bőr
#Betegségek

Szeborreás keratózis: csúnya, de nem veszélyes bőrprobléma

2014.10.11.
2 perces olvasási idő

Jellemzően barnás esetleg szürkés színű, megvastagodott, száraz felszínű bőrképlet az úgynevezett szeborreás keratózis, amely sokakat zavarhat, különösen, ha az arcon vagy más látható testrészen jelenik meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza arra figyelmeztet, hogy bár nem rosszindulatú az elváltozás, de rendszeres kontrollt igényel.

Viaszos növedék

A szeborreás keratózis egy meglehetősen gyakori, pigmentált, nem daganatos növedék a bőrön, amely sokszor a háton, a vállon, a mellkason és az arcon jelenik meg, de a test bármely részén előfordulhat. Időskori szemölcsnek is nevezik, mert elsősorban az 50 év feletti korosztályban fordul elő nagy számban, de akár huszonéveseknél is megjelenhet.

A szeborreás szemölcsnek is nevezett képlet sokszor ijesztőnek tűnik, de az American Academy of Dermatology állásfoglalása szerint nem fertőző és nem daganatos jellegű. A megjelenése azonban sok laikusban félelmet kelthet, ugyanis van, hogy nagy, sötét szemölcsre, bőrdaganatra, vagy feltűnő anyajegyre emlékeztet. Ugyanakkor a szeborreás keratózis jóval viaszosabb jellegű, kissé kidomborodó, szinte mintha odaragasztották volna a bőrre. Színe jellemzően barna, de számtalan árnyalatban megjelenhet a fehértől a feketéig, gyakran viszket is, ám nem okoz fájdalmat.

Mi okozhatja?

Ma még a bőrgyógyászok sem tudják teljesen biztosan, mi okozza a szeborreás keratózist. Több ok is állhat a háttérben: - A legvalószínűbb okok közé tartozik a napsütés, vagyis annak ultraibolya tartománya. Tehát minél nagyobb a napfényterhelés, annál valószínűbb, hogy megjelenik ez a feltűnő bőrképlet. - A hajlam öröklődhet. Német kutatók foglalkoztak azzal a génmutációval, amely kapcsolatba hozható a növedék kifejlődésével. - A Brit Bőrgyógyászok Szövetsége szerint a szeborreás keratózist közönséges bőrsejtek építik fel, és biztosan nem vírus okozza. Nőknél sokszor terhesség, szoptatás alatt jelennek meg nagy számban, melynek okát nem tudják. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza szerint néha csak a kimetszés jelenthet biztos választ a diagnózis kérdésében.

- Különösen a sötétebb, kiemelkedőbb típusú képlet hasonlíthat a melanomára, éppen ezért szükség lehet szövettani vizsgálatra, hogy kizárhassuk a rosszindulatú daganatot. Amennyiben viszont biztosak vagyunk benne, hogy csupán szeborreás keratózisról van szó, ez önmagában nem igényel külön kezelést. Ettől függetlenül eltávolíthatjuk, ha esztétikailag zavarja a pácienst, ha viszket, vagy gyakran beakad a ruhába, ékszerbe. A rendszeres orvosi kontroll azonban elengedhetetlen, hiszen sokszor összetéveszthetők anyajegyekkel. Nagyon fontos, hogy ha valakin hirtelen jelenik meg sok ilyen elváltozás, az belszervi (gyomor-bélrendszer, tüdő, emlő) rosszindulatú daganat jelzője lehet, ez az ún. Leser-Trélat jel.

Hogyan lehet eltávolítani?

-Fagyasztással: A képletet le lehet fagyasztani folyékony nitrogénnel, amelynek következtében a károsodott elváltozás néhány hét alatt leesik. Ha csak enyhébb fagyasztást alkalmaznak, elkerülhető a hegesedés, az erőteljesebb eljárásnál számolni kell a bőr kihalványulásával.

- Kimetszéssel: Jellemzően nagyobb metszéssel szokás eltávolítani az ilyen típusú bőrképleteket, különösen, ha rosszindulatú daganat gyanúja is felmerült. Az eltávolított szövetet vizsgálatra küldik, hogy megbizonyosodjanak a jellegéről. Fel kell rá készülni, hogy ez az eljárás maradandó heggel jár.

- Előfordul, hogy az orvos egy éles, kanálhoz hasonló műszerrel (Volkmann kanál) végzi el a bőrgyógyászati „küretet” fagyasztás követően vagy helyi érzéstelenítő injekció beadása után.

- Elektrocauterrel történő eltávolítás is lehetséges, melynek során elektromos árammal tulajdonképpen leégeti a bőrképletet.

-Készítményekkel: Bizonyos esetekben az orvos dönthet az immunválasz-módosító vagy a Fluorouracil tartalmú krémek mellett, különösen, ha a keratózis olyan helyen van, ahol el kell kerülni a hegesedést, ezek a készítmények azonban nagyon drágák és hosszabb ideig kell őket alkalmazni ahhoz, hogy hatékonyak legyenek.

www.oxygenmedical.hu