suli
#Suli, munka

Ha sok a lecke

2024.01.18.
2 perces olvasási idő

Túl sok a házi, túl sok a lecke. Általában persze időhiányra hivatkozol. Az esetek többségében azonban inkább kitartás-, szervezettség-, türelemhiányról van szó.

Egy nagy filozófus azt mondta egyszer, hogy nem maguk az események a fontosak, hanem az eseményekhez való hozzáállás. Elhiszem, hogy néha arra gondolsz: „...ez nem lehet igaz, ezt nem lehet megcsinálni, nem tudom megtanulni, már nem fér több a fejembe...” Sokszor úgy érzi az ember, főleg, ha történetesen diák, hogy túl sok feladatot zúdítottak szegény fejére, és hogy képtelen azokkal megbirkózni.

Ilyen helyzetekben kell elővenni az említett filozófusunk mondatát, és jól megfontolni. A házi tömegén nem tudok változtatni. Azon viszont igen, hogyan állok a problémahegy elé: nekivágok a megmászásának, vagy próba nélkül faképnél hagyom.

A jó mérnök először tollat és papírt vesz a kezébe, és megtervezi a házát. A jó menedzser is ezt teszi a cégével. És tulajdonképpen mindenki, aki sikeres akar lenni a munkájában.

Készíts tervet

Ebből is látszik, hogy ez egy jól bevált módszer. A tervkészítés. Gondold át alaposan, mik a teendőid, hogyan tudnád a legideálisabb rangsorukat felállítani és a legoptimistább módon megvalósítani őket. A kulcsszó a time-manegement. Így angolul igazán flancos, de magyarul sem hangzik rosszul: hatékony időgazdálkodás.

Tény, hogy sokkal könnyebben tanulunk meg olyan dolgot, ami érdekel bennünket, vagy amiben érdekeltek vagyunk. Ezt biztos Te is tapasztaltad már életed folyamán.

S ha ez igaz, akkor célszerűbb ezeket a témaköröket későbbre hagyni, először a nehezebbeknek, több odafigyelést igénylőknek nekivágni. Van, amikor sehogy sem fűlik a fogad valamihez. Ilyen esetben vedd elő kisgyerekkorod kíváncsiságát. Gondolj arra, hogy akkoriban még mindenhez érdeklődéssel közelítettél. Kérdezz most is, mint akkor! Kell, hogy találj mindenben valami érdekeset!

Figyelem! Figyelem! Figyelem!

Némi önismeret birtokában el kell tudnod dönteni, mennyi az az idő, amíg figyelni tudsz. A figyelemmel töltött idő emberenként változik, ezért nincsenek rá általános szabályok. Addig ülj egy anyag fölött, amíg biztosan kordában tartható a figyelmed.

Nagyon fontos, hogy bizonyos időközönként szüneteket is iktass be. Egy kis mozgás, egy kis teázás vagy zenehallgatás remek áthidaló két menet között.

Semmiképp sem tanácsos időben elhúzni a tanulásra szánt időt, mert abból semmi jó nem sülhet ki. Ha van rá kapacitásod, az a legjobb, ha a lehető legrövidebb idő alatt elvégzed a feladataidat. Azt ugye mondani se kell, mi az ideális: tízkor ágyba, lehetőleg rendszeresen.

Szoktasd magad a rendszerességhez

A rendszeresség nemcsak a fekvéssel kapcsolatban, hanem általában is nagyon fontos. Ritmust ad számodra, amely elősegíti a kedvező tanulási szokások kialakulását.

A tanulással foglalkozó szakirodalmak azt javasolják, hogy a tanulás 30%-át próbafelmondással, próbateszttel töltsd ki. Ez magyarán nem más, mint a megtanultak ellenőrzése.

Sokat segít a jegyzetelés is, amit idővel tökélyre lehet fejleszteni. A fő mondanivalót keresve egyrészt átfutod az egész anyagot, másrészt sűrítési, kiemelési technikákra is szert tehetsz. Az átolvasás és jegyzetkészítés már fél siker. A tananyag már benned van. Csak a megemésztés van még hátra.

(KamaszPanasz)