kokainfüggők
#Drog, cigi, alkohol

Elbutulást okoz a kokain

2012.04.29.
1 perces olvasási idő

Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggők szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövet vesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Az agy öregedésével együtt jár, hogy veszít az idegsejtek által alkotott szürkeállománya tömegéből. A szürkeállomány csökkenése pedig együtt jár a memória romlásával és a kognitív képességek hanyatlásával is.

Karen Ersche kutatásvezető középkorú kokainfüggő embereket vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy vizsgálati alanyai az öregedés, a szellemi hanyatlás számos jelét mutatják. Keresve az ennek hátterében lévő okokat, csoportjával mágneses rezonanciás felvételeket készített a vizsgálatba bevont emberek agyáról, és mérte szürkeállományuk térfogatát.

Összesen hatvan kokainfüggő és hatvan nem függő résztvevő agyát vizsgálták - számolt be róla a LiveScience című ismeretterjesztő portál (www.livescience.com). Az önkénteseket úgy válogatták ki, hogy életkor és nem szerinti eloszlásuk, valamint verbális IQ-juk nagyjából megegyezzen a két csoporton belül.

Kiderült, hogy miközben a nem függő csoport tagjainál évente átlagosan 1,69 milliliterrel csökkent a szürkeállomány térfogata, addig a kokainfüggőknél ez a szám csaknem duplája, 3,08 milliliter volt. Tanulmányukat a szerzők a Molecular Psychiatry című szakfolyóirat legfrissebb számában tették közzé.

(MTI)