve e felett az átutalt összeg első 20 000 forintjáig nem kell megfizetned a pénzügyi tranzakciós illetéket, mely az összeg 0,3 százaléka. Nem sok ez a kedvezmény, de ha sokszor utalsz, már számottevőbb összeget elérhet. Egyébként érdemes élni a Revoluttal, ha van neked: arról ugyanis ingyenes az átutalás Magyarországra, a Revolutra pedig bankkártyával szintén ingyen tudod rátenni a pénzed a diákszámláról.

A bankszámla megnyitását - amit ma már egyáltalán nem kell bankfiókban intézni - szintén kedvezményekkel, ajándékokkal támogatják a bankok. Az ún. szelfis számlanyitást, amely a Revoluthoz hasonlóan, egy szelfi készítésével és az adatok NFC-n keresztüli beolvasásával történik a személyi igazolvány telefonhoz érintésével, több bank is ösztönzi. Erre egyébként a CIB, a Gránit, a K&H és az OTP bankoknál van lehetőség.

A CIB Bank most JBL fülest ad ajándékba, ha a számlát szelfivel nyitod meg.

A Gránit Bank az egyetemistáknak kampányol azzal, hogy 10 000 forinttal jutalmazza a szelfivel történő számlanyitásokat.

A K&H Banknál most 20 000 forintot írnak jóvá a bankszámlán annak, aki újonnan nyit K&H bankszámlát. Emellett mobilon nyitva a számlát 3 hónapig díjmentes a számlacsomag, a normál típusú számlához kapcsolt életbiztosítás havi díját pedig egy évig a bank állja.

A többi banknál videóbankon keresztül tudod megnyitni a diákszámlát, ezeknél sem kell tehát bemenned a bankfiókba. A videóbankos számlanyitásnál arra kell figyelned, hogy az - a szelfissel ellentétben - éjszaka, vagy hétvégén nem működik, igazodnod kell tehát a videobankos ügyfélszolgálat nyitva tartásához. A kb. 20-30 perces számlanyitási folyamat nem szakadhat meg, mert akkor újra kell kezdeni a procedúrát. Nem lehet továbbá senki a helyiségben a számlanyitás alatt rajtad kívül. Nem is jöhet be és nem is mehet át a helyiségen. Ennek az az oka, hogy ne kényszeríthessenek számlanyitásra.

A nem szelfis bankok közül az Erste Bank és a Raiffeisen Bank ad ajándékot a számlanyitáshoz. Az Ersténél egy egyedi grafikával ellátott pulóver az ajándék, mely a bank internetbank és mobilalkalmazás márkáját, a George-ot erősíti, a Raiffeisen pedig 1 forintért megvásárolható Huawei Band 7 okoskarkötővel kampányol.

Az Erste Bank kivételével a promóciók augusztus végén vagy szeptember elején lejárnak, érdemes tehát sietni vele annak, aki szeretné megszerezni valamelyik kedvezményt vagy ajándékot.

Hogyan segíthet még egy jó diákszámla a bankoláson túl?

A bankok a kedvezményes díjakon túl és a számlanyitást ösztönző kedvezményeken, ajándékokon túl is segíthetik a diákéveket. Az OTP a Junior Next applikációval segít tájékozódnod a karrierlehetőségekről. A jövőtervezés funkciója segíti a tájékozódást a továbbtanulási lehetőségek és a különböző szakmák kiválasztása terén, a MoneyBag funkció pedig abban segít tájékozódni, hogy várhatóan mekkora havi költséggel kell majd számolni a kiválasztott karrierhez kötődő tanulmányok alatt. De találhatsz diákmunkát is a segítségével, vagy akár önkéntes munkát is.

Az Erste Bank és az OTP Bank ezenfelül kuponos kedvezményprogrammal segít spórolni.

Az OTP Junior Kedvezményprogramja akár 30 százalékos pénzvisszatérítést nyújt olyan helyeken, mint például KFC, Mobilfox, Notebook.hu, Pirex Papír és Starbucks. Emellett pénzvisszatérítésben részesülhetsz a belföldi bankkártyás vásárlásaid után, nagyságrendileg 100 helyen országszerte, köztük például a Praktiker vagy a Líra boltjaiban, vagy éppen a Játéksziget.hu webáruházban. Ezek a kedvezmények az internetbankban vagy a mobilalkalmazásban kupononként aktiválhatók a lejárati időn belül.

Hasonló, a vásárlások után járó pénzvisszatérítési programot működtet az Erste Bank is, MoneyBack néven. A kuponos kedvezmények a mobilalkalmazásban aktiválhatók, jellemzően 5-10 százalékos kedvezményt nyújtva. A rendszerhez már csatlakozott a Booking.com, az Aliexpress, a Douglas, a Líra, a Samsung, a Budmil, az About You vagy az Answear. A továbbiakban olyan kereskedők csatlakozása várható a MoneyBack programhoz, amelyek a saját piacukon piacvezetők vagy dobogósak.

A Raiffeisen Banknál a diákszámlások a YELLOO Klub tagjai lehetnek, amely a vásárlási kedvezményekről szól a kártyahasználattal gyűjtött pontokkal arányosan. A kedvezmények a programhoz csatlakozott boltokban, illetve webáruházakban érvényesíthetők.

Mindhárom programban teljesen díjmentes a vásárlási kedvezményekhez való csatlakozás, ezáltal a hallgatók csak nyerhetnek velük.

(BiztosDöntés.hu)