blog
#Lélek

Blogolj, hogy legyőzd a szorongást!

2020.03.29.
1 perces olvasási idő

Bizonyára a te környezetedben is vannak bloggerek, akik az internetes naplójukban tudósítanak mindenkit az életükről. Vagy éppen te is közéjük tartozol? Mint egy kutatásból kiderült, a blogolás többet használ mint gondolnád! Bizonyították, hogy a rendszeresen írogatók akár már pár hét után is kevésbé ingerültek vagy szorongóak.

A kutatásban 161 diák vett részt, mindőjüknek komoly gondjai voltak a beilleszkedéssel, új barátok szerzésével. A fiúk és a lányok vegyesen, 6 csoportba lettek osztva : az első 4 csoport tagjainak blogot kellett vezetniük, egy csoportnak hagyományos naplót kellett írnia, az utolsó csoportban lévők pedig nem csináltak semmit. Mind a blogban, mind a naplóban a személyes érzések, az emberi kapcsolatok, a szociális probléma kellett, hogy a középpontba kerüljön.

blog

A blogolós csoportok közül kettőnek csak a szociális problémáiról és félelmeiről kellett írnia. A harmadik csoport már kommentelhetett, illetve az ő bejegyzéseikhez is bárki hozzászólhatot. Az utolsó csoport pedig bármilyen problémáról, továbbá akármilyen általánosságról, általuk választott témáról “posztolhatott” bejegyzést.

Nagy önbizalmat ad

Ez derül ki a kutatásból. Minden blogger csoport 10 héten keresztül heti 2 bejegyzést írt. Az eredmények megdöbbentőek! A tiniknek megnőtt az önbizalmuk, és sokkal kezdeményezőbbek lettek társaik felé, mindezt alig 2 hónap leforgása alatt.

Megfigyelték még az érzelmi stressz eltűnését is, és rengeteg fejlődés mutatkozott a szociális környezetükbe való beilleszkedés folyamatában. A legnagyobb változás abban a csoportban volt tapasztalható, ahol a diákok csak a problémáikról blogoltak.

Online veszélyek

“ A kutatás nagyszerű eredményeket hozott, és megmutatta, hogy igenis érdemes igénybe venni az internet vívmányait. A tinik amúgy is rengeteg időt töltenek on-line, ez egy hasznos formája az idejük kihasználásának, és immár bizonyítottan nagyon jó hatása is van” – közölte a kutatásban résztvevő egyik szakember.

“Eleinte féltünk az internetes szitkozódásoktól, a negatív visszajelzésektől, de szerencsére minden bejegyzésre csak biztató válaszok érkeztek. Nagy öröm, hogy az internet átalakul, és egyre inkább a segítőkész magatartás jellemzi az embereket, a megalázás és a gúnyűzés helyett” - tették hozzá az ötletgazdák.

A cikkünkből kiderül, hogy igenis érdemes a problémákról beszélni. Soha ne féljetek leírni a gondolataitokat, akár napló, akár blog formájában! Fontos, hogy bízz magadban, és olyan emberekkel vedd körül magad, akikkel tudtok egymásra számítani, és egymásnak segíteni.

(Gy. R., health24.com)